Nagy Dániel Viktor kardíszei
Apró, színes golyókból fűzött nepáli imalánc a nyakában, ez most a kedvence, de a csuklója sem csupasz. Gumiból készült hétköznapi kardíszeket hord. Ékszerei nincsenek. Nagy Dániel Viktor Junior Prima-díjas színművész az egyszerű kiegészítőket szereti.
Kardíszei közül az egyiket, a pirosat Ázsiából hozta. A sárgát színpadon viselte. A Belvárosi Színházban játszott a Hairben. Megszerette, s megtartotta. Története az előbbinek van.
„Thaiföldön jártam tavaly ősszel. Turistaként mentem tíz napra. Eljutottam egy nagy, majmok lakta barlangba, ott ült egy buddhista szerzetes. Aki elébe járult, áldást kérhetett tőle. Nem volt kötelező adni, de valamennyi pénzt mindenkitől kapott, s ő egy mormolás közepette áldásfonalat kötött a kezünkre, és meglocsolt bennünket vízzel. Amíg le nem szakad a csuklómról, addig velem lesz, nem akarok megválni tőle.”
Őrült nők ketrece, Száll a kakukk fészkére, Várj, míg sötét lesz, Egy fenékkel két lovat. Csupa közönségsiker. Nívós előadások, remek szerepekkel. Ki is ragyog mindegyikből. De nem az a típusú színész, aki minden alakítására egy-egy tárggyal akar emlékezni.
„Semmit sem szeretek magammal hurcolászni a múltból. Nem nézek hátrafelé. Az ember úgyis folyamatosan megújul. Ez a sárga gumi a csuklómon is csak azért maradt meg, mert lekerült a műsorról a darab, de lehet, hogy holnapután már ettől is megválok. Ha egy kapcsolat ér véget, ott is lezárom a történteket.
Azon a ponton, amikor már úgy érzem, többet tenni nem tudok érte, kilépek belőle. Nincs visszaérzelgés. Számomra ez így egészséges. Biztos, hogy van, akinek a szemében ez kegyetlen, érthetetlen, sőt, érzéketlen döntés – én mindennel így vagyok. Ha elveszítek valamit, akár nagyobb értéket, akkor is azt mondom, akármekkora veszteség ért, el kell fogadnom.
Egyszer ellopták a táskámat, benne a mobilommal, pénztárcámmal, számlatömbbel, Ipaddal, ami nemcsak anyagilag viselt meg, utánajárásban is hatalmas tortúra volt. De azt mondtam, ha ez kellett, hogy történjen, ezen is túl vagyok. Nem hagyom, hogy a helyzet lenullázzon.”
Makacs, szabadságra törekvő, öntörvényű ember, aki ragaszkodik a pályájával kapcsolatos elképzeléseihez. Ezért nem szerződött egyetlen társulathoz sem. Pedig szerződhetett volna. A legjobbak egyikéhez. Ő azonban sok munkája mellett is szabad akar lenni.
„Időben eldöntöttem, hogy a saját utamat akarom járni, s azóta ehhez tartom magam. Határozott elképzelésem van arról, hogy mekkora odaadást és milyen szerepet vállalok fel. Elég szabadnak érzem magam, de továbbra is keresem a lehetőségeimet.
Vannak dolgok, amelyekbe még alig kóstoltam bele, pedig nagyon érdekelnek. Sok mindent szeretnék kipróbálni. Kísérletezni, tanulni, fejlődni akarok. Nem szeretek megalkudni. Nincs ebben egyébként semmi renitens hozzáállás a részemről, egyszerűen keresem a helyem a világban. Tudom, hogy mit nem akarok.”
Pelsőczy Réka rendezésében, a Római vakációban érezte először, hogy jó irányt választott. A Belvárosi Színház mutatta be a darabot, amelyben több kisebb szerepet játszott, de mindegyikből gyöngyszemet csiszolt.
„Ez volt az az előadás, amelyet sokkal inkább a magaménak éreztem, mint azelőtt bármelyiket. Rékával nagyon szeretek dolgozni, a Két úr szolgája alapján készült Egy fenékkel két lovat címűt is vele hoztuk létre. Három éve végeztem az egyetemen, eddig minden jel szerint jól alakulnak a dolgaim. Nem akarok megúszni semmit. Minden szerepemben erősen benne vagyok.
Lehet engem clownnak is titulálni, mert az vagyok. Született bohóc, aki maximálisan magáénak érzi a szórakoztatás minden válfaját. A zenét, a táncot, az abszurdot, a felhőtlen komédiázást, a színpadi elmebajt, ami nem kategorizálható. Nem szeretem a búskomor, vájkálós, velőbe hatoló színjátszást.
Nem mintha nem lenne tanulnivalóm azon a téren is rengeteg, csak az én személyiségem nem annyira kedveli az olyat. Az utóbbi fél évben Hrutka Robival zenélek, ez is nagy örömmel tölt el. Nemrég duettet énekeltem Tompos Kátyával. Ezt az irányt most veszem fel, erre építeni fogok.”
Ősszel filmbemutató vár rá. M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor etno-meséje, amelyben a foci és a szerelem minden gátat áttör. Egy roma fiút játszik benne, akit a bosszúállás motivál.
„Kijövök a börtönből, várnak a barátaim, hogy nevezzem be a csapatot a falubajnokságra. Én az egészben nem hiszek, nem akarom, hogy nevessenek rajtunk, aztán rájövök, hogy ezzel magamnak is, a származásunknak is ki tudom vívni a helybeliek elismerését. Valójában ugyanis erre vágyom. A körülmények csinálnak belőlem hőst. Nem vérdrámát lát majd a néző, hanem családi filmet, sok humorral, könnyedséggel, könnyel és szerelemmel.”
Visszatérve a színes imafüzérhez, vagyis a málához a nyakában: a mestere hozta Nepálból, lelki gyakorlatokhoz. Felszentelt tárgy, nagyon jó energiával, mondja, jó a kisugárzása. Színes életet él, és kedvenc helye is van:
„Most csak egy képregényhez tudom hasonlítani az életemet. Mindaz, amit csinálok, különböző szeleteket alkot, s valahol mindegyikben ott vagyok. Megtalálni magam különböző darabokban, szerepekben iszonyatosan szórakoztató és inspiráló.
Rengeteget dolgozom, de élvezem is nagyon. Nem szeretek és nem is tudok hosszasan pihenni. A harmadik napon már unatkozom. Az intenzív élet híve vagyok. Ahhoz, hogy új erőre kapjak, nekem fél óra is elég Újpesten, a szökőkút mellett, naplementében. Engem az is ugyanúgy feltölt, áthangol, mintha a portugál tengerparton ülnék.”
Még nincs hozzászólás