Szeret. Szeressem?
A minap, amikor épp önfeledten bámultam egy középkategóriás romantikus vígjátékot, felfigyeltem egy mondatra, melyet a boldog házasságban élő barátnő tanácsolt a kétségbeesett, szingli főhősnőnek. „Olyat válassz, aki jobban szeret téged, mint te őt!”
Ez a mondat azóta sem hagy nyugodni. Főként azért, mert épp olyan valakivel találkozgatok, aki láthatóan odavan értem, viszont én bármennyire is édesnek találom őt, nem tudok beleszeretni.
Amióta csak élek, a szerelemről alkotott elképzeléseim nagyon radikálisak. Akkor van értelme, ha beleremeg az egész testem, amikor csak hozzám ér, ha egy napig sem bírom ki, hogy ne halljam a hangját, és lehetőleg élni se tudjak nélküle.
Mostanában viszont kezdek meginogni. Miért jó, ha fáj? Miért jó, ha mást sem csinálok, mint várom, hogy felhívjon? Miért jó, ha sosem tudom, láthatom-e másnap? Viszont mi értelme van egy kapcsolatnak, amely már a legelején is csak langyosnak nevezhető tűzforró helyett?
De azt is be kell látnom, hogy én mindig csalódtam a szerelemben. Mert én mindig jobban szerettem őket, mint ők engem.
Talán a naiv csitriből végre érett nő válik, aki lassanként elfogadja, hogy a lányregényekbe illő, viharos szerelmi drámák helyett jobb, ha valaki olyat választ, aki egyszerűen csak megbízható?
Ezzel a ’megbízható férfival’ már régóta ismerjük egymást. Barátságnak indult, de ő annyira igyekezett, hogy végül is engedtem neki. Aztán meg elhagytam, fogtam magam, és visszamentem ahhoz a férfihoz, aki oly sokszor törte össze a szívem. Sötét románc. Kihez is fordulhattam volna megmentésért, mint a ’megbízható férfihoz’?
Visszanyertem a bizalmát, és újra találkozni kezdtünk. Reméltem, hogy talán már benőtt a fejem lágya, és értékelem majd, hogy a lelkét is kiteszi azért, hogy istennőnek érezzem magam.
De amikor vele vagyok, arról ábrándozom, bárcsak valaki más lenne. Valaki, aki mellett összevissza dadogok, és kislányos zavaromban leverem a könyveket a polcról, és felborítom az olvasólámpát, és elesek a zsinórjában.
Mi lehet velem a baj? Mi lesz velem, ha képtelen leszek értékelni azt, ami könnyű, ami kiszámítható, ami egyszerűen csak kedves? És ami talán ennél is fontosabb, mi lesz vele? Meddig húzzam ezt a kapcsolatot, ha tudom, hogy csak egy megálló az újabb zavarba ejtő és fájdalmas szerelem előtt?
Végső soron arra jutottam, hogy elmondom a ’megbízható férfinak’, hogy talán jobb, ha csak barátok maradunk. Ő majd megbántódik, de nem fog keresni többé. Én pedig erre majd jól belezúgok.
Még nincs hozzászólás