A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Novák Katalin: Alig vártam egyetemistaként, hogy Pesten eltűnhessek a tömegben

Úgy mesél Szegedről, hogy indulni támad kedvem. Olyan lelkesen ecseteli a makro- és mikroökonómia szerepét a mindennapokban, hogy kicsit kezdem sajnálni, hogy annak idején a humán tárgyakra szavaztam. És olyan hévvel idézi fel az egyetemi éveket, hogy hirtelen ott érzem magam. Szenvedélyről, játékról, szerelemről, családról és persze három gyermekéről is beszélgettem Novák Katalin családügyi államtitkárral.

Fotó: Fejér Gábor

– Mikor járt utoljára Szegeden?

– Nem is oly régen, az őszi szünetben. Kivételesen egész hosszan voltunk lent a szüleimnél, mert hozzájuk vittem le a gyermekeinket. Így volt alkalmam találkozni a régi osztálytársaimmal is. Jó néhányukkal tartom egyébként a kapcsolatot.

– Csavargásra is jut ilyenkor idő, vagy céltudatosan kell megtervezni a programot?

– Aki ismeri Szegedet, tudja, hogy egy csodálatos város, ahol mindig megtalálja az ember azokat a helyeket, ahol jól érzi magát. Nekem szegediként több ilyen is van. Van például egy cukrászda, ahová mindig elmegyünk, még akkor is, ha csak kevés időt töltünk a városban.

A másik a Kárász utca és a korzózás. Ha ide lemegy az ember, biztos találkozik egy ismerőssel. A Kárász utcán elmegyünk a Dugonics térig, onnan a Tisza-partra. Van ott egy kedvenc szobrom, a Kalap alatt nevű. Egy nő ül a padon széles karimájú kalapban.

Néha még le is ülök mellé kicsit. A Boszorkányszigetet például most fedeztük igazán fel a gyerekekkel, a legenda szerint ott égették a szegedi boszorkányokat, így ez különös hangulatot kölcsönöz az amúgy is csodaszép helynek.

De megvannak a gyerekek kedvenc helyei, játszóterei is, a férjem is jól ismeri már a várost, szóval mindannyian otthonosan mozgunk Szegeden.

– A Kárász utcán olyanok még a találkozások, mint régen? Hiszen az ismerősökkel a régi Novák Kati jön szembe, és mégsem.

– Én Szegedre tényleg hazamegyek, miután 18 évesen elköltöztem onnan, a város nekem elsősorban a gyermekkort jelenti. Így aztán aki engem ott lát, még a gyerekkoromból emlékszik rám, és ez nagyon jó. A szüleim orvosok, nagyon régóta van magánrendelésük, így pácienseik nagy része nemcsak őket, hanem a bátyámat és engem is ismer.

Ha belegondolok, talán éppen ez ösztönzött arra, hogy Budapesten tanuljak tovább, hogy ne legyek mindig szem előtt, hiszen Szegeden mindig tudtak rólam mindent, nem mintha lett volna rejtegetnivalóm.

De egy kamasz számára az a tudat, hogy nem bújhat el sehol, nem tud észrevétlen maradni, nem túl felszabadító érzés. Alig vártam, hogy Pesten eltűnhessek a tömegben. Emlékszem, amikor felszálltam a metróra, az jutott eszembe, milyen jó, hogy a tömeg része vagyok, és senki sem ismer.

Ma már persze tisztában vagyok ennek a hátrányával is, de akkor pont erre vágytam.  

– A foglalkozásával viszont nem kifejezetten az „egy vagyok a tömegből” elvet sikerült követni. Erre készült?

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2017. évfolyama 31. számának 22. oldalán!)

Címkék: család, interjú, szeged, hivatás, államtitkár, civilben, novák katalin

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!