A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Miért fontos, hogy vért adjunk?

Ma Magyarországon évi 400 ezer liter vérre van szükség, de a négymillió lehetséges véradóból csupán 250 ezer a rendszeres véradók száma. Még mindig kevesen tudják, hogy egy véradással akár három élet is megmenthető. Már ha van elegendő donor...

Fotó: Shutterstock.com

Testsúlyunk mintegy 7%-át teszi ki a vérünk, azaz például egy 85 kilós férfi esetében kb 6 kilogrammnyit. Ha az emberi testben található vérerek hosszát összeadnánk, akkor az eredmény hosszabb lenne, mint az Egyenlítő.

Évi 400 ezer liter vérre van szükség Magyarországon, ennek ellenére a 4 millió lehetséges véradóból csupán 250 ezer a rendszeres donor. Mivel a vér 35 napig tárolható, fontos az állandó, rendszeres véradás biztosítása. Szerencsére a véradás egyre menőbb a fiatalok és a férfiak között is, sokan még a tűfóbiájukat is képesek a cél érdekében legyőzni – állítja dr. Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese.

– Mennyiben igaz a Vöröskereszt szlogenje, amely szerint egy véradással akár három élet is megmenthető?

– Teljes mértékben igaz: egyegységnyi ’adományozott’ vérből három vérkészítménytípust állítunk elő, amelyet összesen három beteg kaphat meg, így mindhármuk életének megmentéséhez egyszerre tudunk hozzájárulni. Ráadásul számos gyógyszer is csak emberi vérből állítható elő – mondja dr. Nagy Sándor.

– Ki az, aki vért adhat, és mik a kizáró tényezők?

– Tulajdonképpen 18 éves kor (és 50 kg-os súly) fölött mindenki adhat vért, aki egészségesnek érzi magát. Különleges esetekben vannak korlátok, így terhesség után 9 hónappal, foghúzás után 2-8 héttel, trópusi országban való hosszas tartózkodás után kb 3 hónappal ajánlott vért adni. Ha valaki esetleg Covid-fertőzést kapott el, akkor a gyógyulás után három héttel már adhat vért, oltás után pedig akár már másnap szeretettel várjuk.

Semmi külön teendő nincs, nem kell például előre regisztrálni, ha vért szeretnénk adni, viszont ha sietünk, lehetséges előzetesen időpontot foglalni. Napi szinten 40–60 helyszínre települünk ki országosan mobil pontokon. Ha valaki vért szeretne adni, érdemes áttekinteni az ovsz.hu, vagy a veradas.hu oldalakat, itt meg lehet keresni a legközelebbi lehetőséget. Minden megyeszékhelyen vannak ’befogadó’ intézetek, nagyon sok a hét végi mobil kiszállás is.

– Mit takar az irányított véradás fogalma?

– Ez a véradási forma 2005 óta létezik. Direkt formája, ha a beteg kér közvetlenül vért a saját ismerősétől, ilyenkor (vércsoportegyezés esetén) azt a bizonyos vért adjuk a betegnek. Támogatói irányított véradás esetén a jelentkező tesz egy nyilatkozatot, amely szerint a vérét XY számára szeretné adományozni. Ilyenkor mi a kérést regisztráljuk, virtuális vérkészletet gyűjtünk a beteg számára, és így biztosan megkapja azt a szükséges mennyiséget, amelyet irányított formában adományoztak neki. Ez igazából egy pluszgarancia arra, hogy a betegünk biztosan és idejében hozzájut majd a szükséges mennyiségű vérhez.

Az irányított véradás gyakori pszichológiai hatása, hogy míg sokan nem mennek el ’csak úgy’ vért adni, viszont ha ismerik a beteget, akkor sajátjuknak tekintik a problémát, és nagyobb hajlandósággal adnak vért. Sokan közülük vissza is térnek, és rendszeres véradókká válnak. Egyébként a véradóink többsége úgy érkezik hozzánk először, hogy közelről ismer rendszeres véradót, és ő is kedvet kap, hogy segítsen. Barátai között, a családjában van rá példa, például a szülők is sokszoros véradók.

Évente rendezünk a Vöröskereszttel közösen véradóünnepségeket, ahol a sokszoros véradóinkat jelképesen ’kitüntetjük’. Sokszor, például, amíg az édesapa hetvenszeres, addig az édesanya ötvenszeres, a gyerekük pedig huszonötszörös véradó, igazán megható az ünnepségeken ilyen családokkal találkozni.

Létrehoztunk egy ún. Pro Vita-díjat is, amely jelenleg a véradás legnagyobb megbecsülését jelenti: évente minden megyéből egy férfi és egy nő kapja ezt a díjat azok közül, akik elérték a 100 (hölgyek esetében 75) véradási alkalmat. A Vöröskereszt választja ki a díjban részesülőket. Bár jelképes ’kitüntetések’ ezek, mégis óriási eszmei értékük van, hiszen sokszoros életmentést köszönünk meg velük.

Érdemes tudni

A munkáltató 4 órára mentesítheti a véradót a munkavégzés alól, véradáskor igazolást is kap, aki kér. A munkahelyek nagy többsége általában ad pihenőidőt, sok helyen plusz egy szabadnap jár véradásért. A vérvizsgálatokkal ellentétben véradás előtt nyugodtan lehet enni-inni (alkohol kivételével), sokszor kifejezetten kérik, hogy ne éhgyomorra érkezzenek a véradók. Sportolni is lehet legkésőbb a véradás utáni napon, akár az élsportolók is folytatják az edzésprogramjukat.

Címkék: véradás, országos vérellátó szolgálat, dr nagy sándor

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!