A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Szilveszteri partifalatok az egészség jegyében

A karácsonyi lakomákkal nem érnek véget gyomrunk megpróbáltatásai, mivel következik a szilveszter, amikor újra az ételek és italok körül keringenek gondolataink. Ebben az időszakban könnyen előfordul, hogy kissé lazítunk a hétköznapokon tartott egészséges étkezési szokásainkon. Azért, hogy az új évet jól és könnyedén kezdjük, mutatunk néhány egészséges partifalatot, amelyek még finomak is. Ráadásul több közülük igen gyorsan el is készül.

Fotó: Shutterstock.com

Bőségtál egyszerűen, mégis elegánsan

Olyannyira egyszerű ez a bőségtál, hogy sem sütni, sem főzni nem kell, csak beszerezni a hozzávalókat. Az esztétikus tálalás már kizárólag rajtunk múlik. Válasszunk egy nagyobb és rusztikus vágódeszkát, úgy biztosan látványos lesz az összhatás.

Érdemes előre felszeletelni vagy felkockázni a sajtokat. Ellenkező esetben készítsünk elő sajtkéseket is, hogy mindenki vágni tudjon a sajtokból.

A sajtok mennyisége azon múlik, hogy mennyi vendéget vársz a szilveszteri buliba, és mi mást kínálsz még nekik. Vagyis nincs kőbe vésett szabály, hogy miből mennyi szükséges. Mi több, nem kell ragaszkodnod a megadott sajtok fajtájához sem. Válassz olyanokat, amilyeneket te szeretsz.

Ezt a sajtos bőségtálat akár tovább is turbózhatod. Helyezhetsz a sajtok közé hajszálvékonyra vágott olasz sonkát, vagy prémium kategóriás szalámit is.

Hozzávalók: füstölt sajt, ementáli sajt, fehér penészes lágy sajt, például camambert vagy brie, kék vagy zöld penészes lágy sajt, fűszeres félkemény kecskesajt, pecorino sajt, szőlő, dió, mandula, rozmaring a díszítéshez

Kecskesajt-mártogatós

Fotó: Shutterstock.com

A mártogatósok a vendégváró ételek egyik legjobbjai. A kecskesajt önmagában is nagyon finom, és nem mellesleg egészséges, de feldobva egy kis fűszerrel, kész ízorgiát ígér. Akkor fokozhatjuk a hatást, ha nem kréker kekszekkel tálaljuk, hanem zöldségekkel. Az uborkán és a paradicsomon kívül tehetünk mellé még répa- vagy karalábéhasábokat.

Hozzávalók: 2 újhagyma vagy 1 fej lila hagyma, fél citrom leve és héja, 2 evőkanál olívaolaj, 30 dkg lágy kecskesajt, 1 evőkanál majonéz, só és bors ízlés szerint, paradicsom, kígyóuborka, teljes kiőrlésű pita

Elkészítése: Késes aprítóba tegyük bele a hozzávalókat, kivéve a paradicsomot, uborkát és a pitát. Mixeljük össze alaposan, addig, amíg krémes lesz az állaga. Tegyük kisebb tálba, és locsoljuk meg a tetejét 1-2 evőkanál olívaolajjal és pár csipet őrölt fekete borssal.

Tálaljuk paradicsom- és uborkaszeletekkel, valamint pirított pitadarabokkal.

Újévi csicseriborsó-saláta

Fotó: Shutterstock.com

Újévkor a lencse számít tradicionális ételnek, hogy az új évben sok pénzünk legyen. Ám sokan nem hívei ennek a különleges ízű hüvelyesnek. Nekik és az új utakat keresőknek érdemes kipróbálni a csicseriborsó-salátát, amely amellett, hogy sokat tehet az egészségünkért, de még laktató is. Ráadásul, ha ezt esszük, kevésbé száll a fejünkbe a pezsgő.

Hozzávalók: 2 konzervdoboznyi csicseriborsó, 1-2 paprika, 2-3 paradicsom, 1 kígyóuborka, 1 csomag petrezselyemzöld, 1 lila hagyma, 1 evőkanál mustár, 2 evőkanál méz, 2 evőkanál borecet, 3 evőkanál olívaolaj, két csipet őrölt fekete bors, két csipet só

Elkészítése: Az olajat, ecetet, mustárt, sót, borsot és a mézet keverjük össze egy kisebb tálban. A zöldségeket vágjuk fel, és tegyük egy salátástálba. Tegyük hozzá a lecsepegtetett csicseriborsót, majd az apróra vágott lila hagymát. Ezután öntsük rá az öntetet. Díszítésül szórjuk meg apróra vágott petrezselyemzölddel.

Pár órát tegyük hűtőbe, hogy összeérjenek az ízei.

Mozzarellagolyók kardra tűzve

Fotó: Shutterstock.com

A házibulira készülve nem kell feltétlenül órákat a konyhában töltenünk, hogy meglepjük finom falatokkal a vendégeinket. Ez a 'falatka' is bizonyítja, hogy lehet finomat, egészségeset gyorsan alkotni. Válassz teljes kiőrlésű kiflit vagy bagettet, amely szezámmaggal van megszórva, de bármilyen kovászos vagy rozskenyér is megfelel. Itt sincs mennyiségi korlátozás, mert annyit készítesz, amennyi a vendégeidnek elég lehet.

Hozzávalók: szezámos, teljes kiőrlésű kifli, kígyóuborka, mozzarellagolyó, fekete szezámmag, vaj, szendvicskard

Elkészítése: A kiflit szeleteljük legfeljebb két centi vastag karikákra. Vajazzuk meg a karikákat, majd tegyük rá a vékonyra szeletelt uborkát. Erre kerül a mozzarellagolyó. Szúrjuk át a szendvicskarddal, hogy ne hulljon szét a falatka. Végül szórjuk meg a mozzarellagolyókat fekete szezámmaggal.

Édesburgonya-toast

Fotó: Shutterstock.com

Nagyon különleges, egyszerű és egészséges harapnivalót kínálhatsz vendégeidnek, ha elkészíted ezt az ételt.

Hozzávalók: 3-4 közepes édesburgonya, 1 csomag feta sajt, 1 csomag aszalt vörös áfonya, 1 csomag pekándió,

Elkészítése: Az édesburgonyákat hámozd meg, majd vágd fél centi vastag karikákra, és tedd sütőpapírral kibélelt tepsibe. 200 fokon süsd addig, amíg megpuhul. Nagyjából 15-20 perc. Amikor már kihűlt az édesburgonya, tedd tálra vagy egy rusztikus vágódeszkára. Morzsolj rá egy kis feta sajtot. Halmozz rá pár szem vörös áfonyát. A tetejére tégy egy-egy pekándiót. Friss rozmaringágakkal tovább díszítheted. 

Címkék: szilveszteri parti falatok, sajtos bőségtál, mozarella golyók kardra tűzve, csicseriborsó saláta, kecskesajt mártogatós, édesburgonya-toast

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!