Nusi, a türelmes tanársegéd
A hiperaktív gyerekek megnyugszanak, a diszlexiások bátrabban olvasnak, az autisták kezdeményezőbbek lesznek a négylábú tanársegédek hatására. A kutyás terápia jelentőségét már Freud is felismerte, arra azonban évtizedeket kellett várni, hogy a négylábú terapeutákat az iskolákban is bevessék.
Nusi, a hétéves golden retriever egészen különböző gondokkal küzdő gyerekeknek is segít. Vele és gazdájával, Hajnik Ilonával gárdonyi otthonukban találkozom.
Visszafogott csaholás fogad a barátságos kertvárosi környezetben. Nusi vezényszóra ugat, de csak munka közben. Most épp úgy viselkedik, mint egy szolgálaton kívüli koronaőr, aki a munkaidő lejárta után elengedheti magát. Izgatottan végigszaglász, hozza a játékát, és nem veti meg a vakargatást sem. Rögtön levesz a lábamról, a szó legszorosabb értelmében. Bújik, és odaadóan figyel beszélgetés közben, de nem akar a középpontban lenni, nem erőszakolja ki a simogatást sem. Ahhoz, hogy terápiás kutya lehessen, mindez elengedhetetlen.
Többnyire párhetes koruktól kezdve trenírozzák az ebeket erre a feladatra, hiszen nyugodtan kell tűrniük a zajt, a fizikai ingereket, és azt is, hogy olykor a gyerekek meghúzzák fülüket-farkukat. Minden körülmények között engedelmesen kell teljesíteniük a feladatokat, megfelelő képességeiket pedig kétévente vizsgán kell bizonyítaniuk.
„A nehezen kezelhető, tanulási zavarral küzdő gyerekek már Nusi puszta jelenlététől is együttműködőbbé és higgadtabbá válnak. Figyelmük összerendeződik, olvasási hibáik csökkennek, írásképük láthatóan javul. Élvezettel tanulnak a kutya társaságában” – mondja Ilona.
Némi szkepticizmussal felvértezve kérdezek rá, hogyan segíthet egy kutya diszlexiás vagy diszgráfiás gyerekeknek, hisz bármilyen elbűvölő is Nusi, azért olvasni mégsem tud. „A szülők és a tanárok kijavítják a gyerekeket, arra próbálván ösztönözni őket, hogy helyesen olvassanak, ez olykor azonban csak önbizalomhiányt és még gyengébb teljesítményt szül. A kutya viszont elvonja a figyelmet a megfelelési kényszerről, és szép lassan feloldja a görcsöket is.”
Nusi előtt nincs miért szégyenkezni egy-egy rosszul kimondott vagy eltévesztett szóért. A gyerekek pedig úgy küzdenek a négylábú tanársegéd figyelméért – aki türelmesen ül és figyeli őket –, ahogy addig egy felnőttéért soha. Anélkül, hogy észrevennék, egyre folyékonyabban és mind kevesebb hibával olvasnak. Néhány gyerek pedig maga is hamar felismeri, hogy a kutya mellett jobban megy a tanulás.
Nusi jelenléte a hiperaktív gyerekeket is megnyugtatja. „Olyan lurkók, akik korábban öt percet sem bírtak egy helyben maradni, ma már a kutya társaságában akár negyven percig is olvasnak egyhuzamban” – mondja büszkén Nusi gazdája.
Ilona negyven éve dolgozik pedagógusként, mindig is foglalkoztatta, kutatta, milyen módszerekkel lehet a gyerekeket leginkább ösztönözni anélkül, hogy valamiféle teljesítménykényszer alakuljon ki bennük. Kutyás terápiát csak néhány éve használja, mégis hihetetlen sikereket ért el. Nusi ötéves korában került hozzá, ekkor kezdte el azokra a feladatokra tanítgatni, amikre a terápiás kutyákat néhány hetes koruktól kezdve trenírozzák. Nusi pedig elképesztő tenni akarással hajtotta végre a nehezebbnél nehezebb feladatokat, megfelelve a legszigorúbb előírásoknak is. Ilona és a kutyája között olyan különleges kapcsolat alakult ki, amelyet a legtöbb gazda irigyelne. „Időnként rosszullét kerülget, olykor elesem, Nusi pedig megérzi, előre jelzi, hogy baj lesz. Elém áll a lépcsőn, és mozdulni sem enged, olyankor tudom, hogy ideje bevenni a gyógyszerem” – mondja Ilona a kutyát simogatva.
Nusi ösztönösen érzi, mire van szüksége másoknak, akár a gazdájáról, akár tanulási nehézségekkel küzdő, zárkózott vagy autista gyerekről van szó. Ha bizalmatlanok vele, nem tolakszik. „Volt olyan tanítványom, aki félt a kutyáktól, őt a foglalkozások kezdetén csak távolról figyelte, majd egyre közelebb ült hozzá. Ma ez a kisfiú már el sem akarja engedni maga mellől Nusit.”
Több diák a kutyás terápia hatására elkezdte nógatni a szüleit, hogy saját kutyája lehessen. A tanárnő fontosnak tartja, hogy felelős állattartásra is tanítsák a gyerekeket. „A kutyával való szoros kapcsolat a gyerekeket is felelősségteljesebbé teszi. Az egyik duci kislány a kutyája miatt kezdett odafigyelni az étkezésére. Azt mondta, a kutyának szüksége van a mozgásra, ő pedig szeretne vele futni, ahhoz viszont fogynia kell.”
Ilona nemcsak a tanulási problémákat igyekszik orvosolni, de a kutyával olyan légkört teremt, amelyben a közös munka a gyerekek számára örömtelivé válik. Nusi pedig épp úgy élvezi a foglalkozásokat, mint a gyerekek. Kis kosárkájában fáradhatatlanul viszi a feladatokat, türelmesen figyel, míg a diákok tanulnak, és önfeledten hajt végre minden utasítást. A gyerekek nemcsak a saját félelmeiket gyűrhetik le, de kommunikatívabbak és együttműködőbbek lesznek a kutya segítségével.
Még nincs hozzászólás