Száguldok a külső körön
Keresett művész, de mivel nincs saját társulata, úgy érzi, a külső köröket rója, ahol sokkal többet kell teljesíteni. Tizenkét évvel ezelőtt civil társat választott magának, orvos férjével közösen nevelik tízéves fiukat. Szeret nevetni és rosszalkodni, de az örvénytől sem ijed meg. Balázsovits Edit anyaszerepben sem konzervatív.
RIDIKÜL MAGAZIN Úgy hallottam, ismét énekelni fog. Oláh Ibolyával terveznek egy közös műsort. .
BALÁZSOVITS EDIT Igen, Ibolya nagyon tehetséges, dől belőle az energia, szórakoztató, imádom. Eredetileg koncertelőadásról lenne szó, de ha volna egy befogadó hely Budapesten, ahol műsorra tűzhetnénk, akkor lehetne belőle színházi est is. Majd kialakul. A lemezem is úgy lett, hogy sokáig gondolkoztam rajta, majd egyszer csak magától értetődően, gyorsan és egyszerűen létrejött.
RM Talált zenészt, akivel képes olyan intenzív, bizalmas közös munkára, mint a Republic együttes tragikusan fiatalon elhunyt énekes zeneszerzőjével, Cipővel?
BE Őt nem lehet helyettesíteni, és nem is kell. Sorsszerű volt a vele való találkozás.
RM Van olyan muzsikus, akivel újra együtt tudna dolgozni?
BE Van: Furák Peti, ő elsősorban színházi zenész. Színházon kívüli zenészeket nem ismerek. Cipőt is úgy ismertem meg, hogy Verebes István behozta egy tévéműsorba, amit ő rendezett, én pedig szerepeltem benne. Nekem ez a terepem, így tudok ismerkedni.
RM És a színház?
BE A Vígben vagyok egy ideje. Szabadúszó színészként sokat játszom ott is. Először beugrottam A lovakat lelövik, ugye? című darabba, utána jött a Popfesztivál, ami különösen kedves számomra. Az Össztáncban régen én voltam a „diszkós” lány, most meg a piros ruhás lányt játszom, ami még jobb szerep.
Ezenkívül szerepelek a Pinceszínházban is két darabban. Nagyon jó előadások mennek az Aranytízben is. Akadnak divatos helyek és kollégák, a többiek pedig csendben működnek. Az Aranytíz csendes és nagyon jó.
Sokan korcsolyázunk a külső körön, nem vagyunk éppen divatosak, de még lehetünk. Ott nagyon kell igyekezni, ha tartani akarod a tempót a belső körön haladókkal. Szerencsére eddig sikerült.
A Vígszínházban játszani nem rossz dolog. De a Karinthy Színházban is, a Pinceszínházban is meg az Aranytízben is jó dolog szerepelni. Csupa-csupa olyasmit csinálhatok, amit nagyon szeretek, szeretem az embereket és a környezetet. Nem akarok panaszkodni, csak tényleg nagyon sokat kell tekerni a külső körön.
RM Talán a lelki alkatát hibáztathatja, mert gyorskorcsolya-hasonlattal élve, a belső körben rendesen lökdösődnek térddel, könyökkel.
BE Én békés vagyok, inkább gyorsabban nyomom kívül. Ott békén hagynak, onnan senki sem akar lelökni. Egyébként még a külső körön is óriási a kenyérharc. Mindezzel együtt jól vagyok, és lekopogom, mindig van munkám, és nem is akármilyen. Mindig akadnak jó dolgok az életemben.
RM Elég ideje jut így a családjára?
BE Jönnek nyugisabb időszakok, de például tavaly augusztus 20-tól novemberig csak aludni jártam haza a próbák és a bemutatók miatt.
RM Ilyenkor a fiúk – a férje és a fia - mit csinálnak?
BE Jól megvannak. Richárd fiam már tízéves. Most szombaton, amikor hazamentem, focit néztek. Horgásznak, fociznak, különböző fiús dolgokat csinálnak. Télen, amikor nem vagyok velük, síelnek.
