A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Szerelem vagy vagy örök barátság?

Nem túlzás azt állítani, hogy Lady Gaga szinte már a csapból is folyik tavaly szeptember óta, amikor a velencei filmfesztiválon bemutatták Bradley Cooper rendezői és egyben énekesi debütálását, a Csillag születik című filmet. Azóta találgatják, vajon mi is köti össze a két sztárt a romantikus filmen túl, a valóságban. Lapzártakor érkezett a hír: Gaga szakított vőlegényével...

Fotó: Shutterstock.com

A film egy szerelmi történet, melyben az alkoholproblémával küzdő country sztár, Jackson Maine (Bradley Cooper) kisiklott élete rendeződni látszik, amint találkozik a lenyűgöző hangú Allyvel (Lady Gaga). A kritikusok szerint ez a mozi magával ragadó, lebilincselő, és egyszerre több szinten is hat.

Egyrészt romantikus történet, másrészt dráma és musical egyben. Valami egészen új formátum, hiszen a valódi közönség előtt rögzített koncertjelenetek már-már dokumentumfilm jelleget kölcsönöznek neki.

„Egy szerelmi történetet akartam elmesélni, és nincs ennek jobb módja, mint a zene. A zene mögé nem lehet elbújni, minden érzés a felszínre tör” – nyilatkozta Cooper a filmjéről, aki bár 15 éve Hollywood ügyeletes szívtiprója és elismert színésze, rendezőként igazán szerencsésnek mondhatja magát, hogy elsőre rátalált a saját hangjára.

A zene volt a kiút

Véletlen vagy a sors fintora, de a Csillag születik akár Lady Gaga saját karriertörténete is lehetne. Ha lebontjuk a hollywoodi cukormázat, tulajdonképpen Allyben nem is olyan nehéz megtalálni magát az énekesnőt. A hasonlóságok vagy párhuzamok letagadhatatlanok.

Gaga ugyanis gyakorlatilag gogotáncosból lett a 2000-es évek popzenéjének egyik legegyedibb színfoltja. Filmbeli karakterét egy transzvesztitabár énekes estjén fedezi fel a már befutott Maine…

Vagy: Gagát sokszor csúfolták az iskolában csúnyasága miatt, ezért menekült a zenébe, de lemezszerződést sokáig nem kapott, mert a szakma nem találta a sztársághoz elég szépnek. Akárcsak Ally esetében…

Lady Gaga nem is tagadja a hasonlóságot, nem szeretné teljesen különválasztani magát Ally karakterétől, hiszen akkor saját maga ellen küzdene. „A mai napig is érzem magamban Allyt. Nem tudom, meddig lesz ez még így, de az is lehet, hogy örökké velem marad” – mesélte a Varietynek adott interjúban. 

A siker azonban nem csak Lady Gagáé

Igen, minden egyes dal, melyet írt, komponált és elénekelt a filmben, jóleső borzongást vált ki a nézőből, de mindez nem működött volna olyan jól a vásznon, ha nincs meg az a bizonyos szikra közte és Cooper között.

Sokat pletykáltak a párosról, mivel semmilyen mesterkéltség nem érződik a végeredményen. Gaga is, Cooper is állítja: a mély barátságon kívül nincs több közöttük, de ez szerintük örökre szól.

A magyarázat erre egyébként egyszerű, hiszen a történet nagyon is valódi, két olyan híresség számára, mint ők, pedig nem olyan távoli. A filmet nézve elhisszük nekik, hogy szeretik egymást, mert vélhetően ott és abban a pillanatban valószínűleg úgy is volt.

Ezért is érthető, hogy miért viselte meg annyira az énekesnőt a forgatás. Az utolsó nap után azonnal visszafestette a haját hidrogénszőkére, csak hogy kiszakadjon abból a kreált világból, amelyben annyit szenvedett.

Szerencsére sem Gaga, sem Bradley magánéletére nem volt rossz hatással a film. Cooper, aki egyébként elvált férfi (2006-ban vette feleségül Jennifer Esposito színésznőt, de négy hónap után elváltak), korábban olyan hírességekkel alkotott egy párt, mint Renée Zellweger, Jennifer Lopez és Zoe Saldana.

Ma viszont már boldog családapa. Kislánya, Lea De Seine Cooper 2017-ben született meg Irina Shayk modelltől, akivel négy éve van együtt.

Lady Gaga pedig eddig tervezgette az esküvőjét egykori menedzserével, Christian Carinóval. Két évig éltek együtt, de most mégis elváltak útjaik. A díva nem most először járt jegyben, korábban Taylor Kinney színésszel élt együtt, öt év után azonban szakítottak.

Fotó: Shutterstock.com

Gyönyörű történet, mégis elátkozott? 

