Segítség, ételallergiám van!
Egyre több gyermekről és felnőttről derült ki, hogy valamely ételre vagy annak bizonyos alkotóelemére allergiás. Nem egyszerű áttérni egyik napról a másikra például egy gluténmentes étrendre, ha előtte péksütemény volt a reggeli mindennap, és kenyér járt még a főételek mellé is. De ugyanilyen helyzetbe kerülhetnek azok is, akik a tojásra vagy éppen a mogyorófélékre érzékenyek.
Azoknak sem könnyű változtatni a napi étkezési rutinjukon, akiket csak átmenetileg ítélt az orvosuk mentes diétára, esetleg önként döntöttek úgy, hogy étrendjükből kihagynak az allergizáló vagy bármilyen gyulladást keltő alapanyagokat. Ugyanakkor némi szervezéssel, odafigyeléssel és nem utolsósorban nyitottsággal egészen könnyedén vehetjük ezt az akadályt.
Ahhoz, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozza az átállás – legyen szó bármilyen diétáról vagy étrendről –, először fejben szükséges rendbe tenni, pontosabban elfogadni a helyzetet. Érdemes azt szem előtt tartani, hogy mit ehetünk, ahelyett hogy sajnálnánk magunkat, és siratnánk néhány ételt.
Igazából egy izgalmas gasztronómiai kaland kezdődik az életünkben, amelyben sok különleges és kellemes ízélmény vár ránk. Légy nyitott az új alapanyagokra és ízkombinációkra, mert biztosan lesznek majd új kedvenceid. Az is garantált, hogy a megengedett alapanyagokból finom és változatos ételeket lehet készíteni, még akkor is, ha épp egy szigorú AIP (autoimmun protokoll) diétát kell követned. Csupán kreativitás kérdése, hogy mi kerül a tányérodra.
Ehhez pedig számtalan módon kaphatsz segítséget akár az interneten, akár a könyvesboltokban elérhető speciális szakácskönyvekből. Mi több, főzőkurzusokra is beiratkozhatsz, ahol megtanítják neked a mentes konyha titkait és fortélyait. Végül is mennyivel kellemesebb és szórakoztatóbb úgy gyógyulni, hogy közben fejedelmi fogásokat tálalsz!
Kezdeti lépések
A diétázás vagy étrendváltás olyan, mint a sebtapasz leszedése. Ha fokozatosan, lassan csinálod, biztosan fájni fog. Le kell tépni hirtelen azt a tapaszt, vagyis amint megkapod a diagnózist, át kell térni. Minél tovább húzod, annál nehezebb lesz. Annak pedig, hogy időről időre elhagysz egy-egy tiltott alapanyagot, azért nincs értelme, mert amíg eszed, addig is szenvedni fogsz a hatásaitól.
Tehát menj ki a konyhába, a kamrába, és szedj össze minden ’káros’ alapanyagot. Ne feledkezz el a hűtőről, fagyasztóról és a konyhaszekrényekről se. A kiszelektált ételek közül, amit csak lehet, érdemes elajándékozni.
Bármilyen alapanyagtól tiltott is el az orvos, első lépésként nem lesz még szükséged különleges konyhai gépekre vagy eszközökre. Ha van aprítód, kávédarálód, habverőd és turmixgéped, akkor mindened megvan a mentes konyhában. Még bármilyen növényi tejet is el tudsz készíteni, és ahhoz sem kell külön gép.
Kesudiós zabtej
Hozzávalók:
- 2 púpozott evőkanál zabpehely
- 1 púpozott evőkanál natúr kesudió
- 1 liter víz
- 2 teáskanál eritrit vagy más édesítő
- csipet csó
Elkészítése:
- A kesudiót áztassuk be forró vízbe 1-2 órára, vagy akár egész éjszakára.
- Az ázott kesudiót, a zabpelyhet, édesítőt, sót és a vizet öntsük egy kisebb fazékba.
- Forraljuk fel, és alacsony hőmérsékleten főzzük 15-20 percig fedő alatt.
- Hűtsük ki a keveréket.
- Turmixoljuk össze alaposan a keveréket. Használhatunk botmixert vagy kelyhes turmixot is.
- Sűrű szitán vagy gézlapon szűrjük át a folyadékot, majd öntsük üvegbe.
- Hűtőben egy hétig is eláll.
Mindig legyen kéznél valami ehető
Ahhoz, hogy elkerüld a kísértést, egy fontos dolog kell: mindig legyen nálad vagy a közeledben olyan étel, amely megengedett a számodra. Így nem fogsz éhesen bolyongani egy boltban valami ebéd után kutatva, vagy betérni a sarki kifőzdébe, és felfalni az első szembejövő menüt.