RM Döbbenetes, hogy a külseje, az egész lénye milyen kevéssé idéz egy tízéves gyereket pátyolgató anyukát. Mintha inkább lenne a kamaszodó fia nővére, semmint az édesanyja.
BE Ilyen viszonyban is vagyunk. Simán összeverekszik velem például. Imádjuk, szeretjük egymást, ő a mindenem. Egyszer-kétszer próbálkoztam, úgy erőből, izomból „tekintélyezni”, de nagyon rosszul éreztem magam.. Életében háromszor pofoztam fel, de utána én jobban sírtam, mint ő. Hú, még az emlék is borzalmas.
Rettentően fel tud bosszantani, és akkor veszekszünk. De nagyon jó fej, stramm gyerek lett belőle, bátran beszélget a felnőttekkel, nincsenek gátlásai. Egyenrangú félként kezeltük mindig. Vannak dolgok persze, amiket muszáj megcsinálnia, de azokat is úgy igyekszem intézni, hogy azt higgye, az ő döntése volt.
RM Az ősi női trükk.
BE Nem mindig egyszerű, de így van. Számomra létkérdés az alkalmazása, hiszen csupa fickóval vagyok körülvéve, anyuval ketten igazgatjuk a fiúkat.
RM A nagyszülők is odavannak Richárdért?
BE Nagyon-nagyon. A férjem oldaláról van két unokatestvére, akikkel igen jóban vagyunk, közel egyidős a három fiú. Szoktunk együtt nyaralni, síelni is vittem már őket. Amikor kölcsönkérem a fiúkat, akkor kiélem magam pár napra vagy egy hétre háromgyerekes anyaként.
Nagyon helyes gyerekek és jó barátok hárman. Tök szuper, mert a közös program után vissza lehet őket adni. Persze, kutyába se vesznek, olyan haveri alapon elvagyunk, de szerencsére nem élnek vissza vele.
RM De azért tud szigorú is lenni?
BE Tudok, de csak végszükség esetén. Ők már megszokták, hogy van egy ilyen nőci, aki nem az a klasszikus anyatípus, nem sütök pitét, inkább veszünk csokit, fagyit, együtt rosszalkodunk.
RM A fiát is beszippantotta a számítógépek világa?
BE Egyelőre igen, és én nem is akarok úgy tenni, mintha ez egy nem létező dolog lenne, hozzátartozik a mai életünkhöz. Úgy gondolom, ha megadom neki a megfelelő értékrendet, akkor tudja kezelni. Lehet, hogy haveri alapon működünk, de pontosan tudja, hogy mit gondolok a világról, mit tartok helyesnek és mit helytelennek.
Mivel tudja, hogy velem bármit megbeszélhet, azt hiszem, a valós és a virtuális világban is biztonságban van. Ha bármi baja támad, odajöhet hozzám, és kérhet segítséget. Én nem a tiltásban, hanem a megbeszélésben hiszek.
RM A fiát érdekli a színház?
BE Nem különösebben. Ez rossz, mert kimarad az életéből egy csodás dolog, ami nekem nagyon sokat jelent, de közben jó is, mivel nagyon nehéz pálya. Persze járunk színházba, nagyon szereti, ha engem lát a színpadon.
RM Édesanyja, Almási Éva és édesapja, Balázsovits Lajos legendás művészek, de nagyszülőként ők is „civilek”?
BE Á, dehogy! Azon versenyeznek, hogy A palacsintás király tetszik jobban Richárdnak, vagy a Maya. Magunk között szólva A palacsintás király egyelőre keményen vezet, de majd belenő a Mayába is. Abszolút nem normális nagyszülők, közelében sincsenek a rendes, hagyományos nagypapa-nagymama szerepnek.
Amikor egymás után két Popfesztivált játszottunk, egy öltözőben öltöztünk anyuval. Ricsi bejött, és azt mondta anyunak: „Nagymama, olyan voltál, mint Messi!" Nagyon nagyot akart mondani, és ez a sztárfocista jutott az eszébe, akiért amúgy rajong.
RM Vidám családnak tűnik.
BE Igen, én úgy tudok röhögni anyuval, hogy csorog a könnyem, de apuval is. Apu zseniálisan mesél történeteket, úgy, hogy közben egy az egyben utánozza azt, akiről beszél. Mi meg dőlünk jobbra-balra.