Az összesen nyolc Oscar-díjra jelölt Csillag születik számára a díjátadó szezon nem indult zökkenőmentesen. Számtalan nagy filmes gálán jelölték a legjobbak között Bradley Coopert rendezőként és színészként egyaránt, ahogy Lady Gagát is.

Azonban, amikor az Amerikai Rendezők Céhe januárban nem Bradley-t hívta a színpadra mint az év rendezőjét, láncreakció indult. Bár a „Shallow” című dal a Critics Choice-gálán és a Golden Globe-on is nyerni tudott, a főbb kategóriákban sorra mellőzték az alkotást. 

A Grammy-díj-átadón hatalmasat tarolt a páros, hiszen Gaga Bradley Cooperrel elnyerte a legjobb popduó címet. Gagáé lett a legjobb popszóló előadás díja, és övé a legjobb filmhez készült dal is. 

Mintha a filmtörténet önmagát ismételné, egyesek szerint ugyanis ez a sztori el van átkozva.

A Csillag születik olyan hollywoodi mese, mely több mint nyolcvan éve születik újra és újra a szélesvásznon, és mindegyik verziója valódi remekmű volt a maga idejében, főszereplői mégsem nyerték el sosem az Filmakadémia elismerését, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az első alkotás forgatókönyvíróinak, William A. Wellmannak és Robert Carsonnak szobrot ért a történet.

Az első verziót 1937-ben mutatták be, melynek főszereplői Fredric March és Janet Gaynor voltak. 1959-ben már Judy Garland és James Mason elsöprő szerelme ríkatta meg a nézőket.

A harmadik feldolgozást viszont nem kell bemutatni, hiszen generációnk erre a változatra még jól emlékszik: Barbra Streisand és Kris Kristofferson kettősének története ez, amelyre a leginkább hasonlít Bradley Cooper átdolgozása. 

A legújabb feldolgozásért eredetileg Clint Eastwood kezdett el lobbizni, és meg is szerezte Beyoncét a női főszerepre, míg a férfifőszerepre Leonardo DiCaprio, Will Smith, Tom Cruise és Christian Bale is nemet mondott. A film várólistára került, így Beyoncé is kilépett a projektből.

Három évvel ezelőtt aztán a filmstúdió bejelentette, hogy Bradley Cooper ül a rendezői székbe, a főszerepeket pedig ő és Lady Gaga játssza.

Fotó: Shutterstock.com

Énekesnő vagy színésznő?

Most akkor melyik is? Madonna, de hogy ne menjünk annyira messzire, a korábbi verzió főhősnője, Barbra Streisand is bebizonyította már, hogy nem kell kettéválasztani a két pályát.

Való igaz, hogy furcsa Oscar-díjjal a kezében, kifinomult estélyiben pózolva látni a Stefani Germanotta néven Manhattenben született énekesnőt, akit elképesztő ruháiról, tartalmas dalszövegeiről és sokszor megbotránkoztató klipjeiről és fellépéseiről ismert meg a világ.

Azonban ő már nem az a popsztárocska, aki talpig kiklopfolt marhaszeletekben sokkolt a 2010-es MTV Video Music Awardson. Nem is állhatna tőle távolabb! Zeneileg és stílusban egyaránt. 

A színészi karrier pedig nem egy hirtelen jött álom volt számára. Már gyerekként több musicalben szerepelt, és azt se felejtsük el, hogy Gaga 2016-ban Golden Globe-díjat nyert a „legjobb színésznő minisorozatban vagy televíziós filmben” kategóriában az Amerikai Horror Story című sorozat ötödik évadában (Hotel) nyújtott teljesítményéért.

Cooper tudta, hogy nem vállal nagy kockázatot az énekesnővel. Vehetjük úgy is, hogy Gaga csupán kibővítette a repertoárját, így most már több eszköz is a kezében van, ez egy újabb lehetőség számára, hogy átadja a világnak a mondanivalóját.

Hogyan tovább? 

Lady Gaga jelenleg egy új albumon dolgozik, de sorra érkeznek hozzá a forgatókönyvek is, ami ilyen teljesítmény után nem is csoda. Egyelőre azonban zavarba jön, ha színésznőnek nevezik. „Adjatok még nekem néhány főszerepet” – ismételgeti el az interjúiban.

„Nagyon sokat tanultam eddig is, de remélem, még sokáig diák leszek. Szerintem abban a pillanatban szűnsz meg nagyszerű művésznek lenni, amikor azt hiszed, nincs már mit megtanulnod.”

Gaga tehát úgy érzi, több tapasztalatra van még szüksége ahhoz, hogy ő is annak lássa magát, mint aminek a világ látja őt. Hollywood fényes csillagának.

Címkék: lady gaga, barbra streisand, bradly cooper, csillag születik, ally karaktere, kris kristofferson

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!