Regényes vártörténetek
1483. október 25-én Maraschi püspök a visegrádi fellegvárban levelet körmölt Rómába a pápának. Így kezdte: "Kelt Visegrádról, a földi paradicsomból". Ha szeretnénk meglátogatni hazánk többé-kevésbé épségben maradt várait, talán nem csak a köveket látjuk, de a történelmet is. Szinte nincsenek is kedvezőbb helyszínek hazánk történelmének megismerésére, mint a váraink.
Ha nem csupán a puszta évszámokat és a neveket tudjuk, hanem látjuk mögöttük az emberket és történeteket is, izgalmas utazásokat tehetünk a múltba.
Visegrád
A tatárok éppen csak kivonultak a felperzselt, megtizedelt lakosságú Magyarországról, amikor a szinte nincstelenné vált IV. Béla felesége, Mária királynő ékszereit eladva hozzákezdett a visegrádi vár építéséhez. A háború tapasztalatai között volt az is, hogy csak a kővárak tudják megvédeni az országot. Földből-fából-kőből épített erődítmények addig is voltak, de olyan várak, amelyeket most is azoknak tartunk, még nem. Ekkor, az 1240-es és 50-es évek fordulóján valóságos várépítési láz tört ki.
A király és a nemes nagyurak egymással versengve építették fel váraikat. A visegrádi alsó- és fellegvár azért épült, hogy menedékhelyül szolgáljon a Nyulak szigetén élő apácáknak, köztük Margit hercegnőnek (IV. Béla lányának), akiről a sziget később a nevét kapta. 1258-ra fejeződtek be az építkezések.
Visegrád tetszett a későbbi uralkodóknak is. Kényelmes palotát építettek a komor erődök mellé, és Károly Róberttől Mátyásig mindenki csinosítgatta a birtokot. Két évszázadon át itt őrizték a magyar Szent Koronát is, míg 1440 február 20-án Kottáner Jánsoné, azt egy vánkosba rejtve, el nem lopta, hogy Albert herceg özvegye, Erzsébet ezzel koronáztassa meg Fehérvárott a csecsemő V. Lászlót…
Diósgyőr
A királynéknak az évszázadok során kedvelt nyaralóhelyük a diósgyőri vár volt. A dolog úgy kezdődött, hogy Nagy Lajos király nem igazán kedvelte Budát. Sokkal inkább szeretett Visegrádon és Zólyomban lenni. Ám amikor 1370-ben lengyel király is lett, hirtelen ráébredt, milyen kellemes hely a két főváros (Buda és Krakkó) között félúton lévő diósgyőri vár.
A ritka békeidőkben a környék vaddal teli erdeiben vadászgatott, és itt próbálta feledni az uralkodói gondokat. Halála után felbomlott a perszonálunió Lengyelországgal, és a vár nem volt többé fontos hely, csak kellemes. Így jöttek ide egymás után sorban a királynék: Lokietek Erzsébet, Kotromani Erzsébet, Mária királynő, Cillei Borbála, Luxemburgi Erzsébet, Podjebrád Katalin, Aragóniai Beatrix, Candale-i Anna, Jagelló Anna, Habsburg Mária. Aztán a törökök.
Nagyvázsony
A nagyvázsonyi várat a völgyben lévő forráskút mellé épített torony köré építették. Ez volt a Berzsenyiek lakhelye és birtokközpontja, amíg a család ki nem halt. Mátyás király ekkor adományozta Kinizsi Pálnak, a Magyar Balázs parancsnoksága alatt kitűnt, félelmetes erejű és bátorságú vitéznek.
Kinizsiről hamar kiderült, hogy nem kevésbé gyors határozottságú és véresen kegyetlen. Felesége Magyar Benigna kedvéért birtokát alaposan megnagyobbíttatta, kiszépíttette. Ekkor lett Vázsonykő majdnem igazi vár. Kinizsi előbb rendet tett a német–magyar, magyar–magyar harcoktól dúlt környéken, majd Mátyás király hadvezéreként küzdött szinte minden szomszédos országban, végül a haláláig a törökkel csatázott a déli határvidéken.
