Mikor lesz az esküvő?
Kijelented-e, kedves Ikszipszilon, hogy az itt jelen lévő Iksziksszel házasságot kötsz? Vagy látod magad előtt azt a januári estét, alig három év múlva…
Fáradt vagy, kialvatlan, végigdolgoztad a napot, a hetet, kint fagyos az idő, és korán is sötétedik. Semmi másra nem vágysz, mint lerogyni a kanapéra, Iksziksz mellé, és a tévét bámulni, de mert péntek este van, Iksziksz ki akar mozdulni.
Táncolni vágyik, moziba vágyik, étterembe vágyik, sétálni vágyik, arra vágyik, hogy elvidd valahová, élményekre vágyik, és most a száját húzza, „Te mindig fáradt vagy”, mondja sértetten, sőt el is megy valahová nélküled, a barátnőjével, te meg ott maradsz egyedül, rossz érzésekkel a tévé előtt.
Képtelen vagy a filmre figyelni, Ikszikszet hívogatod, de fel sem veszi, és amikor végül nagy sokára visszahív (a telefon csörgésére ébredsz, mert elaludtál a kanapén), vidáman újságolja, hogy milyen jól érzik magukat a barátnőjével.
Hallod, hogy a háttérben zene szól, és emberek lármáznak, „Mégis hol vagytok?”, kérded, de ő addigra már letette.
Kijelented-e, kedves Ikszipszilon… vagy látod magad előtt azt az áprilisi estét, amikor a gyerek már elaludt, és Iksziksz végre bebújik melléd az ágyba.
Az arca nyúzott, a kislányotok kimerítő hisztijeiről beszél, te felkönyökölve hallgatod, másik kezeddel az arcát simogatod, majd a kezed lejjebb siklik, az ajkad pedig az ajka felé közelít, de Iksziksz megragadja, megállítja a kezed, és élesen azt mondja: „Ne!”
Kijelented-e… vagy látod magad előtt azt a kora őszi délutánt, amikor a kislányod kezét fogva ballagsz az utcákon: Iksziksz megkért, hogy te vidd el a játszóházba, mert ő bejelentkezett a kozmetikushoz.
A kislányod épp kérdez valamit, de te képtelen vagy válaszolni, a parkoló autót bámulod az utca túloldalán, és benne Ikszikszet, aki egy idegennel csókolózik csukott szemmel.
Nyelsz egyet, és gyorsan egy fát mutatsz a kislányodnak („Nézd, milyen pirosak a levelei!”), nehogy véletlenül az autó irányába pillantson.
Kijelented-e… vagy látod magad előtt, ahogy állsz a munkahelyi konyhában a kávégép előtt. Az új kolléganőddel beszélgetsz: nevet, a szeme ragyog, és téged különös izgatottság kerít hatalmába, a felismerés öröme, hogy Iksziksszel ellentétben vele félszavakból is értitek egymást.
Kijelented-e… vagy látod magad előtt, ahogy Ikszikszet kérleled, hogy ne sírjon, és hirtelen észreveszed, hogy a lányotok felébredt: megszeppenve mered rátok az ajtóból.
Kijelented-e… vagy csak a kolléganőddel jössz vissza, nem az elején, hanem miután már tizenöt éve együtt vagytok, és még mindig félszavakból értitek egymást, még mindig azonosak a vágyaitok. A lányod is eljött, itt ül az első sorban, annyi harc, annyi fájdalom után végre mosolyog rád, és a tekintetével biztat: „Mondd ki, apa, hogy igen.”
Még nincs hozzászólás