RM Érdekes, róla nincs az a köztudatban, hogy parodistaként is kiváló volna.
BE Pedig az, de soha nem aknázták ki az elképesztő tudását. Úgy gondolták, egy szép fiú ne humorizáljon, hanem játsszon szép fiúkat.
RM A szülei művészileg és emberileg is olyan mintát nyújtottak, ami óriási támaszt jelenthet. Az ő szimbiotikus kapcsolatuk egymással, rácáfol a színészházasságokról kialakult sztereotípiákra.
BE A színészekről ilyen értelemben sokkal több a fantázia, mint a valóság. Otthon nem vagyok színésznő, ahogy anyu és apu se volt otthon színész. Ádám Ottó azt mondta, hogy azért nem jó, ha a valóságot elveszíted, mert egy idő után nem lesz miről beszélned művészként. Egy bezárt világban, elrugaszkodva a tényektől nem tudsz mit eljátszani, mert minden csak fikció, és nincs mihez viszonyítani.
Én magamból dolgozom. Főleg azoknál a szerepeknél, amelyekben az ember a sorsáról beszél. Ezeken átszűröm a saját életemet, dolgokat, amik velem történtek és engem megviseltek, vagy éppen örömet okoztak. Ebből állítom össze a karaktert magamnak.
RM Szép család, jó munkák, csodálatos gyerek. Kereknek tűnik.
BE Annak tűnik, de belülről ez se mindig idillikus. Nem olyan kényelmes az életem, mint amilyennek kívülről látszhat. Önálló ember vagyok, nekem is sok mindennel kellett megküzdenem.
RM Úgy tűnik, jól megy a küzdés is.
BE Persze, egyébként tényleg bírom. Nekem is vannak időnként kemény mélyrepüléseim, de ilyenkor egy idő után eldobom a problémákat, és újrakezdem, másképp. Nem tudom, ezt meddig lehet csinálni. Néha kíváncsian tekintek a tükörre, hogy mikor rogy össze a berendezés.
RM Volt olyan, hogy összezuhant?
BE Három olyan alkalom volt az életemben, amikor nem tudtam, hogyan és mi lesz. Magánélet, munka, amikor minden összedől. Ilyenkor hagyom, hogy lehúzzon az örvény, és amikor koppanok az alján, akkor feljövök. Ez a taktikám. Ha kapálózol, megfulladsz.
Néha nem tudom, hogy igazam van-e. Amikor húz lefelé az örvény, az ijesztő, és olykor elbizonytalanodom, hogy ezt tényleg tűrni kell-e. Az élet senkinek sem könnyű. Nem vagyok különösebben ezoterikus gondolkodású, de hiszek benne, hogy valahonnan valahová tartunk.
RM Melyik klasszikus színházi karakter felelne meg leginkább a jelenlegi helyzetének?
BE Szerintem a Makrancos hölgy nagyon én vagyok, de Nóra is. Amiről beszéltünk, hogy másképp vannak a dolgok kívül, mint belül. A Sirályban is nagyon eljátszanám Mását, de melyik színésznő nem vágyik ezekre?
RM Még megkaphatja őket.
BE Jó lenne, de kicsit úgy érzem, akik szereposztásokban gondolkodnak, nem használják ki, hogy annyi idős vagyok, amennyi, ettől azt tudom, amit tudok, és a szerencsés géneknek köszönhetően egy picit talán fiatalabbnak nézek ki a valódi koromnál. Sok mindenre képes volnék, amire más nem.
RM Nehezíti a dolgát az a tíz év, amikor a fia miatt visszafogottabban vett részt a szakmában?
BE Nem én vagyok az egyetlen színésznő, akinek gyereke van. Nekem akkor a fiam volt a legfontosabb, az első három évben abszolút. Richárd hároméves koráig nem is foglalkoztam mással.
RM Mivel Rihárd már nagyobb, talán most jön a nagy visszarobbanás, nemsokára a csapból is Balázsovits Edit fog folyni.
BE Benne vagyok! Hol az a csap?
Még nincs hozzászólás