Rizsporos protokoll
Az etikett klasszikus és komikus fejezetei: barangolás a spanyol és a francia királyi udvarban.
A viselkedés szabályozása, közösségi normákhoz igazítása már a legősibb társadalmakban is megfigyelhető volt. Az etikett fejlődésének meghatározó állomásaként mégis leginkább a 16. századi Spanyolországot és a 17. századi Franciaországot érdemes górcső alá venni.
A szigorú spanyol etikett
V. Károly uralkodása alatt Spanyolországban mindent áthatott a formalitás, a szertartásosság. Az udvar mindennapjait a luxus, a fényűző ékszerek és öltözékek, a térdhajlások és meghajlások jellemezték, középpontban az uralkodói párral. A szigorú protokolláris szabályok megszegéséért pedig nem ritkán halálbüntetés járt!
Csak hogy néhány példát említsünk: a király minden szavát azonnali parancsként kellett értelmezni, hozzá kérdést intézni tilos volt. Dolgozószobájába számos ajtón keresztül lehetett bejutni, és mindegyiknél egyre magasabb rangú személy állt őrséget. Még álmában is külön személyzet védte, a hálószobája kulcsát pedig egy külön, ezért felelős őr vigyázta reggelig.
De nem csak a hivatalos érintkezések, a király és a királynő magánélete is merev rendszabályok szerint működött. Külön lakosztályban éltek, egymástól szeparáltan, s az uralkodó csak meghatározott szertartásrend szerint látogathatta meg a feleségét.
Dr. Sille István Illem, etikett, protokoll című könyvében így ír erről: „A király cipőjére papucsot húzott, vállára köpenyt borított, egyik hóna alá egy kis pajzsot szorított, másik alá egy bizonyos üveget, s egyik kezében kardjával, másikban fáklyával elindult a királyné lakosztálya felé – s bizonnyal ez volt az egyetlen alkalom, amikor nem kísérte a protokoll által meghatározott személyi kíséret.”
A fényűző francia etikett
A francia protokoll a Napkirály, XIV. Lajos korában csúcsosodott ki legendás fényűzésével, komikus raccsolásával és a rizsporos parókák elmaradhatatlan tetűszurkáló pálcikáival. A szigorú hierarchia szerint közel százötvenféle rang létezett a versailles-i udvarban.
A piramis csúcsán az uralkodói pár állt, őket követték gyermekeik és unokáik, majd a király törvénytelen gyermekei és a hercegek következtek. Természetesen minden ranghoz külön megszólítás tartozott, aminek eltévesztése komoly sértésnek számított.
A bálok, fogadások, vadászatok és fényes ebédek állandó tartozékai voltak a francia abszolutizmus udvari életének. A király magánélete és hivatalos ténykedése reggeltől estig, mint egy sok felvonásos színpadi mű zajlott, a nyilvánosság teljes bevonásával.
Körülbelül száz ember volt jelen a felkelésénél, a felöltöztetésénél, az étkezéseinél, de még a királynő szülésénél is, szigorú rend szerint meghatározva, ki hova ülhet, állhat a rangja szerint. Gyakran rendeztek fényűző mulatságokat is az udvarban: volt, ami akár egy hétig is eltartott, és a vendégek száma elérte a félezret. Sőt, idővel kialakult a „mulatókastélyok rendszere” is, további nagyszabású eseményeknek helyt adva.
A francia protokoll megtörése Napóleon 1804-es császárrá koronázáshoz köthető, amikor is a legendás hadvezér nemes egyszerűséggel kikapta a koronát VII. Pius pápa kezéből, és saját maga tette a fejére, fityiszt mutatva az addigi illemszabályoknak.
Még nincs hozzászólás