A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Nyaralás - kicsit másképp

Négy olyan trendet mutatunk, amelyek ezen a nyáron új megvilágításba helyezik, hogyan tölthetjük el kellemesen a szabadságunkat.

Fotó: Shutterstock.com

Neighbourhoods – a részletek szépsége

2017-ben nem a városok, hanem a városrészek keltik fel a kíváncsiságunkat. A trend neve Neighbourhoods – ami Bangkokban Banglampoo, Hamburgban Hammerbrook, Athénban Koukaki, Sevillában Triana – és bármily meglepő, tényleg ebben a felsorolásban szerepelt Budapesten a VII. kerület.

Egyébként fővárosunk is nagyon menő desztinációnak számít idén – Valencia, Lisszabon, Abu Dhabi, Kassel, Paphos és Aarhus mellett.

Staycation – nyaralás otthon

A staycation az a fajta vakáció (vacation), amit a saját otthonunkban töltünk, vagyis annyit tesz, hogy szabadságon vagyunk ugyan, de nem utazunk el. Praktikus megoldás, ha éppen nem fér bele egy távolabbi célpont, vagy beleférne, de nincs hangulatunk a hosszú úthoz. Sok blogon foglalkoznak azzal, hogyan töltekezhetünk, ha idén ezt a fajta pihenést választjuk.

Bleisure – laza üzleti út

Ki sem lát a munkából, de jó lenne egy kis kikapcsolódás? Akkor önnek való a bleisure, ami az üzlet (business) és a szabadidő (leisure) kombinációja. A Travel Weekly szerint 2012 és 2016 között hat százalékkal emelkedett az üzleti utakat szabadsággal kombinálók aránya.

A kiruccanást a cég állja, és a szabadságunk sem csappan meg, ráadásul az üzletelve pihenők 78 százaléka feltöltő erejűnek találta ezt a fajta pihenést. Ennek szöges ellentéte a méltán népszerű digitális detox, ami teljes kiszakadást jelent a virtuális világból – vagyis nyaralás kütyük nélkül.  

Együtt minden percben

Idén nyáron nem trendi az individualizmus, annál menőbb viszont a családi nyaralás – akár népesebb családunk körében is. Vagyis a közösségi lét fontosabb, mint az önmegvalósítás. Így hát a trendkutatók szerint idén ne passzoljuk le a gyerekeket, hanem töltsünk minél több minőségi időt a szeretteinkkel. Béreljünk egy hangulatos parasztházat, ahol egész nap együtt lehet a család!

Címkék: nyaralás, staycation, digitális detox, neighbourhoods, bleisure, családi nyaralás

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!