A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Miért csalnak a nők?

Férfiak, figyelem! Tudjuk ám, hogy titokban, amikor senki sem látja, a fotelban ülve vagy a kádban terpeszkedve bele-belelapoztok asszonyotok ott felejtett magazinjaiba. Mi másért tennétek, ha nem azért, hogy megtudjatok végre valami titkot arról a kiismerhetetlen, rettentő bonyolult, szeszélyes és szenvedélyes lényről, akit társul fogadtatok?

Fotó: Shutterstock.com

Bár úgy szokás, hogy a kapcsolatban csak egymást illik szeretni, nézegetni, kívánni és – bibliai szóval mondva – megismerni, ám mind tudjuk, hogy ez nem mindig sikerül.

Szegény férfiak, ti nem tehettek a hűtlenségetekről, bármennyire is szeretnétek tiszták maradni, mert önkéntelen ösztön hajt, hogy magjaitokat mind több helyre eljuttassátok. Hát hogy ki ne haljon az emberiség, csak azért. 

Na de – teszitek fel most a kérdést – akkor miért lép félre a nő, akit nem befolyásol ilyen bűnös ösztön, akinek biztonságot, védelmet, megélhetést, otthont és kisdedet adtatok, akit a tenyereteken hordoztok, akit szerelemmel szerettek (ezt meg is mondtátok neki egyszer, még a legelső szex előtt)? Hogy miért lép félre mindezek dacára? Álljon itt az igazság leplezetlenül.

Mert a nő is vágyik a JÓ szexre!

Hogy milyen a jó szex, arra most nem fogok tudni pontos választ adni, mert minden nő másra vágyik az ágyban. Azt akarjuk, hogy a férfi igyekezzen megfejteni, kitalálni és teljesíteni a vágyunkat, bármi legyen is az. De ami még fontosabb, hogy egyáltalán legyen szex!

Szex, szeretkezés, közösülés, blablabla, bárminek nevezhetjük, a lényeg, hogy érezzük, hogy a férfi kívánatosnak tart minket, küzd értünk, mert újra meg újra meg akar szerezni. A nőben is működnek ám hormonok, melyek arra késztetik, hogy szexuális életet éljen, és abban kielégülést nyerjen.

Vannak persze szentek, akik az effajta igényüket szublimálják, és szex helyett inkább doktorit írnak, vagy diós-almás pitét sütnek kilószám, vagy a szülői munkaközösséget elnökölik az iskolában, de az sajnos nem más, mint egy természetes igény elfojtása, mely előbb-utóbb visszaüt.

Fotó: Shutterstock.com

Mert kell valami a dögunalom ellen!

Anita, a 42 éves barátnőm lecserélhetőnek érezte magát. – Pisti kedves volt velem – meséli –, de kedves volt a kollégáival, a közértessel, a jegyellenőrrel, mindenkivel. Tette a dolgát, megfelelően keresett, megbízható volt, nem hagyta szanaszét a zoknijait, megette a főztömet, sőt, néha ő főzött. A szexuális életünk is működött, és szándékosan mondom így, hogy szexuális élet.

Hetente kétszer rám mászott lámpagyújtás után, és tette a dolgát. Néha az volt az érzésem, ha véletlenül valaki más feküdne ott helyettem, észre sem venné. Hiába csináltattam másmilyen frizurát, hiába vettem új hálóinget, szexi fehérneműt, mintha egy zacskó lenne a fején, amin nem lát át.

Megkérdeztem, Pisti, tetszik az új hajam? Szépen, türelmesen megnézegetett, majd azt mondta, igen. Évek óta gondolkodom, elhagyjam-e, de mindig a józan eszem győz: számíthatok rá, korrekt, rendes. Hogy uncsi? Hát, néha titokban kicsit megszínezem az életem, ez van.

Mert bármit megtenne, hogy szeressék!

Panni története ismerős lehet, sokan érzünk így. – Amikor tízéves voltam, elment az apám egy másik nő miatt – meséli. – Rendes elvált apa volt, minden második hétvégén együtt voltunk, elvitt a szokásos „láthatásos” helyekre, állatkertbe, strandra, moziba. Fizette a gyerektartást is, szóval nem haragudhattam rá.

De mégis mindig azt éreztem, hogy apa már nem szeret, nem akar engem, csak a kötelességét teljesíti. Az is eszembe jutott akkoriban, ha meghalnék, fellélegezne, hogy megszabadult egy tehertől.

Ahogy kamaszodni kezdtem, egyre dühösebb lettem rá. Szándékosan rontottam a jegyeimen, de nem szidott meg. Tizenhárom évesen lefeküdtem egy fiúval, és elmondtam neki. Azt mondta, nem erre tanítottak anyámmal, szégyelljem magam. Ennyi.

Azt akartam, hogy dühös legyen, kiabáljon, előszedje a fiút, aki ezt csinálta velem, és verje meg. De semmi nem lett ebből. Aztán cigizni meg inni kezdtem, később füvezni, és mindent úgy, hogy megtudja. Nem nagyon érdekelte.

