A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Stresszkezelés könnyedén

„Felfoghatjuk úgy is, hogy az élet csupa stressz, nehézségekkel teli akadályfutás. De mondhatjuk azt is, hogy feladatok egymásutánja, amelyeket szépen, sorban meg kell oldanunk.

Debora Cattaneo, Szalay Krisztina, Nagy T. Szilvia
Fotó: Fejér Gábor

Ha hagyom, hogy eluralkodjék a rossz érzés rajtam, ahelyett, hogy a megoldást keresném, a feszültség akár össze is roppanthat" – magyarázta Szalay Kriszta színésznő, író a baráti légkörben megrendezett, október végi Pesthidegkúti Ridikül Szalon teadélutánján.

Platthy Ildikónak, a Szalon háziasszonyának meghívására három „stresszoldó” beszélgetett a saját, bevált módszereiről a mintegy két tucat vendéggel. Nagy T. Szilvia szerint a táncnál nincs jobb feszültségoldó: „Ha táncolunk, kikapcsolódunk, csak adjuk át magunkat 100 százalékig a pillanatnak, hagyjuk, hogy beszippantson a tevékenység, és akkor az első számú stresszkezelésünk a tánc lehet.”

RIDIKÜL SZALONOK JÓTÉKONYSÁGI GYŰJTÉSE a Pécsi Gyermekotthon javára.
Az intézmény csecsemőtől a fiatal felnőttig gondoz nehéz sorsú gyermekeket, fiatalokat, házon belül és nevelőszülői hálózaton keresztül. Vagyis tényleg MINDENRE szükségük van: használható tiszta ruházatra, cipőre, táskákra, játékokra, könyvekre, babaápolási kellékekre, ismeretterjesztő DVD-kre, működő számítástechnikai eszközökre stb.
Az első gyűjtést november 15-én adják át. December közepéig a karácsonyi finomságokat is várják a ridikülös angyalok a Szalonokban.

Szilvia tudja, mit beszél: maga is táncoktató, s úgy látja, a mozgás örömén túl akár a hip-hop, akár a verseny- vagy a rúdtánc is egyfajta terápia lehet a problémákra. Debora Cattaneo – aki a cirkusz világában nőtt fel, és bejárta a fél világot, ma edző, szociálpszichológus – ezt a komplex látásmódot építette bele a mozgásóráiba is, amely az „aeropilát” nevet kapta az „aerobik” és a „pilates” ötvözéséből. Az órák alatt nemcsak a test edződik, hanem kíméletes mentális tréningben is részesülhet a résztvevő.

Címkék: tánc, ridikül szalon, pécs, adomány, aerobik, stersszkezelés, feladat, pilates, aeropilát, gyűjtés

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!