Az özvegy Benigna még kétszer férjhez ment. Ezek a házasságok nem voltak túl sikeresek. Utolsó férje egy gazfickó lett, aki kimerítette a bűntények teljes listáját az okirat-hamisítástól a gyilkosságig. Benigna – ilyen hitvestársak után – nem sokat vacakolt a válással: megölette férjét, s annak holttestét a várárokba dobatta. A király nem ítélte halálra, de kolostorba kellett vonulnia.
A férjgyilkosság korábban sem volt ismeretlen. A Csesznek várát birtokló Garai család azzal vádolta meg Garai János özvegyét, mazóviai Hedviget, hogy férjét megmérgezte, mert még Garai életében viszonyt folytatott Szécsényi Miklóssal, Garai unokatestvérével. Sőt, azt is állították róla, hogy lányát, Katalint egy osztrák férfinak adta ágyasul. Zsigmond király a várban letöltendő, életfogytig tartó fogságra ítélte.
Siklós
A siklósi vár egy kisebb magaslatra épült, és szinte teljes épségben fennmaradt a történelem viharai közepette is. Az 1200-as évektől az 1700-asokig folyamatosan építették és átépítették. Gótikus, reneszánsz és barokk részletein tanulmányozni lehet művészettörténeti stílusokat.
Történetének furcsa állomása volt, amikor a fogoly Zsigmond királyt idehozták Visegrádról, hogy itt őrizzék tovább. A vár tulajdonosa, Garai Miklós báró megértette a király ellen lázadó nagyurakkal, hogy széthúzó csoportjaik egyike sem győzhet, ezért legjobb lesz a királyt visszahelyezni hatalmába az ország kormányozhatósága érdekében.
Az egyezséget különös esküvők követték, 1405-ben a király és a báró is egy-egy Cillei lányt vett feleségül, s így Zsigmond rokonságba került az ország leghatalmasabb családjaival, végleg megszilárdítva hatalmát. Sok-sok évvel később, 1526-ban, a mohácsi csata évében, a vár már a Perényi családé volt.
Azonban Perényi Imre 1519-ben már meghalt, s a várban csak második felesége, Kanizsai Dorottya élt. A csatában Perényi előző házasságából származó egyik fia is elesett, aki ezrekkel együtt feküdt temetetlenül a harctéren. Kanizsai Dorottya erről hírt véve 400 embert fogadott fel, hogy saját pénzén eltemettesse a halott katonákat.
Várpalota
A várépítési lázban nem mindenki kért engedélyt a királytól arra, hogy ő is felhúzhasson egyet. Az 1400-as évek első harmadában felmérték a magyarországi várakat, és jóval többet találtak, mint amennyi a hivatalos nyilvántartásban szerepelt. Ilyen engedély nélküli építmény volt a Palota, azaz a várpalota is. Az erőd az Újlaki családé volt, mely a fentebb említett főúri családokkal (Garaiak, Cilleiek, Perényiek) szoros rokonságban állt, és erősen vitatták, hogy palotájuk vár volna-e.
Már 1445-ben is sokat jelentettek a kapcsolatok, ezért felmentést kaptak a bontási kötelezettség alól. Majdnem 80 évvel később meghalt Újlaki Lőrinc, s vele kihalt a család. Özvegyével, a fiatal és szép Bakos Magdolnával a király közölte, csak akkor maradhat övé a vár, ha férjhez megy a szintén özvegy és jóképű Móré Lászlóhoz. Az udvarban úgy gondolták, a Móré név jó garancia, hiszen László két testvére mindig hűségesen szolgálta a királyságot.
Azonban a királyság ekkoriban két királyt is jelentett, I. Ferdinándot és Szapolyai Jánost. Az ország – nem először és nem utoljára – két pártra szakadt, és mindegyik a maga királyát tartotta az igazinak. Móré László azonban nem tudott, és talán nem akart elköteleződni. A saját zsebére kezdett el harcolni, és igazi rablólovagként fosztogatta a környéket Várpalotából ki-kitörve. Néha harcolt a törökök ellen is, s ezzel újabb ellenséget szerzett magának a magyarok és németek mellé.
