Nem a pénz, nem a kastély, nem a birtok tesz arisztokratává
Amikor azt mondják valakiről, hogy arisztokratikus, akkor egyenes tartású, büszke, jól öltözött, elegáns emberre gondolunk. Mert az arisztokrata kifejezés mellé ma is mindenki a kiváltságos, gazdag, szép és nemes jelzőket társítja.
Az arisztokrata léthez kastélyokat, főúri palotákat, nyári rezidenciákat, vadászatokat és pazar vacsorákat társítunk, melyek mind ennek a főúri rétegnek a kiváltsága volt egykor. Ha mai leszármazottaikat megkérdezik, mindig elmondják, hogy nem a vagyon volt a fontos.
A történelem kegyetlensége
Lehet, de tény, hogy volt vagyon. És nem kevés. 1947-ben azonban birtokaikat, kastélyaikat, erdőiket államosították, a címeket, rangokat, az előnevek használatát is eltörölték. S itthon, a szomszédos államoktól eltérően, a rendszerváltozás után sem kapták vissza az elkobzott ingatlanjaikat, a hozzájuk tartozó földeket, erdőket, illetve egyéb vagyontárgyakat. Mégis közülük sokan foglalkoznak az egykori családi kastélyok állagmegóvásával, a közös szellemi hagyatékunk ápolásával.
Az arisztokrácia főnemesi rangú grófi, bárói és hercegi családjai közül azokat ismerjük, akik fontos pozíciókat töltöttek be az ország irányításában. Aki egy ilyen családba született, nem csak előjogokkal bírt, de ezeknek az előjogoknak meg is kellett felelnie.Gyerekként a történelmet, az irodalmat, a természettudományokat és a zenét is tanulnia kellett, amellett szükséges volt jól számolni, és mindegyikük több idegen nyelvet is elsajátított.
A magyar főnemesek közéleti szerepvállalása, valamint a közösségért végzett munkája jelentős volt. 1947 után mégis ellenség lett belőlük. Többüknek egyik napról a másikra kellett elhagynia az otthonát. A kitelepített arisztokraták életéről 1983-ban Bacsó Péter készített egy szatirikus hangvételű, számos részletében valós elemeket is felhasználó filmet Te rongyos élet címmel.
Hagyományok és erkölcsök
Hús-vér arisztokratával először még a rendszerváltozás előtt, úgy a nyolcvanas évek közepén találkoztam. A fiatal férfi egy alternatív általános iskolában vizuális kultúrát és rajzot tanított angolul. Úgy hívják, Széchenyi Péter. Ő Széchenyi István ükunokája.
New Yorkban született, úgy nevelkedett, mint egy átlagos amerikai gyerek. A philadelphiai Tyler Képzőművészeti Főiskolán végzett 1984-ben, majd öt évig Bostonban dolgozott. 1989-ben egy ösztöndíjjal került Budapestre. 1992-ben létrehozta a Széchenyi Művésztelep Alapítványt. Több kiállítása volt Bostonban, Párizsban, Budapesten és Székesfehérváron.
Amikor interjút készítettem vele, elmondta, hogy bár a szülei nem voltak gazdagok, de jómódban éltek. Nem volt szükség arra, hogy ő pénzt keressen, de a családjában természetes volt, hogy egy ember, aki a Széchenyi nevet viseli, csak hasznos tagja lehet a társadalomnak. Ezért nagyon komolyan vették a taníttatását, és az iskolai szünetekben dolgoznia is kellett. A szülei megvetették a haszontalanságot, lustaságot.
Fontosnak tartották a hagyományok és erkölcsök őrzését, a közösség szolgálatát és az értelmes életet. A Széchenyi leszármazottak, éppen úgy, mint a többi történelmi magyar családé, ma a világ rengeteg országában élnek, és nemcsak hogy nem ismerik egymást, de sokszor nem is tudnák egymást megérteni, annyi nyelven beszélnek.
Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke egy interjúban elmondta, hogy a történelmi családok leszármazottai ugyanolyan emberek, mint bárki. Arról, hogy az ember hova születik nem tehet, csak arról, hogyan él. A késői leszármazottaknak nem kell büszkének lenniük arra, amit az elődeik tettek, de kötelességük, hogy a névre ne hozzanak szégyent.
Kik is azok az arisztokraták?