Felnőttem, huszonnyolc éves vagyok, és rettenetesen vágyom rá, hogy valaki szeressen. Idősebb férfiakkal szoktam járni, eleinte jó is, de sosem elég, ahogy szeretnek. Mindig eljutok oda, hogy megcsalom őket, mert látni akarom, hogy kiborulnak, hogy rettegnek, hogy elveszítenek. De nem így szokott lenni. Ahogy megtudják, milyen hisztérikusan követelem a szeretetet, elhagynak.  

Fotó: Shutterstock.com

Mert a nő is szeret tetszeni!

– Talán rossz férfiakkal hozott össze a sors – mondja a 36 éves Nóra. – Három hosszú kapcsolatom volt eddig, kettőhöz hozzá is mentem. De mind mintha azért lett volna velem, hogy kritizáljon. Fogyjak le, pedig sosem voltam kövér. Ne fessem a hajam, ne fessem a szemem, ne hordjak nadrágot, mert lapos a fenekem, a szoknyám se legyen túl rövid, annyira nem jó a lábam, hordjak blúzt, de ki ne gomboljam, minek rúzsozom ki a számat a munkahelyemre…

Idővel mindig úgy éreztem magam, mint egy rém. Panaszkodtam a nővéremnek, aki gyönyörűen sminkelte magát, csinos ruhákat hordott, és derékig érő, vörös haja volt. Csak hallgatta, hallgatta a sirámaimat, és azt mondta, az ő férje bezzeg észre sem veszi, ha sminkel, mert átlát rajta, mint a levegőn.

És végül bocsi, bocsi…

De mielőtt most néhány férfi megbántódva elfordulna tőlem, szeretnék elnézést kérni azoktól, akik nem engednek annak a bizonyos ösztönüknek, és nem is untatják a kedvesüket halálra, nem uncsik az ágyban sem, nem utálatosak és nem gorombák, nem jegesek és nem zombik, nem bánnak tiszteletlenül, szeretetlenül, lekezelően és érdektelenül a kedvesükkel. Ha mindezek ellenére ők is csalva vannak, akkor az pech. És bocsi.

Andi vallomása: Ez van, ilyen vagyok

„Van férjem, gyerekem, szeretem a családomat, elégedett vagyok a férjemmel, de mégsem tudok hű lenni hozzá. Ezek csak futó ügyek, igazából nem is nagyon kell, hogy tetsszen a pasi, csak érezni akarom, hogy kíván, és máris beindulok.

Szexeltem már liftben, kocsiban, parkban, vízparton a fűben, nem számít. A pasikat meg sem ismerem másnap, annyira nem érdekelnek. Eddig jól csináltam, nem buktam le soha. Én csak az izgalomért csinálom, a lebukás veszélye vonz, ennyi.”

Fotó: Shutterstock.com

Ildi sztorija: Hű akartam maradni!

„Egy nap jött egy új kolléga, aki első percben úgy nézett rám, mintha jelenést látna. Nagyon nehezen adtam oda magam neki, mert hűséges akartam maradni a férjemhez. De pár hónap múlva győzött, és én nem bántam meg. Majdnem egy évig tartott a titkos viszonyunk, és ő még mindig ugyanolyan rajongással volt irántam.

Folyton kért, hogy hagyjam el a férjem, és legyek teljesen az övé. Egy nap arra gondoltam, hogy vele boldog és izgatott vagyok, a férjem mellett pedig mindennap azt érzem, hogy nem vagyok elég szép, elég nőies, elég kimagasló, hogy észrevegyen. Miért maradnék akkor a házasságban? Elhagytam, és nem bántam meg!”

Éva esete: Azt akartam, neki is fájjon!

„Bosszúból csaltam meg a páromat, mert ő is megcsalt. Szépen leültünk, és ő könnyes szemmel elmesélte, hogy nem tud magának megbocsátani, de ezt tette velem, és kért, hogy én bocsássak meg.

Mit tehettem volna, megbocsátottam. Csakhogy a dühöm és a fájdalmam nem múlt el. Lefeküdtem egy régi haverommal, és aztán elmeséltem neki. Én is sírtam, mert irtózatos volt mással szeretkezni, de erről is ő tehet.”

Hányszor szoktunk szexelni?

  • A kapcsolat első évében a megkérdezettek 89 százaléka szeretkezik legalább egyszer hetente,
  • A negyedik évig már csak 83 százalékuk,
  • A hetedik évig 77 százalékuk.
  • Míg a hetedik év után 70 százalékuk,
  • Viszont a maradék 30 százaléknál hetek maradnak ki szexuális érintés nélkül, vagy egyáltalán nincs is testi kapcsolat.

(forrás: patikamagazin.hu

Címkék: szerelem, szex, szexuális élet, női hűtlenség, miért hűtlen a nő, unalom a házasságban

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!