Olyannyira felbőszítette a kor uralkodóit, hogy kifüstölésére magyar–török–cseh sereg vonult a várához megostromolni azt. A vár pokolian erős volt, a cseh bányászok ahhoz kellettek, hogy – abban a korban elsőként használva a módszert – alávájják a várfalakat, és aknákkal ledöntsék azokat. Az ostrom alatt Móré kötélen kiszökött a várból, és amikor két hét után a vár elesett, őt már nem találták a lekaszabolt védők között.
Az ostromlók annyi rabolt kincsre bukkantak, amennyi még a királynak is sok volt. Az elsőnek betörő törökök rátették kezüket a zsákmányra. „Volt a megölt várnagy holtteste alatt 160 kupa, nagy és nehéz mind, tál 10, vagy 12, kézmosó ugyanannyi és sok más ezüstnemű. Egyetlen kis bástyában a sok ezüstneműn kívül negyven arannyal és pénzzel teli zsák és lószerszámok, ezüstdíszítéssel minden a legszebb és legértékesebb, fuvolák és sok egyéb dolog, ami a királyi gőghöz tartozik, s ami mind a hitetlenek kezére került. Így vándorolnak a magyar értékek!”
Mórét továbbra is kereste minden ellensége, és végül török fogságban halt meg a sztambuli Héttoronyban.
A becsület és az aljasság várai
Hollókő önmagában is szép és híres település, házai, utcái rengeteg látogatót vonzanak. A településnek azonban komoly vára is van, amely mesélni tud az emberi jellemről. 1550 augusztusában a vár alá érkeztek a törökök. A várőrparancsnok, Kapitány György, hogy mindkét oldalon megmentse sok ember életét, párbajt ajánlott fel a török vezérnek, Hubiár agának, mondván, legyen azé a vár, aki győz.
Hosszú, mindenféle gyilokszerszámmal megvívott, véres párbaj kezdődött. Kapitány György már annyi sebből vérzett, hogy a törökök véget vetettek a viadalnak, és tisztelve a magyar hősiességét, elvonultak. Alig két évvel később, az akkori parancsnok egy nagyobb összegért egyszerűen átadta a várat. Tettével úgy meggyűlöltette magát a magyarok között, hogy menekülnie kellett az országból.
A Mohács utáni felfordulásban sokan dobták el maguktól erkölcsüket. 1537-ben Kecsethy Márton veszprémi püspök, akié – a soha török kézre nem került – Sümeg vára volt, csapatával kirabolta a környék összes templomát, kolostorát, kisebb várát, és a kincsekkel Pozsonyba menekült, ahol áttért a református hitre.
Egy várral odébb, Szigligetet sem tudta soha elfoglalni a török. Pedig mindent megpróbált. Siófokról még egy kisebb hajóhad is indult, hogy a víz felől is támadhassák a várat. Bár az a mondás, hogy „se pénz, se posztó” innen származik, arra utalva, hogy a rongyos és éhes végvári vitézek sem zsoldot, sem ruhának való anyagot nem kaptak hűségükért, Magyar Bálint várparancsnok, majd utóda, Tóti Lengyel Gáspár sikeresen visszavert több nagy erejű támadást. Lengyel Gáspár saját pénzen még kikötőt és néhány hadiladikot is ácsoltatott a törökök hajói ellen.
A szintén közeli Csobánc várának romjai mára annyira lepusztultak, hogy kövei alig látszanak az útról, ellenben gyönyörű kilátás nyílik odafentről a környékre, a Balatonra! Ma már elképzelni is nehéz, hogy ezt a várat a török több ostrommal sem tudta bevenni, mert a várkapitány az egyik legbátrabb és legtehetségesebb magyar parancsnok, Gyulafi László volt. A vár majdnem kétszáz évvel később ismét hallatott magáról, amikor a kurucok itt futamították meg a labancokat. Kreutz osztrák császári tábornok, aki 1500 katonával ostromolta a Szász Márton vezette harminc hajdút, környékbeli parasztokat, köztük sok harcoló nőt, maga is meghalt a falak alatt.
