A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Szabadulás a függőségből

Dohányosnak lenni sokaknak a függetlenségük kivívását, mások számára lázadást, vagy épp fordítva, megnyugvást jelent. Sokan tinédzserként nyúltak először a cigarettához, ám idővel megfordult a fejükben, hogy szívesen letennék. Ám nem megy mindenkinek olyan könnyen. Néhány hét után újra rágyújtanak, mások pár hónap múlva csábulnak el. Hogy miért? Erre kerestük a választ.

Fotó: Thinkstock

„Aki dohányzik, annak számolnia kell azzal is, hogy egyfajta függőségben szenved. Az utóbbi években megállapították, hogy a dohányzás szenvedélybetegség. A nikotin az az anyag, ami függőséget okoz, aminek a használatával függőség, a leszokáskor pedig hiányállapot alakul ki, éppen ezért nagyon nehéz elhagyni a mindennapi adagot” – osztja meg ismereteit az adásunkból ismert Tót Éva tüdőgyógyász szakorvos.

Éppen ez a függőség az, ami több szinten is megnehezíti a dohányos életét. Egyfelől kémiai szinten a nikotin beépül az emberi anyagcsere folyamatába, módosítja a dopamin felszabadulását az agyban, ráadásul a mezolimbikus rendszerben sóvárgást kelt – függőséghez vezet, éppen úgy, mint a heroin vagy a kokain. Másfelől pszichológiai szinten is befolyással van ránk: átmenetileg segít a stresszes helyzetek elviselésében, kiváló időtöltés, erősíti a csoporthoz tartozás érzését.

„Talán ennek ismerete könnyebben elfogadtatja a dohányossal azt a tényt, hogy nem feltétlenül az ő gyengesége miatt nem tud lemondani a mindennapi adagjáról, nem ő tehet róla, hogy visszaesik egy idő után, vagy gyengének és tehetetlennek érzi magát akkor, amikor a leszokásról esik szó. Egyszerűen szakemberhez kell fordulni, hogy a segítségével közösen felülkerekedhessenek mindezen. Tizenkét éve foglalkozom leszokást segítő tanácsadással, és látom, hogy a legjobban a leszokást segítő programok működnek” – véli a szakorvos.

Jó, ha tudjuk!
Tudta? A cigaretta arzént, formaldehidet, ólmot, hidrogén-cianidot, nitrogén-oxidot, szén-monoxidot, ammóniát, és 43 ismert rákkeltő anyagot tartalmaz.
A cigaretta több mint 4000 összetevője égés közben további több mint 200 vegyületet hoz létre, amelyek nagy része rákkeltő.
Karbamidot - egy olyan kémiai vegyületet, amely a vizelet szerves része - használnak fel arra, hogy ízt adjanak a cigarettának.
Az alternatív módszerek, mint a homeopátia, az akupunktúra vagy a hipnózis abban nyújthatnak segítséget, hogy megtámogassák a szervezetet a megvonási időszakban. Csökkenthetik a stresszt, de a személyes beszélgetések is erőt adhatnak.

A Dohányzásról Leszokást Támogató Központ (www.leszokaspont.hu) csoportjai szakemberek vezetésével működnek, akik csak klinikailag igazolt eszközökkel dolgoznak. A csoportban ingyenesen lehet részt venni, a jelentkezési lap kitöltésével.

Az első informatív találkozó után további öt alkalommal gyűlnek össze a jelentkezők, hogy a támogató csoport közös munkájában részt vegyenek.

A második alkalommal már a segédeszközt és a leszokás folyamatát pontosítják a résztvevőkkel. Mint Tót Éva elmondta, véleménye szerint a leghatékonyabb egy direkt erre kifejlesztett gyógyszeres terápia, ami kimagaslóan képes kezelni a megvonási tüneteket.

A gyógyszer hatására minimalizálható a dohányzás elhagyása miatt fellépő sóvárgás. „Mindenki szabadon választhat, ki a gyógyszert, ki a nikotinpótlást (nikotinos tapasz, rágógumi, szopogatható tabletta), de van, aki minden nélkül teszi le a cigit. A statisztika szerint száz emberből, aki eldönti, hogy leszokik a dohányzásról, háromnak sikerül. Segédeszközökkel, szakértő segítségével ez az arány 40-50 százalékra növelhető. Sajnos a jelentkezők felét így is elveszítjük menet közben, annyira erős a függőség.”

Címkék: függőség, gyógyszer, dohányzás, leszokás, tüdőrák, szociális dohányzás, nikotin

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!