A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Mindig azt mondom, a papa elutazott

Harmincöt éves koromig csak rossz történt velem. A szüleim elváltak, anyám lemondott rólam. Apám újranősült, én a nagymamához kerültem. Ő állítólag nem bírt velem, ezért adott be állami gondozásba. Amikor onnan kikerültem, alkalmi munkákból éltem. Csak futó kapcsolataim voltak. Egy idős bácsitól béreltem egy kétszer két méteres cselédszobát. Nem jártam sehová, ahol ismerkedni lehetett volna. A netet böngésztem. Munkát és társat kerestem.

Fotó: Shutterstock.com

És találtam.

Egy különös, magányos férfit. Chateltünk egy ideig, megértettük egymást, s az első találkozás is jól sikerült. Szívembe befészkelte magát a remény.

Bálint hangja megnyugtatott, érintése jólesett, megértettük egymást az ágyban is, és bár éreztem, hogy valami sötét titok lappang körülötte, a vágyakozás egy új, egy jobb élet után elaltatta bennem a kételyeket.

Sokat utaztunk. Nem tudtam, miből él, miből telik neki hosszú utazgatásra. Elhittem a mesét, mert csodálatosan szép volt. Fél éven át csak jártuk a világot. Csavargó lelkünk találkozott.

Nem volt semmim, ami Magyarországhoz kötött, s akkor úgy tűnt, neki sincs gyökere, emléke itt. Azt mondta, úgy akar élni, mint homok a szélben, mint a költöző madarak. Legjobban Cres szigetét szerette. De ott is minden héten más apartmanba költöztünk.

Volt egy erdős hegyoldal, ahonnan kétfelől a tengert lehetett látni, távol a nyaralók zajától, lakatlan kis területen. Azt mondta, ott akar házat építeni. Akkor hoztam szóba először, hogy mi lenne, ha teherbe esnék. Azt válaszolta, felültetne az első repülőgépre, és elbúcsúznánk örökre.

Amikor hazajöttünk, Bálint eladta a római-parti villáját. A szívem szakadt meg érte. Imádtam azt a házat, a kertet, a nappalit. A körbefutó ablakokon átszűrődő fényeket. A teraszra hajló orgonabokrot, a Duna illatát.

Már nem akartam csavarogni. Szerettem volna családot, otthont, szerettem volna megnyugodni. Ő azonban egyre csak költözött, menekült. Nem tudtam, miért, miféle bűn vagy büntetés elől. Lelkem mélyén éreztem, hogy nagy bajban van. De nem akartam tudomást venni erről a rossz érzésemről.

Bérelt egy házat Dömsödön, de nem engedte, hogy odaköltözzek. Azt mondta, ne adjam fel az albérletemet. Egész nyáron ingáztam Pest és Dömsöd között. Közben meg házakat néztünk, amit majd megvehet. Persze egyik sem tetszett neki. Mondtam is, olyat úgysem találsz, amilyet eladtál. 

Sokszor felmerült bennem a kérdést, hogy tulajdonképpen miből élünk. Ő azt mondta, hogy villamosmérnök, de tíz évvel ezelőtt felállt a székből, ahol dolgozott, mert egy találmányát eladta a japánoknak, és az érte kapott pénz kamataiból él.

Hittem neki, mert hinni akartam. Nem szórta a pénzt. Nem hordott márkás cuccokat, nem volt hivalkodó autója. Nem voltak drága bútorai, képei. Egyetlen dologra volt hajlandó pénzt költeni, az utazásra.

De akkoriban már néha veszekedtünk. Én szerettem volna, ha összeköltözünk, ő azonban mereven elzárkózott. És akkor a barátnőmmel elutaztunk egy hétre a horvát tengerpartra. Nem akartam menni, őt akartam vele bosszantani.

Amikor hazajöttünk, Bálint felhívott, hogy talált egy lakást, megvette, nézzem meg. Akkor már napok óta furcsán éreztem magam. Elrontottam a gyomrom, mondtam neki egyik reggel. Erősködött, hogy menjek orvoshoz. Azt hittem, vesekövem van. De nem az volt.

Héthetes terhes voltam. Negyvenegy évesen. Felhívtam, hogy jó hírem van, vegyen egy üveg pezsgőt, kimegyek. Vittem az ultrahangképet. Ez a veseköved? Kérdezte. Nem ez a gyerekünk, válaszoltam. Megkeményedett az arca, összeszűkült a szeme. Vigyem a gyerekemet a horvát szeretőmhöz, ordította, és kidobott.

Megint csak ott álltam apa nélkül, állás és lakás nélkül negyvenegy évesen. Mégis boldog voltam. Bálint felhívott, azt mondta, újra elmegyünk a tengerhez, ha elvetetem. Mondtam neki, nem vagyok gyilkos. Azt válaszolta, ez annyi, mint egy tojást feltörni. De nem nekem, mondtam. Letettem a telefont, és tíz hónapig azt sem tudtam, hol van.

A terhesség utolsó két hónapját kórházban töltöttem, mert Ancsa előbb akart megszületni. Fel sem kelhettem az ágyból nyolc héten át. De megérte. Gyönyörű kislányt szültem.

Ahogy fejlődött, minden héten küldtem róla képeket az apjának telefonon. Három hónapos volt, amikor Bálint a kétszer két méteres cselédszobába, mely az otthonunk volt, beállított. Azt mondta, túl szép ez a gyerek ahhoz, hogy az övé legyen.

De kibékültünk.

Azt ígérte, ha az apasági vizsgálat szerint tényleg az övé, vesz nekünk egy lakást, beenged a számláira. Láttam rajta, hogy szereti a gyereket, lassan elfogadja, örül neki.

Persze az apasági vizsgálat százszázalékos bizonyossággal őt mutatta apának. Úgy tűnt, helyrerázódik az életünk. Vett egy lakást Budán. Azt mondta, nagyon jó hely, közel az óvoda, játszótér, iskola. Tavasz volt megint, amikor először azt mondta Ancsikának, apa…

Az eltűnése előtti hétvégén a Dunakanyarban voltunk egy wellnesshotelben. Mi a gyerekkel előrementünk, és megbeszéltük, hogy következő héten ott ünnepeljük a születésnapját. Nagyon készültem. Megbeszéltem az étteremmel a tortát és a pezsgőt, a zongoristával, hogy Bálint kedvenc zenéit játssza.

A megbeszélt napon azonban nem érkezett meg, s nem is hívott. Kerestem, nem vette föl a telefont. Rosszulesett, de még nem gyanakodtam. Két napig vártam minden pillanatban. Hívtam óránként. Hiába.

Visszajöttem Pestre. Felmentem a lakásba. Bálint betegesen pedáns ember, ezért furcsa volt nekem, hogy a mosatlan edény az asztalon, egy szék ledöntve. A bőröndje érintetlenül a szekrény alatt. Nem úgy tűnt, hogy elutazott, bár a kocsija nem volt a garázsban.

Tizenkét éve ennek. Sokáig vártam, hogy visszajön. Magánnyomozót fogadtam, miután a rendőrség lezárta az ügyet. Senki semmi nyomot nem talált. Lassan én is feladtam a reményt. Öt év után kértem a halottá nyilvánítását.

A gyerek sokáig kérdezgette, hogy a papa hol van. S akkor én megpróbáltam a sírást visszafojtani. Mindig azt mondtam, a papa elutazott. Ezt mondom most is, csak sírni már nem tudok.

Fotó: Shutterstock.com

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!