Ehhez kell az előre tervezés, és erre bizony időt kell szánnod. Készíts legalább egy hétre előre menütervet, és főzz előre legalább két napra, így a hűtődben is lesz mindig valami ehető, ha éhesen térnél haza egy húzós nap után.
Az sem ördögtől való, ha egy ételfutárnál rendelsz számodra megfelelő mentes menüt, vagy feltérképezed a közeledben lévő üzleteket, kifőzdéket és éttermeket, ahol bármikor hozzájuthatsz a diétás ételekhez. Egy biztos: főzni sokkal biztonságosabb, mert csak az lesz benne, amit beleteszel, ráadásul garantáltan olcsóbb is.
Az üres nem jó!
Miután kiszelektáltál minden oda nem illő alapanyagot a kamrából, jöhet a feltöltés, de csak azután, hogy kigyűjtöttél magadnak legalább 15-20 egyszerű receptet, amelyeket elkészíthetsz. Ráérsz majd később kísérletezni. Tarts a készleten olyan alapanyagokat, amelyekből gyorsan összedobható egy tartalmas, a diétádba illő egytálétel.
Ma már lehet olyan félkész ételeket is vásárolni a boltokban, amelyek beilleszthetők bizonyos diétákba. Például nem kell feltétlenül kenyeret sütni annak, aki gluténmentes kenyérre vagy péksüteményre vágyik, mert számos helyen elérhető. De gluténmentes tésztákat, panírozott húsokat vagy pizzát is lehet a boltokban könnyedén találni. Különböző növényi alapanyagú sajtot, tejfölt, joghurtot és tejet is lehet a boltokban kapni.
Egyedül is megy!
A diéta eredetileg magányos műfaj, a család minden tagjának valószínűleg nincs szüksége rá, ám nem tilos részt vennie benne. Vagyis érdemes bevonni minden körülötted élőt a buliba, mert annál könnyebb lesz az átállás. Ráadásul neked sem kell kétféle menüt főzni, hogy mindenki jóllakhasson.
Amennyiben a családod nem igazán nyitott a diétás ételekre, akkor is lehet egyszerűsíteni a konyhai munkákon. Számos olyan étel van, amely egy-egy alapanyag kihagyásával vagy éppen kicserélésével belefér bizonyos étrendekbe. Készíts inkább ilyen fogásokat, így időt és energiát is spórolhatsz.
Ilyen étel lehet például a pörkölt, amelyhez, ha burgonyát kínálsz, máris gluténmentes. Ha sült édesburgonya hasáb lesz a köret, akkor már a paleo étrendbe is belefér. A húsleves szinte minden étrendben elfogadott, kivéve a vegetáriánust és vegánt. Gluténmentes pedig attól lesz, hogy nem főzöl bele semmilyen tésztát. Vagy csak gluténmentest.
A vendégséget is ezen elv mentén érdemes rendezned. Ha érkeznek hozzád olyanok, akik diétáznak, javasolt összeegyeztetni azokat. Biztosan lesz olyan étel és desszert, amely mindenki diétájának megfelel.
Gombával töltött édesburgonya (AIP, vegetáriánus, vegán, paleo, gluténmentes, laktózmentes)
Hozzávalók 2 személyre:
- 4 közepes nagyságú édesburgonya
- 25 dkg csiperkegomba (de lehet más fajtájú is)
- 1 teáskanál kakukkfű
- 2 evőkanál kókuszolaj
- fél teáskanál majoránna
- 1-2 gerezd fokhagyma
- 1 csokor petrezselyemzöld
- só
Elkészítése:
- Az édesburgonyákat mossuk meg, és sütőben 180 fokon süssük puhára a héjában.
- Amíg sül az édesburgonya, szeleteljük fel a gombát.
- Egy serpenyőben olvasszuk fel a kókuszolajat, és dobjuk bele a felszeletelt gombát.
- Fűszerezzük kakukkfűvel, majoránnával, és keverjük össze.
- Magas hőmérsékleten süssük addig, amíg kissé pirulni kezd a széle.
- Keverjük bele a zúzott fokhagymát és a felaprított petrezselyem zöldjének a felét.
- Keverjük össze és tegyük félre.
- Vágjuk félbe a langyos édesburgonyát. Egy kanállal kissé nyomjuk meg a belsejét, hogy legyen helye a tölteléknek.
- Töltsük meg a gombás raguval.
- Szórjunk rá felaprított petrezselyemzöldet.
- Szórhatunk rá vegán parmezánt
Még nincs hozzászólás