Nagy felfedezők
Amikor a Földön még sok volt az ismeretlen rész, s az emberek azt hitték, a világ csak a lapos pereméig tart, ahonnét leesne az odáig merészkedő, akkor is éltek bátor világjárók, nagy felfedezők, akik hajón, lovon, vagy akár gyalog nekivágtak az ismeretlennek, hogy lássák, mi van a saját világukon túl.
Marco Polo (1254–1324)
velencei kereskedő, utazó, író volt. Apja és nagybátyja egyszer már eljutott a kínai császárhoz, Kubiláj kánhoz, s második útjukra, 1271-ben a tizenhét éves Marcót is magukkal vitték. Marco a kán szolgálatában állt közel két évtizeden át: a káni magántanács tagjaként, majd mint „utazó nagykövet”, az országot járva megfigyeléseit jelentenie kellett az uralkodónak. Munkája során bejárta a Jangce és a Sárga-folyó medencéjét, eljutott egészen Burmáig. Tartva attól, hogy az idős kán halála után polgárháború tör ki az utódai között, 1295-ben a rokonaival hazatért Velencébe.
A keletről hozott fűszereknek és aranynak köszönhetően nemcsak előkelő társadalmi pozíciót tölthetett be, de hatalmas vagyona révén önállóan felszerelt egy gályát is a Genovával vívott háborúban. 1298-ben genovai fogságba esett, és egy évre börtönbe került: ezalatt egy rabtársának tollba mondta kalandjait, a később nagy népszerűségre szert tett A világ leírása, avagy Marco Polo utazásai című könyvét. Hogy írója rettenthetetlen hős, vagy nagyszájú kalandor volt, a történészek ma is vitatják. Könyvében ugyanis drágakőbányászatról, gyógyvizekről, a kán palotáiról, a kínai városok gazdagságáról éppúgy szó van, mint kutyafejű emberekről, s beszámol olyan helyekről, ahol csak ismerősei jártak (Szibéria, Japán, Mezopotámia), ugyanakkor nem szól se a nagy falról, se a kínai teázási szokásokról.
Ahogy azt sem lehet tudni, hogy saját szavaihoz dús fantáziájú rabtársa mennyit tett hozzá. A könyvnek hiteles példánya nincs, csak 140 kézírásos változata, számos nyelven, egymásnak ellentmondó tartalommal. Marco pedig hetvenévesen – mintha ujját a szájára téve óvná a titkot – e szavakkal mondott búcsút a földi létnek: „Csak a felét mondtam el annak, amit láttam!”
Születési nevén Cristoforo Colombo (1451–1506),
az egykori posztókészítő genovai kereskedőként bejárta az Atlanti-óceán ismert részeit. Útjai során érlelődött meg terve, hogy az óceánon nyugat felé hajózva érje el Indiát. Terve megvalósításához végül a spanyol királyi pár – Kasztíliai Izabella (1474–1504) és Aragóniai Ferdinánd (1452–1516) – támogatását sikerült elnyernie. Kinevezték admirálisnak és alkirálynak. 1492. augusztus 3-án a Saltés-zátonytól felszedte a horgonyt a zászlóshajó, a Santa Maria, valamint a Niña és a Pinta nevű hajók. Október 12-én éjjel a hajók elérték a Bahama-szigeteket. A több ezer szigetből, korallszirtből álló szigetcsoport Floridától délkeletre húzódik az Atlanti-óceánban. Közepén található a Guanahani-sziget (birtokbavétele után San Salvadorra keresztelte Kolumbusz), itt lépett először Amerika földjére a hajós 1492-ben.
