Nem kéne abbahagyni?
Ha úgy érezzük, hogy egy kapcsolatot régen abba kéne hagyni már, mégsem tesszük, az legtöbbször azért van, mert nem tudjuk eldönteni, hogy jobb volna-e nekünk mással, vagy egyedül is akár. Segítségre van szükségünk.
Melyek azok az alapvető kérdések, amelyeket meg kell fogalmaznunk, ha el akarjuk dönteni, menjünk-e vagy maradjunk?
Az első kérdés: szeret-e engem igazán, és én őt?
Az első és legfontosabb, amit tudnunk kell, az, hogy egy kapcsolat akkor jó, ha nem valamiféle érdek, nem a pénz, nem a gyerekek miatt működik, hanem a szeretet és az egymás iránti megbecsülés tartja fenn. Ha az utóbbi kettő eltűnik, vagy már csak egyoldalú, érdemes feltenni magunknak a kérdést: mi tart minket mégis együtt?
Gyakran előfordul, hogy nem szeretetből, hanem félelemből maradunk. Félünk a magánytól, az ismeretlentől, vagy attól, hogy nem találunk mást, jobbat. Félünk az anyagi nehézségektől, melyek szakítás után várnak ránk. Ez a fajta ’ragaszkodás’ azonban felemészti az érzelmi tartalékainkat.
Ugyanilyen fontos az is, hogyan érezzük magunkat ebben a kapcsolatban. Ha csupán a közös feladatok, a gyereknevelés, a napi tevékenységek beosztása, a ’ki megy a gyerekért’, ’ki vásárol, ki mosogat’ kérdések köré épülnek fel a hétköznapok. Már nem okoz örömöt, amikor együtt vagyunk, sőt párunk sokszor idegesít minket, netán nyomasztónak érezzük a vele töltött időt, az intő jel.
Negatív érzelmeinket persze nem mindig könnyű beismerni. Mindenki szeretne megfelelni annak a képnek, amelyet a boldog kapcsolatokról magában felépített. Nem szívesen látjuk be, hogy nem sikerült. A mi kapcsolatunk meg sem közelíti azt az ideális képet, amit közös életünkről gondoltunk, amikor összeköltöztünk vagy összeházasodtunk. Először önmagunkkal szemben legyünk őszinték.
Talán ez a legnehezebb. De ez az első lépés egy boldogabb élet felé, akár együtt, akár külön folytatjuk.
A második kérdés: épít vagy rombol a kapcsolat?
Egy harmonikus kapcsolatban a felek támogatják egymást, legyen szó karrierről, hobbikról vagy önbizalomról. Azonban, ha állandó kritika, leértékelés vagy manipuláció veszi körül a mindennapjainkat, akkor ez hosszú távon súlyosan károsíthatja a mentális egészségünket.
A romboló kapcsolatok gyakran alattomosan épülnek fel. Először csak apró megjegyzések hangzanak el, például a külsőnkről vagy a döntéseinkről, majd ezek a kritikák egyre gyakoribbá és sértőbbé válnak. Ha azt vesszük észre, hogy már nem vagyunk önmagunk, folyamatosan a másik elvárásaihoz próbálunk igazodni, akkor ideje elgondolkodni a változtatáson.
A rossz kapcsolat gyilkolja az önbizalmat és a kreativitást. A boldogtalan kapcsolat bénító, középszerű, szürke, unalmas. Ha ezt érezzük, érdemes elgondolkozni. De azt is szükséges megvizsgálni, hogy mi magunk milyen hatással vagyunk a partnerünkre. Ha úgy érezzük, hogy mi sem tudunk építő módon jelen lenni az ő életében, akkor talán neki is jobb lenne mással újrakezdeni.
A harmadik kérdés: mi az, amiért mégis maradunk?
Sokszor azért nem tudjuk a már régen nem működő, vagy nem jól működő kapcsolatunkat felbontani, mert valójában nem a jelenben, hanem a múltban élünk. Nehezen ismerjük be, hogy álmaink, amelyekről kamasz lányként fejünket a párnába fúrva álmodoztunk, a film, amelyet fiatalon leendő életünkről képzeltünk, nem egyezik a valósággal.
Nincs örök szerelem, sem örök fiatalság, sem változatlan hevességgel lángoló vágy. Nehéz ebbe beletörődni. Arra emlékszünk, milyen volt párunkkal az elején, amikor még minden szépnek és izgalmasnak látszott. Arra emlékszünk, hogy hevesebben vert a szívünk, izzadt a tenyerünk, amikor megláttuk. Maradhat ez így? Persze hogy nem. Az idő múlásával minden kapcsolat változik.
A szerelem, ha nem múlik is el egészen, átalakul, és kiderülhetnek a problémák. Olyan, bár idegesítő apróságok, hogy horkol, nem csavarja vissza a fogkrém kupakját, nem hajtja le a vécédeszkát, és nem mossa ki maga után a kádat. Szerencsére ezek a nem túlságosan nagy kellemetlenségek, amelyeket meg lehet beszélni, meg lehet változtatni. Ezek miatt nem érdemes szakítani. Előfordulhat azonban komolyabb baj is.
Ha már nem működik a szex, nincs meg az intimitás iránti vágy, ha nem szeretünk együtt lenni, egyre több külön programunk van, már nem érdeklődünk egymás munkája, gondolatai, problémái iránt. Egyre kevesebbet beszélgetünk. Nos, akkor, már nagyobb a baj.
Sokakat a változástól való félelem tart vissza. Bár nem ideális a kapcsolatunk, mégis kényelmesebb, nagyobb biztonságot jelent, mint a teljesen ismeretlen egyedüllét, mondják. Ha így van, ez is elfogadható indok egy kapcsolat fenntartására. Azonban az is lehet, hogy félelmeink legyőzése, az önálló élet iránti vágy idővel boldogabbá tehet minket, mint a megalkuvás.
Félelem a szabadságtól
Kevés olyan félelmetes dolog van, mint a szabadság. Mert a szabadság egyben azt is jelenti, hogy nekünk kell döntenünk, nekünk kell vállalni a döntéseink következményét, ezért halogatunk. Sok-sok indokot találunk, amikor félünk bátornak és felelősségteljesnek lenni.
A szakítás ellen szól, hogy a gyerek még túl kicsi, túl sok a törlesztés, hogy mennyit küzdöttünk, mire megvettük, felépítettük ezt a lakást, házat, csak nem fogjuk veszni hagyni. A másik kedvelt indok: hogy már olyan sok mindent átvészeltünk együtt, annyit küszködtünk, nem lehet, hogy mindez hiábavaló volt! S az is igaz, hogy ha már elég sokáig mentünk a rossz irányba, sokszor úgy tűnik, visszafordulni nehezebb, mint továbbmenni.
Még nincs hozzászólás