Mindenki felelős a sorsáért
Egy bevásárlóközpont kávézójában találkozunk. A mozgólépcsőről érkezik, mosolyog, mint mindig. "Bejelentkeztem a kozmetikushoz, kihasználtam az időt, mert picit korábban jöttem!" - mondja Svéda Dóra, aki a JÓL-LÉT Közhasznú Alapítvány első hazai anyabarát munkaközvetítő és tanácsadó műhely alapítványvezető-helyettese.
- Azért vagyok hótaposóban, mert megígértem a gyerekeknek, hogy elmegyünk szánkózni. Így már nem kell átöltöznöm. A fiaim 8 és 11 évesek. Én klasszikus visszatérő anyuka vagyok, mert a gyerekek mellett végig dolgoztam, amíg picik voltak. Szerencsém volt, mert olyan volt a munkám, amit otthonról, rugalmasan meg tudtam oldani. Fordítottam és HR-hez kapcsolódó feladatokat végeztem. Az első gyerekem egy álomgyerek volt, végigaludta az éjszakát, és nappal is nagyon sokat aludt, így tudtam dolgozni. A kisebb viszont nagyon nehéz eset volt, akkor nekem is volt egy év „zombi” időszak. De úgy gondoltam, hogy ha az elsőnél működött, akkor vele is megcsinálom, ráadásul még a szakdolgozatomat is akkor írtam - emlékszik vissza Dóra.
- Persze nekem is meg kellett vívnom a csatáimat. Amikor a nagyobb gyerekem baba volt és aludt, én dolgoztam. Jött a többi kismama, hogy menjünk sétálni. Nekem nagyon keményen ki kellett állnom saját magamért, hogy megértessem velük a helyzetemet. Ők szinte megvetettek engem. Pedig a kisbaba nagyon jól elalszik a teraszon is a babakocsiban, nem kell feltétlenül sétálni. El kellett magyaráznom a férjemnek, a szüleimnek, az anyósoméknak, hogy én dolgozom, de meg tudom csinálni a gyerek mellett. Szükségem van a munkámra. Azt nem tudtam volna vállalni, hogy elmenjek otthonról, de otthon tudtam dolgozni. A fiam 1,5 éves volt, amikor bölcsibe ment, és nem lett semmi baja. Szerintem a gyerek akkor sérül, ha nincs meg az érzelmi biztonsága. A szabadidő társadalmi szinten bűntudatkeltéssel jár. Én nagyon szeretek színházba járni. Amikor megszületett az első gyerekem, és rájöttem, hogy ő alszik egész éjszaka, fél éves korában úgy döntöttem, hogy a férjemmel elmehetünk színházba. Akkor egy kis faluban laktunk. Kiléptem a kapun szépen felöltözve, mindjárt megkérdezte a szomszéd, hogy hát Te? És a gyerek? Ezeket a félelmeket bizony el kell tudni engedni - mondja Dóra.
- Az alapítványnál akkor kezdtem el önkéntesként dolgozni, amikor a második gyerekem kicsi volt. HR-esként láttam, hogy mennyire nehéz a munkába visszatérő nők helyzete, és ez az alapítvány elsősorban ezeket az anyákat segíti. Megszerettem a feladatot, és 2009 szeptemberétől főállásban itt dolgozom. Mára már kibővült a tevékenység, az anyabarát tanácsadó műhely mellett képzést és tanácsadást szervezünk nőknek, segítjük a munkahely megtartását, kiépültek a cégeknek szóló szolgáltatások.
(A teljes beszélgetést elolvashatják a Ridikül Magazinban!)
Még nincs hozzászólás