Az arisztokrácia eredetileg olyan politikai rendszert jelent, amelyben a legkiválóbbaknak, a legjobbaknak uralma érvényesül. A középkori Európában ez a kiváltságos vagy nemes emberek uralmát jelentette. Magyarországon az arisztokráciához tartozó főnemesek a széles köznemesi rétegtől elkülönülő osztályt alkottak.
Ők voltak azok a főurak, akik a magyar nemesség legfelső rétegeként a főnemesi cím használatára voltak jogosultak a 16. század második felétől kezdve. A címeket csak a magyar király adományozhatta bizonyos szolgáltok fejében. A két legmagasabb főnemesi cím a bárói és grófi. Ezeket a címeket az adományozott összes fia és leánya jogosult volt használni, valamint fiú gyermekeinek az egyenes ági fiúleszármazottai is.
A gróf a királytól sokszor csak közvetetten függő, nagy fokú autonómiával rendelkező feudális nagybirtokos és a helyi közigazgatás, katonai és bírói hatalom birtokosa volt. A bárók, vagy más néven országbárók a főnemesi rangsorban a grófok alatt helyezkedtek el, a középkori Magyar Királyság legfontosabb tisztségviselői, vezető politikusai, a királyi tanács tagjai voltak. Zászlósuraknak is nevezték őket, mivel a banderiális hadszervezet korában bandérium tartására voltak kötelezve.
A két főnemesi rang valamelyikével Magyarországon sok száz család és azok utódai rendelkeztek. A családok sokszor különböző ágakra szakadtak. Olykor komoly történészi kutatómunka kell ahhoz, hogy családfájukat fel lehessen térképezni. Néhányan közülük kiemelkedtek hazaszeretetük, vagyonuk, nemességük vagy politikai szerepvállalásuk okán. Róluk szól ez az összeállítás.
Károlyi Mihály, a baloldali arisztokrata
A nagy-károlyi gróf Károlyi család egyike az ősi magyar főnemesi családoknak. És talán az egyetlen a főnemesi családok közül, amelynek leszármazottja, gróf Károlyi Mihály konzervatív arisztokratából vált radikális demokratává, és ellenzéki politikusként a Monarchiában fennálló rendszer kérlelhetetlen kritikusává, majd az őszirózsás forradalom és az első magyar polgári demokrácia vezetőjévé. Bírálói ’vörös grófként’ szokták emlegetni. 1949-től haláláig francia emigrációban élt.
Politikai tevékenységének megítélése ellentmondásos, sokan benne látják a trianoni veszteség egyik fő okozóját, hazaárulónak nevezték, míg a másik oldalon azt az államférfit tisztelték benne, aki felismerte, hogy a Monarchia vezetőinek bűnös háborús politikája sodorta Magyarországot az első világháborús katasztrófába. Az is érdekes, hogy féltestvére, gróf nagy-károlyi Károlyi József Fejér vármegye főispánja, országgyűlési képviselő, az egyik kiemelkedő legitimista politikusa a Horthy-korszaknak.1918-ban, a forradalom kitörésekor Károlyi József gróf lemondott állásáról, és a legagresszívebb ellenfele lett Károlyi Mihály kormányának.
A Rákóczi család gyors felemelkedése és kihalása
Kevés család van a magyar történelemben, amely olyan gyorsan emelkedett föl a legnagyobbak közé, majd alig több mint egy század múltán egyik ágon olyan hirtelen tűnt el, mint a Rákócziaké. A család az 1300-as években még csak középnemes. A 17. század elején már ott van a legtekintélyesebb családok között.
Az ezt követő száz év alatt a családból öten viselték az erdélyi fejedelmi címet, azaz mindvégig meghatározói voltak a korszak politikájának. Valamennyien bőkezű támogatói voltak a művészetnek, tudománynak, hű fiai az egyháznak.
A család kimagasló személyiségei: Rákóczi Zsigmond, I. Rákóczi György, II. Rákóczi György, I. Rákóczi Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Lorántffy Zsuzsanna, Báthory Zsófia, Zrínyi Ilona. A család története másfél százados történelmi szereplés után a 18. században II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem halálával elenyészik. Ezért a Rákóczi utódok az eddigi tudomás szerint ezerháromszázan nővérének, Rákóczi Julianna grófnőnek leszármazottai. A világ minden táján élnek, és sokan közülük nem is tudják, hogy milyen, egykor nagy hatalmú főrangú család leszármazottai.
