Nagy Kálózy Eszter: A bohócvér benne van a színészben
Egyszerre clown és drámai hősnő, légies és karcos, ahogy a feladat megkívánja. Jellegzetes bársonyos orgánuma és mosolya a védjegye. Volt már vidéki színész (Kaposvár, Sopron), részt vett formálódó társulatok indulásánál (Kelemen Színkör, Művész Színház), játszott a Radnótiban, az Új Színházban, ismeri a szabadúszás bizonytalanságát, a Nemzeti Színházban két ciklust is eltöltött. Ötödik éve a A Vígszínházban találta meg a szakmai otthonát.
A filmvásznon is változatos szerepeket tudhat magáénak: a Hamvadó cigarettavég Karády Katalinja, Márai-hősnő az Eszter hagyatékában, vagy épp egy despota vidéki kiskirály elnyomott felesége Török Ferenc 1945 című filmjében. A következő szezonban két új feladat várja, a Cseresznyéskert Ljubova Andrejevnája, Hegedűs D. Géza rendezésében pedig Woody Allen Kék jázmin című filmjéből készült színpadi átirat.
– Annak idején sokat dilemmáztál azon, hogy leszerződhetsz-e a Vígszínházhoz, ahol történetesen a férjed, Rudolf Péter az igazgató. Mi győzött meg a döntésben, hogy nem a kételyeidre hallgattál?
– Szeretek egy közösséghez tartozni. Az embereknek általában fontos belső szükséglet ez, de színházat nem lehet másképp csinálni. Lehetnek ezek ideiglenes társulások, vagy hosszú évek alatt összeszokott közösségek, ám az alkotói munkában sok-sok ember összeadott gondolata, elképzelése valósul meg. Nekem ez fontos, engem ez inspirál.
Eleinte zavarban voltam, hogy a férjem az igazgatóm. Rendező–színész viszonyban már dolgoztunk együtt, de ez a szituáció új volt. Azt tudtam, hogy valószínűleg ezt mi tudjuk kezelni, de nem tudtam, hogy másoknak milyen ezzel szembesülni, hogy bennük okoz-e ez bármiféle rossz érzést. Mert ha így van, az nem szerencsés, esetleg kihathat a munkára is. Most úgy érzem, hogy ennek a ténynek nincs, vagy már nincs jelentősége. Egy színész vagyok a társulatból.
– Szonja lányotokban a családi kötelék miatt volt aggály, ezért szerződött Miskolcra a Vígben töltött gyakorlati ideje után?
– Kezdő színésznőként úgy érezte, hogy a saját útját kell járnia, a saját harcait kell megvívnia. Ha bármilyen védőháló veszi körül, akkor soha nem fogja úg_ érezni, hogy maga vívta ki a saját helyét. Szonja nagyon önálló alkotó ember, nem szorul anyai vagy apai segítségre. Persze, beszélgetünk darabokról, szerepekről, karakterekről, mindig is szerettem, ahogyan elemez, amilyen érdekes gondolatai vannak.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2026. évfolyama 8. számának 18. oldalán!)
Még nincs hozzászólás