Az őket barátságosan fogadó őslakókat indiánnak nevezte, mert az indiai szubkontinens népének vélte őket. A szigetlakók az európaiak által még nem ismert növényeket, például kukoricát termesztettek, hálóval halásztak, fegyvereik csontból és halfogból készültek. Mint Kolumbusz feljegyezte: „…Nem viselnek és nem ismernek vasfegyvereket, amikor megmutattam nekik a kardjainkat, megragadták az élét, és tudatlanságukban megvágták ujjaikat”. Folytatta útját, megállt Kubában (a szigetet Kína részének gondolta – itt újfajta gyümölcsöket és a burgonyát ismerte meg), majd Hispaniola (Haiti) szigetén volt kénytelen hagyni emberei egy részét, mert egyetlen épen maradt hajóján, a Niñán kevesen fértek el.
1493. március 15-én a Niña befutott a Cádizi-öbölbe, Palos kikötőjébe, fedélzetén indián foglyokkal, soha nem látott állatokkal, az Európában még ismeretlen törökbúzával, dohánnyal, kókuszdióval és egy kevés arannyal. Az udvar ünnepelte az admirálist, és elhalmozta címekkel, kitüntetésekkel. Kolumbusz élete során még három expedíciót szervezett Amerikába, amit haláláig India és Ázsia földjének hitt.
Amerigo Vespucci (1454–1512),
a firenzei születésű utazó korrigálta Kolumbusz tévedését. A hajós 1499-től 1504-ig beutazta Dél-Amerika északi és nyugati partvonalát, s útjai során elsőként jött rá, hogy e földrész nem India – mint Kolumbusz gondolta –, hanem egy új kontinens. Egy német térképész 1507-es világtérképén nevezi először – az akkor még felfedezőjének hitt Vespucciról – Amerikának az addig Újvilágként emlegetett déli földrészt, s ez az elnevezés használatos napjainkban is.
Ferdinand Magellán (1480–1521),
a portugál tengerész és felfedező hajózta körül elsőként a Földet, s ő volt a Csendes-óceán névadója is. Magellán, miután katonaként Kelet-Indiában és Marokkóban is sikerrel szolgált – itt egy lándzsa megsebesítette a térdét, így hátralévő életére sánta lett –, Portugáliába visszatérve szerény járadékemelést, és tapasztalatához méltó megbízatást kért a királytól, aki ridegen elutasította. Ekkor a tengerész felajánlotta szolgálait Spanyolországnak, ahol támogatták a tervét, hogy megtalálja az átjárót az Atlanti-óceán és a „Déli-tenger” (Csendes-óceán) között, valamint a mai Indonéziához tartozó Fűszer-szigetekre keletről vezető útvonalat. 1519. augusztus 10-én öt hajóból álló flotta futott ki Sevillából.
Az alacsony termetű, sánta, mosolyt nem ismerő, barátságtalan Magellánt spanyol tisztjei gyűlölték. Kapitányaitól úgy követelt feltétlen engedelmességet, hogy terveibe nem avatta be őket. November 29-én elérték a brazil partokat, de a keresett átjárót nem találták. Tizenöt napig keresték hiába – ekkor már tudta, hogy a térképe hamis. A legénység fokozódó elégedetlensége zendülésbe torkollott, amit hidegvérrel és gyorsan levert. Útjukat folytatták a Déli-tengernek nevezett óceánon, amely szerencséjükre „csendes” volt. 1521. márciusában kikötöttek a Fülöp-szigeteken, ahol a bennszülöttek behódoltak Magellánnak. Nem így a szomszédos szigetek lakói, akik háborút indítottak a spanyolok ellen, melynek során 1521. április 27-én Magellán életét vesztette.
Legénység hiányában a spanyolok felgyújtották az egyik hajót, a Concepciónt, majd elhajóztak a Fülöp-szigetekről. Hosszú bolyongás után jutottak el a Fűszer-szigetekig. Három év hajózás után, Afrika megkerülésével csupán a Victoria tért vissza az öt hajóból tizenkilenc emberrel Spanyolországba – Magellán nélkül. Ezzel a gyakorlatban is bizonyítást nyert, hogy a Föld gömbölyű, és körülhajózható.
Még nincs hozzászólás