Andrássy Gyula és Sziszi
Az Andrássy család egyike azon ősi magyar grófi családoknak, amelyek eredetüket az Ázsiából kivándorolt ősmagyarokig vezetik vissza. Ennek a régi székely családnak egy tagja, Andrássy Gyula a leghíresebb, akiről Budapest legszebb sugárútját is elnevezték.
A jóképű gróf talán mégsem erről, hanem Erzsébet királynővel való titokzatos kapcsolatáról híres. Viszonyuk valószínűleg mindvégig beteljesületlen maradt. Először 1866 januárjában találkoztak, írja az Újkor.hu történelmi portál. Az Andrássyakról írott összefoglalójukban ezt olvashatjuk: „A hivatalos magyar küldöttség tagja, Andrássy és Erzsébet ekkor hosszasan beszélgettek, mégpedig magyarul. Később Budán is találkoztak, egy udvari bálon, ahol folytatódott kettőjük eszmecseréje, amire már a jelenlévők is felfigyeltek.
Majd jött az 1866-os budai beszélgetésük, a zugligeti Kochmeister-villában. Erzsébet ide menekült gyermekeivel, a porosz csapatok elől. Sokan úgy vélték, a villában szerelmi légyottokat tartottak, de ez a feltételezés később megdőlt. Annyi viszont biztos, hogy ebben az időszakban titkos – elsősorban politikai tartalmú – leveleket váltottak. Sokan azt pletykálták, hogy az 1868-ban született Mária Valéria apja nem más, mint Andrássy Gyula.
Azonban szinte biztos, hogy Erzsébet és Andrássy kettesben nem is töltöttek időt. Kapcsolatuk a kölcsönös tiszteleten, nem pedig a testi szerelmen alapult. Andrássy haláláig Sziszi egyik legjobb barátja maradt. A gróffal Ferenczy Idán, Erzsébet magyar társalkodónőjén keresztül folytattak levelezést, elsősorban a magyar politikai útjairól, alternatíváiról. Az tény viszont, hogy gróf Andrássy Gyula valóban nehezen állt ellen a női nemnek. Úgy tartották, hogy Jókai Róza (a későbbi Feszty Árpádné) is az ő gyermeke volt.
Idősebb Andrássy Gyula mind megjelenésében, mind politikájában az eleganciát tükrözte. Küzdött a reformkor idején, küzdött a forradalom és a szabadságharc éveiben, hónapjaiban. Az önkényuralom idején emigrált, majd csendesen, de határozottan visszatért a magyar politikai életbe. A reális kompromisszumot választotta 1867-ben. Így lett a dualista rendszer alapjainak megszilárdítója, majd külpolitikai téren egy erős, magyar állam képviselője.
Öröksége nem csak a politikában hagyott nyomott. Utódai a 20. század viszontagságai ellenére, még ha eltérő utakat is jártak be, őrizték 19. századi, híres felmenőjük emlékét, igyekeztek hűek maradni az Andrássy névhez.
Fia Ifjabb Andrássy Gyula szintén a politikai pályát választotta: a nemzeti liberális eszme híveként 1906 és 1910 között belügyminiszter, a háború végén külügyminiszter lett. Ifjabb Andrássy Gyula nevelt gyermekei közül Katalin vált a legismertebbé. Károlyi Mihállyal kötött házassága miatt a ’vörös grófné’ állandó jelzővel írta be magát a magyar történelembe.
Az utolsó Nádasdy grófnő kalandos élete
A Nádasdy család jelentős szereplője volt Magyarország történelmének. Nevük elválaszthatatlan a nemzet és a közérdek szolgálatától. A tatárjárás idején bújtatták IV. Bélát, Károly Róbert oldalán harcoltak Csák Máté ellen, 2013-ban Nádasdy Ferenccel, a Nádasdy Alapítvány kuratóriumának elnökével a grófi család főága kihalt.
Azonban egy másik ág leszármazottja Gróf Nádasdi és fogarasföldi Nádasdy Borbála írónő, korábban balettmester, színésznő, ma is él, kalandos életútját könyveiben meséli el. Ebből többek között kiderül, hogy csak a múltjuk és az emlékeik maradtak.
