Sopronhoz hűségesen
Ezekben a járvánnyal sújtott időkben már annak is örülhet az ember, ha lakóhelyétől pár száz méterrel arrébb sétálhat a kutyájával, utazhat a lakása és a munkahelye között, vagy kijuthat a városból. Külföldre menni szinte lehetetlen, vagy rengeteg utánjárást igényel. Ez az a pillanat, amikor egy kamasznak úgy beszélhetünk saját gyermekkorunkról, hogy érdekli és elhiszi szavainkat. Hogy milyen volt Sopronba vonatozni, mondjuk 35-40 éve, amikor már Tatabányánál marcona határőrök lapozgatták igazolványainkat. Mert a soproni "határsávba" utazáshoz belügyminisztériumi engedély kellett. Ausztriába átmenni legtöbbünk számára álom volt csupán.
Sopron, Kőszeg, Szombathely egyre közelebb vannak. Ahogy az M86-os és M85-ös épül, ezek a városok közel kerültek a fővároshoz és az ország más vidékeihez. Sopronba eljutni ma már nem hosszas gyötredelem, bár az utak építése még tart, és az M85-ös csak 2024-ben fogja elérni a határt. Talán a kocsinál is jobb lehetőség vonattal jönni. Az új vonatok tiszták, kényelmesek, semmi zsúfoltság, van rajtuk gyors internetkapcsolat, és hol a nyugodt tájat csodálva, hol telefonunkat nyomogatva frissen, kipihenten érkeztünk a városba.
Emlékek
Sopronról mindegyikünknek vannak emlékei, mert legtöbbünket elhoztak ide iskoláskorunkban. Aztán lehet, hogy annyira megtetszett a város, hogy felnőttként is visszatértünk néhányszor, vagy átutaztunk rajta, amikor a többi határátkelő bedugult. Annyi magyar fejében van, hogy Sopron kivételesen szép város, és azt is belénk vésték az suliban, hogy ez a ’A leghűségesebb város’, sőt, van, aki ezt még latinul is tudja: ’Civitas Fidelissima’. Hogy aztán mi milyen hűségesek vagyunk Sopronhoz, azt ki-ki kutassa a lelkében.
Már az első lépéseknél ki fog derülni, hogy Sopron nem olyan, mint legutoljára, és sokat változott. Mostani állapotát nem könnyű leírni. Hivatalosan hatvanezren lakják, gyakorlatilag százezren, mert sokan innen járnak – ha éppen átjárhatnak – Ausztriába dolgozni. Ezért a munkaidő kezdetén és végén a város hirtelen összeszűkül, hangos és forgalmas lesz, a füstölgő távolsági buszok nélkül is fullasztóan zsúfolt.
Napközben azonban olyan csend van a Belvárosban, különösen a várfalakon belül, hogy még egy harmadik emeleten beszélgető család szavait is jól halljuk az utcán, ha nyitott ablaknál társalognak. Ami változatlan: Sopronban jó lenni, nem akarjuk elkapkodni az élményt. Maradni akarunk. A csoda hatni kezd.
Két tér, három és fél utca
A várfalon belüli három és fél utcát bámészkodva bejárhatjuk akár fél óra alatt is. (A Nagyboldogasszony-templom és a Schreiner-ház mögötti rövidke Kolostor utcát merészeltük félnek nevezni.) Kissé fellelkesülve a látványtól, kíváncsian bekukucskálva vagy besomfordálva az ódon polgárházak udvaraiba, az emléktáblákat olvasgatva, jegyet váltva valamely kiállításra-múzeumba, jó, ha fél nap alatt végzünk, és a telefonunkat is lemerítjük a sok fényképezéstől.
Csak a járvány a megmondhatója, leülhetünk-e majd ebédelni vagy fagyizni-kávézni az elbűvölően csinos, meghitten kicsiny főtéren, a híres Storno-háznál. Sétánk alatt, körülbelül a második tucat kőbe vésett ismertető után feltesszük magunknak a kérdést: ki nem járt Sopronban? És nehezen fogunk olyan történelmi alakot, művészt és tudóst mondani, aki nem látta ezeket a házakat. Vagy bizonyos részeit.
Mert Sopron is, mint annyi ősi város, tűzvészek áldozata volt, és a középkori gótikus építészeti elemek itt-ott kikandikálnak a barokk stílusban újjáépített házaik falaiból. Sopron fontosságát és életerejét mutatja, hogy 1553-ban, 1622-ben, 1625-ben, 1635-ben is volt itt országgyűlés, majd miután 1655-ben a fél lakosságot elvitte a pestisjárvány, és 1676-ban az egész város leégett, mégis, már öt év múlva, 1681-ben újra itt tudtak tanácskozni a megyék küldöttei.
