A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Pirosorrúak

A nevetés és a sírás között keskeny a határ. Mindkettő feszültségoldó hatású, jó esetben megkönnyebbülünk, ha szabadon engedjük a bánatunkat, vagy épp a jókedvünket.

Fotó: Thinkstock

Sőt, az is előfordul, hogy olyankor kezdünk el nevetni, mikor a legszívesebben sírnánk. Ahogy a köznyelv fogalmaz: „kínjában nevet”. Tudat alatt ugyanis így védekezik a szervezet a stressz, a megrázkódtatás ellen. Kiutat kínál a rossz helyzetből a nevetésben. De egy kis jókedv akkor is segít, ha levertek vagyunk, és a betegséggel való küzdelemhez is erőt ad.

Nos, ezért is gyógyító hatásúak a komédiások, ezért volt olyan fontos pozíció a királyok mellett udvari bolondnak lenni, meg persze azért, mert ő az uralkodónak is megmondhatta az igazat, hisz csak egy bolond szava volt. Így lehetnek őszinték és egyben lelket ápolók a bohócok is, akik  hisznek a nevetés jótékony erejében.

Jelképük a piros orr. A bohócdoktorok az önkéntes segítők ma már világméretű mozgalmát fémjelzik. Az első ilyen társulat az Egyesült Államokban alakult 1986-ban; ma már közel húsz csapattal járják Amerika kórházait, évente közel 200 ezer gyereket látogatnak. Zenélnek, zsonglőrködnek, énekelnek, fontosnak tartják, hogy az orvosi beavatkozásokkal is vicceljenek – kakaó-transzfúziót adnak, pirosorr-beültetést végeznek – hogy így oldják a kicsik szorongását.

Néhány évvel később Franciaországban, majd 1992-ben Hollandiában is megalakult a bohócdoktorok egyesülete, aztán Németországban és Ausztriában is megjelentek a kórházakban.

A magyarországi Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványt 1996-ban az osztrák Rote Nasen szervezet hozta létre. Elsőként Budapesten,  az I. sz. Gyermekklinikán viziteltek a gyógyító bohócok. A legutóbbi adatok szerint Budapesten tizenhét, Miskolcon kettő, Nyíregyházán három, Pécsett négy bohócdoktor dolgozik az alapítvány révén.

Mind hivatásos előadóművészek, akik folyamatosan tanulják a gyógyító munkát is, felkészülnek a speciális kórházi helyzetekre. Nemcsak gyerekek; idősek gyógyulását is segítik – az elmúlt tizennyolc év alatt több mint 264 ezer beteg gyermeket, valamint több száz idős embert látogattak.

A Magyar Gyermekorvosok Társasága által alapított  Heim Pál-emlékérmet 2002-ben a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány nyerte el.

Címkék: boihócdoktorok, piros orr, bohócdoktorok története, piros orr alapítvány, gyógyító nevetés

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!