Gyerekkori emlékekből nincs hiánya Borbála asszonynak, ifjúságát többek között a nádasdladányi családi kastélyban töltötte. Ez a többi hazai kastélyhoz, kúriához hasonlóan 50 évig a pusztulás útját járta, míg a rendszerváltozás után lassan, de elkezdték felújítani ezeket a műemlék épületeket. A jelenleg is tartó Nemzeti Kastélyprogram keretén belül újulhatott meg a nádasdladányi Nádasdy-kastély is, ahol tavaly az augusztus eleji megnyitó előtt jártunk. Autentikusabb idegenvezetőnk nem is lehetett volna, mint az épület egykori lakója, Nádasdy Borbála.
Egy Andrássy a Pallaviciniak között
Pallavicini Zita Borbála őrgrófnő, gróf Andrássy Gyula egykori miniszterelnök, az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminiszterének ükunokája. Élete csöppet sem volt kevésbé kalandos, mint kortársáé, Nádasdy Borbála grófnőé. Ő is író, azonkívül újságíró, televíziós személyiség, az olasz eredetű magyar őrgróf Pallavicini család sarja.
Apai dédnagymamája Andrássy Borbála, akit 1947-ben sok főnemesi sorstársához hasonlóan kiskunhalasi disznóólba telepítettek ki. Zita édesapja, őrgróf Pallavicini András volt. Apai felmenői által szinte felsorolhatatlanul sok főnemesi család vére csörgedezik ereiben.
Anyai ágon is izgalmas életet éltek. Édesanyja, Tamara Papulajova cseh származású, anyai nagyapja, Josef Papulaj diplomata volt, akit 65 éves korában felszentelték görög katolikus pappá: élete végén Torontóban élt, és ott vezette a helyi egyházközséget.
Esterházy Péter családja
Esterházy Móric grófot – Esterházy Péter nagyapját a háború előtt kegyelmes úrnak szólították. A családról készült dokumentumfilmben a majki birtokon és az ottani kastélyban szolgáló, ma még élő visszaemlékezők mindegyike elmondja, hogy a család iskolát üzemeltetett, és karácsonykor ruhát és narancsot ajándékozott az alkalmazottak gyerekeinek. A grófnő mindenkihez kedves volt és adakozó, ha találkozott bárkivel sétája közben, megállt és elbeszélgetett.
Szeretett a kertben dolgozni, egyáltalán nem nézte le a kétkezi munkát. Pedig családja meglehetősen gazdag volt. A gróf úr éveken át parlamenti képviselő, 1917-ben Magyarország miniszterelnöke is volt, akinek Pesten is voltak ingatlanai.
A visszaemlékezések szerint a gróf azt tanította a gyerekeinek, hogy a gazdagság kötelezettségekkel jár. Felesége Károlyi Margit grófnő, akit 1945 után a majki kastélyból a parádéslovak istállójába költöztettek, élete végéig Magyarországon maradt, annak ellenére, hogy férje és lánya Bécsbe menekült. Legnagyobb fia elesett a háborúban, a kisebbik, gróf Esterházy Mátyás lett a Kossuth- és József Attila-díjas írónk, Esterházy Péter édesapja.
A nemesség gondolkodása
„Kérjük az Úristent arra, hogy az utódainkat az elődeink szellemében való tevékenységre segítse” – mondta az erdélyi nemesi család leszármazottja, Bánffy Miklós egy, az arisztokratákról tartott kerekasztal-beszélgetésben az M5 csatornán.
A régi és új gazdagok
„Manapság már nincs elit – mondta egy interjúban Pallavicini Zita. – Sok gazdag ember van, de ők nem számítanak elitnek, és addig nem is lesznek azok, amíg nem adnak vissza a magyar embereknek. Ezt csinálta a Festetics, Esterházy, Andrássy, Károlyi család. A magyar főnemesség sok bajtól megvédte Magyarországot. Legfőbb szponzorai voltunk a Habsburg-családnak. Az arisztokrácia egy régi görög szó: azt jelenti, hogy kiváltságos, nemes. Az őrgrófi cím például egy katonai rang. A családunk tagjai mindig az első sorban harcoltak a csatában. Én is olyan ember vagyok, aki az első a csatasorban, vállalom a véleményemet.”
(A cikk forrása Royal sztorik és királyi krónikák)
Még nincs hozzászólás