Sopron most is újjáépül. Az óvárosban itt-ott építkezés – a kőfaragók vésőinek kopácsolása és az oltott mész régen érzett illata kellemes emlékeket csal elő. És ezek közül nem mindre tudunk majd újra rálelni. Például, néhány örök életűnek vélt étterem, amely évtizedeken át kedvenc helyünk volt, már nincs többé. Viszont az Új utcában, az utca fölé kifeszített molinók beterelnek az Elfeledett soproniak megrázóan szép új kiállítására.
Hol kezdjük, hol fejezzük be?
Ha a Széchenyi tér felől kezdjük belvárosi sétánkat, annak megvan az a nagy előnye, hogy az élmény egyre fokozódik, ahogy az óvárosban sétálunk, és eljutunk a Tűztoronyig. Ez egy mából a múltba tartó séta, melynek végén a római időkbe érkezünk, amikor e települést még Scrabantiának hívták. És amikor sétánk végén felmegyünk a toronyba (200 lépcsőfok!) már ismerős szemmel simogathatjuk a lenti kis házakat.
A Tűztoronytól kezdeni – a legrégebbi múlttól a ma felé tartva – észszerűbb, csak az odavezető Várkerület körútján meglehetősen sok ’poént lelövünk’ időnek előtte. (A gyereknek úgy mondjuk – „spoilerezünk”.) Jobb ezt a körutat az óváros és a Tűztorony után körbesétálni, és élményekkel feltöltődve elterülni a Széchenyi tér híres cukrászdájának foteljében. Akárhogy is, mindezek kihagyhatatlanok. Üdítő meglepetések, újdonságok sora várja azt, aki öt-hat évnél régebben járt erre.
A Tűztoronyba lépve mintha nem is Magyarországon lennénk, már a recepció levesz a lábunkról – az építészeti anyagok nemesek, a fények érdeklődést keltően rejtélyesek, minden csendesen elegáns. Olyan hely ez, ahol sokkal több időt fogunk eltölteni, mint gondolnánk.
Legalul a kőtár a római emlékektől a középkorig vezet minket. Felfelé a csigalépcsőn annak is van ideje és lehetősége kifújnia magát, aki nem tökéletesen edzett. Mire felérünk a körerkélyre, a sok tablón már megismerhettük a város történetét. A lépcsősor melletti kis ablakokban hangokkal és fényekkel megidézik, mit érzékelhetett itt az őrség, amikor a város recsegve-ropogva merült el a lángtengerben. (Gyerekeknek borzongató, felnőtteknek inkább az egykori pesti Vidámpark szellemvasútját idézi.)
Fenséges a kilátás a lodzsáról. Az ember újra és újra körbejárja az erkélyt. A hegyek egészen közel vannak, a gótikus templomok tornyai szinte megsimogathatók, és minden szembeötlő helynek tudni akarjuk a nevét, történetét. Innen még a város modern részei, bevásárlóközpontjai, sportpályái is jól mutatnak, és lebilincselő a lenti apró emberek élete.
De a Tűztorony csodája itt még nem ér véget, mert innen (is) kisétálhatunk a Várfalsétányra. Ezen haladva hol egy arborétumban, hol a Kovács család konyhájában, hol egy törökök által ostromlott bástyán érezhetjük magunkat, miközben feltárul előttünk Sopron évszázadainak bonyolult védelmi rendszere. Szép és szokatlanul érdekes, aki kihagyja, nem tudja, mit veszít, mert ilyen nincs több ebben az országban.
Merre tovább, mobilom?
A hatévestől ötvenig terjedő nemzedékek mobillal a kezükben járnak, és azzal fedeznek fel minden ismeretlen vagy rég látott várost. A főtéren állva látják majd a közeli, sok csillaggal jelölt érdekességeket, mint a már említett Strono-házat. A mellékelt képek alapján eldöntik majd, érdekli-e őket a svájci származású kéményseprőlegényből lett gazdag művész életműve, hagyatéka. Megtudják, hogy a római idők igazán nagy kőtára a Fabricius-házban van, s hogy a Gambrinus-házon több évszázad építészeti stílusait tanulmányozhatják.
