Mit mondjunk a nem helyett?
Ha egy trükkös számláló megmérné, hogy addig, amíg egy gyerek felnő, hányszor mondjuk neki, hogy nem szabad, kamaszkorához közeledve hányszor jelentjük ki, hogy nem mehet el, nem veheti fel, nem vesszük meg neki - minden szülő elborzadna.
Igaz, valamiképpen meg kell tanítani a gyereknek, hogy az életben mit szabad, és mit nem. Hiszen nem engedhetjük meg, hogy késsel hadonásszon, kavicsot egyen, úttesten szaladgáljon. Tehát meg kell tanítanunk neki, hogy vannak kerülendő, az életére, testi épségére veszélyes dolgok.
Ha lelép a járdáról, vagy éppen ki akar szaladni a labda után, miközben már látjuk, hogy jön az autó, nincs idő magyarázni, rá kell kiabálnunk, hogy nem szabad. Nem engedhetjük meg, hogy a szülinapi tortáján gyújtott gyertya lángjába nyúljon, erős paprikát vegyen a szájába, vagy felmásszon az erkély korlátjára.
Természetes és indokolt, ha ilyen esetben rászólunk. De biztos, hogy mindig a ’nem’ a megoldás? Amikor a játszótéren, a homokozóban elveszi a mellette ülő kislány vödrét, leggyakrabban erélyesen rászólunk, hogy nem szabad. Holott adhatnánk a kezébe a saját játékai közül egyet, azzal hogy nézd, milyen finom homoktortát tudsz ezzel készíteni! Amikor ebédnél átnyúl a testvére tányérjába, és elveszi onnan a legfinomabb falatot, akkor is megkérdezhetjük szelíden, hogy éhes vagy még? Ha szeretnéd, süthetek neked még egy palacsintát!
Amikor a lépcsőn lefele ugrálva szalad, veszélyben van az élete? Dehogy! Igaz, ha elesik, megüti magát, s talán megjegyezni, hogy nem túl jó ötlet ugrálni a lépcsőn. Vagy nem jegyzi meg, de megtanulja ügyesebben csinálni. Ha a suliból hazahozza a padtársa szagos radírját, akkor sem biztos, hogy a nem szabad a legjobb megjegyzés.
Talán elfogadhatóbb a gyerek számára, ha megértjük, ő bizony már régóta nagyon vágyik egy ilyen radírra, s ezt meg is mondjuk neki, azzal, hogy ezt akkor is vissza kell adni, mert nem az övé. Ha tehát végiggondoljuk, hogy hányszor mondjuk a gyerekünknek azt, hogy nem szabad, akkor is, amikor igennel is kezdhetnénk a mondatot, talán rájövünk, hogy többször, mint kellene.
Nem mehetsz el!
Viszonylag egyszerű a dolgunk, amíg a gyerekünk kicsi. Egészen nyilvánvaló ekkor még, hogy mi a helyes, és mi nem. Mi veszélyes, és mi veszélytelen. Kisiskoláskorban sem túl bonyolult az élet. Ekkor ugyanis gyerekünk békés, kezelhető. Nyugodt korszaka ez az életének. Sajnos nem sokáig tart. Mert ahogy meggyújtjuk a tizedik gyertyát a szülinapi tortán, kezdődnek a bajok.
A gyerekek többsége ebben az időszakban lép a serdülőkorba. Van, aki kicsit korábban, más valamivel később. A lányok rendszerint előbb, a fiúk kicsit lemaradva. De idővel mindegyikük belekeveredik a serdülésnek a kamaszkorig vezető zavaros problémáiba. A lányok lánnyá, a fiúk fiúvá érnek, és ennek testi jelei s lelki gubancai lesznek. Kiskamaszunk már nem gyerek, de még nem felnőtt. Úgy szeretne élni, olyan szabadságot élvezni, mint a felnőttek, ehhez azonban még sem kellő tapasztalata, sem belátása nincsen.
Ilyenkor jön a nevelésben az örökös nemek korszaka. Nem veszek neked melltartót arra a ’pattanásra’! Nem sminkelheted magad, ahhoz még kicsi vagy! Nem mehetsz ki egy szál pulóverben, mert tél van! Nem alhatsz a barátnődnél, nem csavaroghatsz a haverjaiddal! Ne nyomkodd a telefonodat, se a pattanásaidat, ne színezd be zöldre a hajad, ne lógj egész nap a neten!
Szerintem egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy kamaszodó gyerekünk egyszer csak elkezd kerülni minket. Magára zárja a szobája ajtaját, fülébe nyomja a fülhallgatóját, nem lát, nem hall, elege van belőlünk.
Így mondjunk nem helyett igent!
S persze nekünk is elegünk van belőlük. De mi vagyunk a felnőttek, tehát nekünk kell valamit kitalálni. Kamaszodó kislányunk melltartót szeretne? Hát persze, nőnek akar látszani. Mit történne, ha a visszautasítás helyett vennénk neki egyet. Összedőlne a világ? Jó lesz az a melltartó majd később is, amikor tényleg szüksége lesz rá. Nincs is az az idő már olyan messze.
13 évesünk sminkcuccokat kér a szülinapjára? Mi van, ha veszünk neki, s csak annyit jegyzünk meg, hogy az erős smink öregíti, és megkérjük, hogy suliba ne így menjen. Zöldre szeretné színezni a haját? Nekünk éppen ettől hullik ki a hajunk? Ez a mi problémánk. Azért kamasz, hogy mindent kipróbáljon, engedjük meg neki, a következő mosásnál úgyis eltűnik.
Megtiltjuk, hogy a barátnőjénél aludjon. Miért is? Megbeszélhetjük a barátnő anyukájával, hogy zavarja-e, és ha nem, hadd aludjon ott. Serdülő fiacskánk nyomkodja a pattanásait? Tiltás helyett vehetünk neki a pattanásait leszárító krémet. Suli után lóg a haverjaival? Beszéljük meg, hogy mehet, ha kész a lecke, beszéljük meg, hogy mikorra kell hazajönnie, és ne faggassuk, hogy mit tudtak csinálni egész délután. Ahelyett, hogy tiltanánk a netezést, beszéljük meg, hogy naponta mennyit lóghat a telóján, és ha túllépi, találjuk ki vele közösen a büntetést.
Szóval bánjunk csínján a tiltással, próbáljuk megérteni, hogy gyerekünk mikor, mit, miért csinál, és akkor könnyebb lesz a tiltás helyett válaszutakat kínálni neki.
Még nincs hozzászólás