Őseink hagyatéka: a ritmus

2016. április 30. | Írta: Zetelaki Réka

Falábú vagyok - legyintünk sokszor, pedig a zenére való mozgás a génjeinkbe van kódolva. Ahogy a kisbabák, akik soha nem láttak még táncot, zene vagy dobszó hallatán ritmusra kezdenek mozogni, úgy lehetett az őseinknél is. Azóta sok idő eltelt, és a táncok fejlődése kirajzolta a világ népeinek sajátosságait.

Mítoszok a próbateremben

„Az indiai táncnak hét fő műfaja van, mi dél-indiai bharatanátyamot táncolunk” – mesélte Németh Tamás, a Sivasakti Kalánanda Táncszínház egyik fellépője. A huszonéves fiú elmondta, a bharatanátyam tánc eredete háromezer évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor – hasonlóan az ókori görög színházhoz – kőszínházakban adtak elő történeteket.

„Indiában sok nép élt együtt, akik nem értették egymás nyelvét, ezért a táncban egy szavak nélküli univerzális jelrendszert hoztak létre” – magyarázta az európai szem számára furcsának tűnő mozgásformáról. A táncban használt kézjeleket Tomi a süketnéma jelbeszédhez hasonlította.

„A ma látható tánc a színházi motívumoknak és az indiai papnők vallási szertartásainak egyfajta egyvelege, melynek egyébként nagyon szigorú szabályait a harmincas, negyvenes években reformálták meg.” És hogyan él ez itthon? A bharatanátyamot Somi Panni hozta be Magyarországra a kilencvenes évek elején, mára nagyjából négyszázan táncolják az országban.

„Sokan azért jönnek a próbákra, mert érdekli őket az indiai kultúra, mások az edzésért, hiszen a lábmunka miatt nagyon kemény kardió is. Bár Indiában férfi műfaj, itthon főleg nők táncolják, én vagyok az egyetlen fiú” – nevetett Tomi. A fellépéseken a profi táncosok ma is ősi indiai mítoszokat adnak elő, de láthatóak már modern történetek is.

„Először elmeséljük szóban a történetet, és bemutatjuk a jeleket is, hogy érthető legyen az előadás.” Tomit egyébként tiniként kezdte vonzani az indiai zene és kultúra, és saját bevallása szerint „azóta így maradt”. „Talán a gondolkodásmód fogott meg, van benne valami misztikum. És a táncon keresztül nemcsak a zene és a mitológia, hanem az egész indiai kultúra megismerhető.”

A rabok lánccsörgető tánca

„A szambát a legtöbben összekeverik a latin salsával, és azt hiszik, párosan kell táncolni” – mondta Schellin-Nagy Fruzsina, a SambAmizade csoport táncosa. A civilben egyébként projektmenedzserként dolgozó nő évekkel ezelőtt egy capoeriaedzésen találkozott a brazil műfajjal. „Nem az volt a célom, hogy bikiniben, tollakkal táncoljak, az első fellépésemen úgy kellett kilökni a színpadra" – mesélte. Kiderült, hogy a legtöbben épp emiatt nem merik elkezdeni, pedig a brazil táncnak rengeteg fajtája van, és a keveset takaró kosztüm egyáltalán nem kötelező velejáró.

„Érdekes, hogy a szambát világszerte örömtáncként ismerik, pedig valójában a raboktól ered” – mesélte a műfaj eredetéről. A szamba darabos alaplépése a Brazíliába hurcolt afrikai rabszolgákat idézi, akik láncokkal a lábukon sem tettek le a táncról. A riói karneválon ma látható tollas változat pedig a portugál gyarmatosítóknak köszönhető, akik megpróbálták „revüsíteni” az afrikai mozgásformát.

„Nyilván soha nem fogunk úgy táncolni, mint a brazilok, de a szamba is változik, finomodik, most például egyre gyakrabban jelennek meg benne a balettosabb lépések.” A brazil „utcai tánc” egyre népszerűbb itthon is, hazai alapítója Pimenta Débora Rúbia volt a kétezres évek elején. „Nemrég szerveztünk egy workshopot, ami jóval felülmúlta a várakozásainkat. Külföldről is rengetegen eljöttek, nagy élmény volt, ahogy magyarok és külföldiek együtt járták a brazil táncot. Ez egy közösségi műfaj, utcai tánc, ami mindenkihez szól, nullától százéves korig.”  

Az erő és az esztétikum

A cirkuszokban röpködő artisták mutatványai sokáig távolinak tűntek, ám az utóbbi néhány évben rohamosan terjed a műfaj amatőr változata is. Nádor Zsuzsanna légtornatanár szerint azok kezdik el, akik valamilyen újdonságra vágynak.

„Ez nem szimpla tánc, hanem olyasmi, ami izgalmas, esztétikus, és amellett, hogy minden izmot átmozgat, kreativitást is lehet belevinni. A rúdtánc terjedésével pedig gyorsan népszerűsödik, mert sokszor ugyanazokban az iskolákban tanítják.” Kiderült, hogy inkább a fiatalabbak vágnak bele: a kicsiktől kezdve harmincéves korig bezárólag, egy-két bátor kivételtől eltekintve.

„Teljesen kezdőként is ki lehet próbálni, de nem árt a táncos, vagy valamilyen sportbéli előképzettség, mert nagyon fontos a kar- és a hasizom, és hajlékonyság is kell hozzá.” Zsuzsi egyébként évekig cirkuszi artistaként dolgozott külföldön, és szerinte a legnehezebb a koordinációt megtanulni, mert „a levegőben, beletekeredve az anyagba teljesen másként kell tartani a testet, mint ahogy megszoktuk”.

A légtánc egyébként posztmodern műfaj, ma ismert formáját a múlt század végén nyerte el. Előzményei a kínai kultúrában keresendők, ahol a 16. századtól a cirkuszi artistáknak újabb és újabb mutatványokkal kellett előállniuk. Ekkor kezdtek bőrszíjakkal trükköket, pörgéseket és leforgásokat bemutatni. Mára számtalan formája alakult ki, de amatőr szinten főleg a revüs előadásokból is ismert karikát, a két hosszú szalagként alálógó függönyt és a függőágyszerű hammockot oktatják.

Címkék: salsa, légtánc, indiai tánc, szamba