A két vár, melyeknek Bécs a létét köszönheti
A tévében nemrégiben láthattuk a Szulejmán szultánról szóló sorozatot. Így sokat megtudhattunk arról, hogy mekkora világhatalmasság volt Szulejmán. Alakja ismert lett a legtávolabbi magyar tévészobában is. Nagyságánál is nagyobb dicsőség, hogy Bécs ellen vonulva kétszer is feltartóztatták őt a magyar várak, és így a császárvárost nem tudta bevenni.
Először Kőszegen akasztotta meg Jurisics Miklós. A kapitány császári engedéllyel, harc nélkül hazamehetett volna az ostrom elől, de ő inkább saját pénzén lőport vett, és harmincnyolc emberével csatlakozott az ezerfős védősereghez. A törökök „ócska tákolmánynak”, „elsöpörhető falatnak” nevezték a kőszegi várat. 1532. augusztus 10-től 28-ig egyik roham követte a másikat, aztán a törökök – borzalmas veszteségeket szenvedve – elvonultak.
Harmincnégy évvel később, 1566-ban Zrínyi Miklósnak is lehetősége lett volna távol tartania magát Szigetvár ostromától. De ő is visszatért a várba, holott tiszta fejjel, világosan látta, leveleiben megírta, hogy nincs esélye Szulejmánnal szemben megvédeni a várat. Ez a csata is tizennyolc napig tartott, míg végül a védők kitörtek a várból. A Szultán Zrínyi elestekor már két napja halott volt, az ostrom közben hunyt el. Halálát eltitkolták a török katonák előtt. Emlékére az ostrom után rohammunkában egy dzsámit és egy minaretet építettek. Zrínyi emlékét – lám ezzel az írással is – máig őrizzük.
A király, a császár, földrengések, villámok, tüzek
A magyar várak tehát IV. Béla korában kezdtek ’tömegével’ épülni. Fél évszázad hősies harcai után I. Ferdinánd császárnak elege lett a magyarok lázongásaiból, és 1702-ben elrendelte a várak lerombolását. Legtöbb várunknak ez lett a végzete, de egyesek megmenekültek, mert a Rákóczi-szabadságharc miatt sok helyen nem lehetett végrehajtani a parancsot. Mégis, az 1800-as évekre szinte minden magyar erősség romokban állt, a tüzek, villámcsapások és földrengések nyomán üszkösen meredt az égre.
Nem volt olyan magyar költő egy évszázadon át, aki ne kesergett volna ezért sok versében. Megmentésükről az 1850-es években kezdtek gondolkodni. A várak némelyike az 1900-as éveket magtárként, szükséglakásként, műhelyként megúszta valahogy. Itt-ott, még ma is ismeretlen várromokat rejt az erdő, például a Vértesben és a Mátrában. A mai magyarországi várkincs feltárása, műemléki állagmegóvása, lassú új életre keltése az 1950-es, ’60-as években kezdődött, és nyilván végtelen ideig tart majd.
A műemlékvédelem elvei változni látszanak. Idáig Magyarországon elképzelhetetlen volt, hogy egy teljesen elpusztult építményt újra felhúzzanak, inkább a romok segítségével próbálták bemutatni múltját. Most, a budai várban ez a korszak véget ér. Egyes várak, mint a felújított füzéri vár, gyöngyházként ragyognak. A majdnem összedőlt nagyvázsonyi talán jövő nyárra megújul. Szigetvár különösen kétségbeejtő állapotba került, falai, kazamatái életveszélyessé váltak – szerencsére hamarosan felújítják. A sok híres várkapitány nevében köszönet azoknak, akik e várakat feltárják és megóvják.
Még nincs hozzászólás