Sándor sose kért...
...mégis adtak neki, ami főleg Ámon Henriette-nek köszönhető. A kommunikációs szakember 2013-ban kiírt a közösségi oldalára egy üzenetet: "Rendszeresen elsétáltam mellette a Pozsonyi úton. Láthatóan hajléktalan, de mindig a lehetőségekhez képest ápolt, gondozott, sosem ittas embert láttam ott nap mint nap. Nem kéregetett, csak ült, és a kis rádióján hallgatta a világ híreit, hogy ne maradjon le semmiről."
„Egy ideig nem tudtam eldönteni, ki ő, és mi történt vele – mondta Heni. – Aztán megkérdeztem, hogy tudok-e valamiben segíteni. Köszöni szépen, ő jól van, nem kér, és nem koldul, válaszolt mosolyogva. Esetleg… ha fölös élelem lenne, akkor azt elfogadná. Rendszeresen vittem neki ennivalót, így egyre többet beszélgettünk.
Elmesélte, hogy hatvanhat éves, vasgyári munkás volt, egy éve került utcára. Nyáron bárhol el tud aludni, van mit ennie, a kimosott ruhája néhány óra alatt megszárad. Jó, jó, de mi lesz vele télen? A Pozsonyi úton mindig ugyanott üldögélt. A ház egyik lakójának ötlete volt, hogy télen, míg cudar idő van, Sándor meghúzhatná magát a pincében, az óvóhelyen, ahol van mosdó és WC.
Csak átmenetileg, utána más megoldást kell találnia. Sándor nagy nehezen beköltözhetett a pincébe, azért nehezen, mert mindezt a többi lakóval is meg kellett beszélni, akik ismerték őt, minden nap látták, tudták, hogy nem iszik, tiszta, nem hagyja el magát. Végül befogadták.”
Mindenki megmozdult
Heni posztját Sándorról majdnem húszezren lájkolták, kampányszerű adakozás indult el. Amikor elromlott Sándor kis rádiója, pillanatok alatt szereztek neki egy másikat. Heninek egy televíziónál dolgozó barátjától számtalan mikroportból kivett, félig használt elemet kaptak.
Sándor azután is ugyanúgy ott üldögélt a helyén, miután fedél került a feje fölé. Vigyázott az autókra, söprögetett, beépült az utca életébe. Amikor Henit megkérdezték, Sándornak mire lenne szüksége, azt mondta, hogy meleg kabátra, cipőre és zoknira.
„Irdatlan mennyiségű holmi jött a lakásomra! De mit csináljak azzal, ami már neki sem kell?! Kitaláltam, hogy ételfőzéssel egybekötve elajándékozzuk a rászorulóknak. Ehhez megint segítséget kértem. Ismerősök és ismeretlenek jelentkeztek, mindenki megmozdult.
Összeállt egy csapat, és hoztak 10 kiló húst, egy rádiós kollégám több kiló krumplit, hagymát adott. Mások ingyen hoztak kenyeret, csokit, mindent! Egy barátnőm szórakozóhelyén nagy kondérban főztük a gulyást. Míg az egyik csapat pucolta a zöldséget, addig én főztem a levest, a többiek pedig a megmaradt élelmet csomagolták.”
Heni szólt Sándornak és a környéken élő hajléktalanoknak, akik továbbadták a hírt. Nem csak ők mentek a Jászai Mari térre: olyanok is, akiknek nem volt pénzük ennivalóra.
„A kis parkban szétosztottuk a forró levest, a csomagokat és a ruhákat – folytatja Heni. – Az a nap összehozta a társaságot, új kapcsolatok, barátságok születtek. Nagyon megdobogtatta a szívemet, hogy lehet számítani az emberekre.
Ha van egy olyan ügy, amit arccal vállalunk, jelen esetben Sándor arcával, akkor rögtön adakozóak lesznek. Sokaknak volt már rossz tapasztalatuk e téren, de most tudták, hogy senki nem él vissza a helyzettel. Korrektül megszerveztük azt a napot.”
„Az én lelkemnek is jót tesz”
„Miután sikerült elintéznünk a nyugdíját, talált egy kiadó szobát Budán, de a Pozsonyi útra mindig visszajárt. Aztán beteg lett, kórházba került, és sajnos meghalt. Az adománygyűjtést és -osztást azóta sem hagytuk abba. Minden novemberben kiírom, hogy várom a rászorulóknak a holmikat.”
Nem kell elmenni, bevásárolni, bőven elég, ha mindenki csak körülnéz a lakásban. Biztos, hogy van olyan ruhája, amit többé nem vesz fel, a gyereknek olyan játéka, amit már nem használ. Ezeket nem kell kidobni; tovább kell adni.
„Van, aki konzervet, más befőttet, lekvárt, ágyneműt hoz. Ez több éve így megy, karácsony előtt már tudják, várják az emberek, készülnek rá. Persze, kicsit önző is ez a történet, ugyanis az én lelkemnek is nagyon jót tesz, rengeteg szeretetet kapok azóta is. A lényeg, hogy mindenki csak egy picit tegyen másokért. Nézzen körül a saját háza táján, biztos, hogy talál rászoruló embereket, akiket támogathat. Aki megnyitja a szívét, megtalálhatja a maga Sándorát.”
Még nincs hozzászólás