El fognak ámulni, hogy a mai Patikamúzeum épületét már 1525-ben le akarták bontani, de azt a később Mohácsnál tragikusan elesett II. Lajos királyunk nem engedte. És lesz olyan gyerek, aki rá fog jönni, hogy ami igazán neki való a várfalakon belül, az a Macskakő Múzeum, ahol kedvére játszhat történelmi kosztümökben.
Aki csodálja az 1200-as évek gótikus kőcsipke építményeit, az megpróbál a Kecske-templomból átmenni a bencések Káptalan-termébe, és megint olyasmit lát, aminek nincs párja a honban. A várfalakon kívül még számtalan városi és természeti látnivaló akad. Maguk a gyűrűsen álló házak is, ahogy hátukkal a várfalakhoz tapadnak, elbűvölőek egy alföldi ember szemében, aki semmi ehhez foghatót nem láthat otthon.
Érdekesek e házak és forgalmas kis boltjai, és érdekesek a betérő vásárlók. A soproni polgárok. Az emberek mindenütt szeretik a szülővárosukat, büszkék rá, de a soproniakat valami egészen különleges öntudattal tölti el, hogy ők itteni polgárok. Jó azt látni, mennyire élvezik városukat.
A zöld Sopron
Az is ritkaság, hogy egy magyar város körül ilyen hangulatos dombok, erdőkkel borított hegyek legyenek, amelyek mind sétára csábítják a látogatót. Itt vannak a Lővérek, nevüket a városi őrség íjászairól kapták valamikor 1225 előtt. Villák, üdülők, szállodák állnak a hegyre vezető hosszú, kanyargós utat szegélyező kertekben.
Sopron nyugati részén vagyunk, átkeltünk a vasúti síneken, és egyre szebb a kilátás a városra…, amikor egyszer csak feltűnik a távolban egy hatalmas, hóval borított magányos hegy, a Schneeberg. A 2075 méter magas hegy jól látható Sopronból is. A soproni erdő mélyén forráskutakat találhatunk, vadászmúzeumot, tornapályát, játszóteret és kalandparkot, tizenéves fiúk mountain bike-os downhill pályát (ők tudják, miről beszélünk), a népszerű Károly-kilátót. A turistaösvények összesen 360 kilométer hosszan kanyarognak az erdőben. Ha viszünk elemózsiát, egy napra is bőven akad élmény az erdőben.
A Felsőlővérek nagy csodája a Taródi-vár. Története valamikor a második világháború után kezdődött, és egyetlen ember megszállottságának, akaraterejének bámulatos bizonyítéka. Taródi István ’rendes’, ’civil’ munkája mellett szabadidejében építette ezt a várat húszéves korától szinte halála napjáig. Halandó ember számára elképzelhetetlen ennyi kitartó energia. Csak azt lehet kiszámolni, hogy a várhoz szükséges anyagok körülbelül 200 vasúti teherkocsiba férnének bele. A vár tornyai olyan magasak, mint egy hatemeletes ház, az egész alapterülete 4300 m². (Ehhez hasonló emberfeletti vállalkozás a közel egy időben épült székesfehérvári Bory-vár.) Mégis, a Lőverek talán legismertebb és leglátogatottabb helyszíne a kemping, ami egyben a VOLT fesztivál terepe. Sok ezer fiatal bulizik itt nyaranta.
Mindenütt szőlőskertek veszik körül a várost, és ahol szőlő van, ott bornak is lennie kell. A soproni borok híresen finomak, évszázadok óta az ínyencek kedvencei. Bőséggel akad hely a városban és azon kívül is, ahol elszürcsölhetünk belőlük egy-két pohárral.
Sopron természeti kincseihez tartozik még a Fertő tó magyarországi része is, melyről nemrég írtunk hosszabban. Akkor azonban nem említettük meg, hogy a városon halad keresztül az EuroVelo 13-as útvonala, az Iron Curtain Trail. Igen, ez az egykori, rossz emlékű Vasfüggönyről kapta nevét, amely a hidegháború éveiben kettévágta Európát, ennek útvonalát követi Norvégiától Törökországig. Sopron talán arról lesz híres a következő évszázadokban, hogy ez a Vasfüggöny éppen itt dőlt le, amikor 1989. augusztus 19-én, a keletnémet állampolgárok szabadon távozhattak Nyugatra a páneurópai piknik rendezvénye alkalmával.
Cikkünk végére érve könnyen belátható: Sopront megszeretni igazán nem kihívás, megismeréséhez azonban az kell, hogy minél többször látogassunk el a városba, amely hűségével (is) írta be magát a magyar szívekbe.
Még nincs hozzászólás