Miért hallgatsz?

2019. július 3. | Írta: Pacskovszky Zsolt

Az egyetemen ismerte meg Rékát. Megpillantotta, és a testében azonnal hormonális változások indultak meg. Az ő mosolyát akarta látni a könyvtárban, ahol a szerelmek szövődtek. Az ő haja lobogását akarta látni, ha fújt a szél.

A menzán azt akarta enni, amit a lány. A lencsefőzeléket, amit régen utált, most felségesnek találta. Réka mellett ült az előadótermekben, és folyton felé hajolt, hogy leheletfinom puszit nyomjon pelyhes tarkójára, és közben mélyen magába szívja bőre illatát.

Azt a grépfrútéra emlékeztető illatot, amelynél nem volt izgatóbb a világon. Újra meg újra érezni akarta. És újra meg újra hallani akarta a lány hangját.

Cseverésztek. Mozi, színház után, ahogy a kollégium felé baktattak. A könyvtárban, a kávéautomata előtt. Az egyetemi órák között. Parkok fái közt. De amikor évekkel később visszagondolt erre az időre, rádöbbent, milyen keveset beszéltek kettejük kapcsolatáról. Ha arra került volna a sor, inkább hosszan csókolóztak.

Aztán két év után másfajta hormonokat kezdett termelni a testük. Közben megismerkedett Réka szüleivel. Az apjával már az első alkalommal megtalálta a hangot. Focisták neveit sorolták, legendás gólokat idézték fel.

De Réka anyjának tekintete… Igen, azon az első közös vasárnapi ebéden ismerte meg először a NŐI PILLANTÁST. Réka anyjának a tekintetében nem az a kérdés volt, hogy rendes fiú-e, értelmes fiú-e, hanem ez: „Hogy szeretsz? Hogy szereted a lányomat?” És ő zavartan a tányérjába bámult.

Aztán Réka egyre többet kezdett beszélni. Róluk, kettejükről. Hogy úgy érzi, valami elromlott. Hogy több törődésre vágyik. Közös programokra. Ő ilyenkor valami feszültséget, idegességet érzett. Pokoli fáradtságot. Hagyja már abba!

Egyik alkalommal – ekkor már együtt éltek – a házban fúrni kezdett egy férfi. Hogy irigyelte, amiért nem kell szavak után kutatnia! Mert neki ilyenkor megbénult a nyelve. „Miért hallgatsz?” Ez a türelmetlen kérdés volt a legrosszabb.

Egyik nap, vacsora után, a konyhában, miközben Réka egy kolléganőjéről mesélt, ő hirtelen azt mondta: „Igen, talán elmehetnénk néha túrázni.” Réka értetlenül bámult rá. Két héttel korábban vetette ezt fel, és ő most reagál? Éles lett a hangja, ő meg kisomfordált.

Később, amikor még rosszabbra fordultak a dolgok, és elmentek terápiára, a pszichiáternek egyik alkalommal rá kellett szólnia Rékára, hogy hagyja végre őt is szóhoz jutni. Belőle meg végre feltörtek a szavak. Réka legközelebb nem akart vele menni.

Szinte sértetten viselkedett, amiért belefojtották a szót. Ő viszont folytatta a terápiát. Egyetértettek a pszichiáterrel: a fiúknak talán nem azt kéne megtanítani az iskolában, hogy mi Peru fővárosa, hanem valami egészen mást.

Pár év múlva boldog lett. Másvalakivel. Réka akkor már egy sales managerrel élt, akinek a kezében hétvégéken hangosan visított a flex.          

Címkék: párválasztás, családi élet, párkapcsolati problémák, két összeillő ember, vasárnapi ebédek, a fiúk problémája