Mi lesz veletek, Zék és Alfák?
Amikor a mai tíz-tizenöt évesekről beszélünk, legyünk szülők vagy nagyszülők, fojtogató szorongást érzünk. Tehetetlenséget. Mi lesz ebből az örökös kütyünyomogatásból, ebből a virtuális térben létezésből, ebből a személyeskapcsolatok-nélküliségből?
Mi lesz ezekkel a gyerekekkel, akik nem olvasnak, nem köszönnek, és nem érdekli őket a kemény munka? Természetesen ez nem mindegyikükre igaz. Csak majdnem.
A Zék és az olvasás
Ma Magyarországon hat generáció él egyszerre, de sokszor úgy tűnik, hogy nem együtt, inkább egymás mellett. S mintha nem is ugyanazt a nyelvet beszélnék, egyszerűen nem értik egymást.
Az 1946–1964 között született, úgynevezett Baby Boomerek számára például egy lakás elképzelhetetlen volt könyvek nélkül. Lehet, hogy csak dísznek volt a könyvespolcon a Jókai-összes, és ronggyá csak a krimiket olvasták, akkor is értéknek tekintették a könyvet, és szégyennek a műveletlenséget. Ők, a mai 2000 után született nemzedékek nagyszülei, szörnyülködve mesélik egymásnak, hogy a mai fiatalok nem olvasnak.
Pedig dehogynem! Csak máshogyan és mást. Egyetlen korban sem olvastak annyit, hiszen a chat-, az e-mail-, az sms-, a Facebook-bejegyzések és kommentek mind betűből vannak. Ezeket mind el kell olvasniuk, és tudni kell reagálni rájuk, feldolgozni őket.
Amikor régi lakásunkból a mai kisebbe költöztünk a sok ezer kötetes könyvtárunkat nem tudtuk magunkkal hozni. Kihívtuk hát a központi antikváriumot, hogy vegye meg a könyveket. Nagyon keveset vittek el. Hiszen az előző (ki emlékszik már rá) rendszerben egy-egy könyvet sok tíz-, olykor sok százezer példányban adtak ki, és nagyon olcsón árulták.
Ám nem csak ezek az úgynevezett paperbackek váltak eladhatatlanná, de például a világ leghíresebb lexikonjának magyar kiadása, az évekig kötetenként megjelenő, bőrkötéses, aranyszegélyes Britannica Hungarica 18 kötete sem kell senkinek.Természetes, hiszen teljes tartalma rajta van az interneten, digitálisan kereshető, s két billentyűparanccsal kimásolható. Ki akarná magában az ABC-t sorolva kikeresgetni az apró betűs oldalakat lapozva, a tudást, amire kíváncsi?
Az 1965-1979 között születettek, az X-ek talán még tudják, hogy mire jó a könyv. Talán még olvastak, olvasnak is, de egyre ritkábban. Az Y nemzedék, a nyolcvan után születettek pedig, ha igényük támad némi irodalomra, hangoskönyvet töltenek le. Információikat pedig biztosan nem a könyvekből szerzik. Jó, hallom a tiltakozást, hogy ez nem igaz, a mai negyven-ötven évesek igenis olvasnak. Hát lehet, ha van rá idejük. De van? Én, az a bizonyos baby boomer örülnék neki, ha így lenne.
A Zék és a tudás
Azt mondja az én 15 éves unokám, hogy ő ADHD-s (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavaros), azért nem tud rendesen figyelni. A szülei meg, úgy tűnik, elhiszik, mert tényleg képtelen hosszabb időn át koncentrálni. És nem tud tanulni. Állítják. Én meg, a magam baby boomer agyával azt gondolom, hogy azért nem figyel, mert nem érdekli a másodfokú egyenlet megoldóképlete, sem a sejtek anyagcseréje, még kevésbé az Antigoné.
Azért nem tud tanulni, mert nem látja értelmét. No, meg azért sem, mert kamasz. Nem érti, hogy miért kell olyan lexikális ismereteket bebiflázni, melyeket 0,35 másodperc alatt kikeres neki a Google. Miért kell fogalmazást írnia bármiről, ha több szempontot is figyelembe véve összehasonlító elemzést ír ugyanarról néhány másodperc alatt a mesterséges intelligencia bármelyik chat programja? Nem érti, hogy miért ne tanulhatná a verset, miközben a barátnőjével csetel és a tv-ben sorozatot néz, amikor ez neki megy.
Mert az állandó médiaeszköz-használat eredményeképpen a figyelemmegosztási képessége össze sem hasonlítható a miénkkel, viszont egyetlen tárgyra irányított figyelemkoncentrációja mindössze 8 másodperc. Nem tehet róla. Ő ilyen, ilyennek született, bele a digitális világ közepébe. Baj ez? Talán igen, de még nem tudjuk biztosan.
Ha a tudást megfelelő formában lennénk képesek átadni nekik, szerintem befogadnák. Ha ugyanis valami érdekli őket, ami azért előfordul, akkor például podcastok formájában meghallgatják, miközben a villamoson utazva bőven van rá idejük.
Amikor tiniket látunk a járműveken fejhallgatóval a fülükön, miközben a telefonjukat nyomkodják, nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy mit néznek, mit hallgatnak. Valószínűleg persze zene megy a fülükön, és valamelyik közösségi médiát görgetik, de nekem mindig az jut az eszembe ilyenkor, hogy értelmes tartalmakat is el lehet, el lehetne juttatni hozzájuk ezeken a csatornákon át. Mert elolvasni nem fogják. Vagy ha igen, akkor is csak a felhasználás (hívjuk felelésnek) pillanatáig fognak emlékezni rá.
De hát mi nem felejtettük el azonnal a bebiflázott fizikaképleteket, amint nem volt szükségünk rá? De bizony!
A Zék jól akarják érezni magukat
Ha ma egy tizenéves kamaszt megkérdezzük, hogy mi a célja az életével, azt válaszolja, hogy jól akarja érezni magát. Sokan, a szülők, nagyszülők generációja ezt gyakran felháborodással veszi tudomásul. Az élet célja nem lehet a boldogság. De miért is nem?
Azért, mert mi, baby boomerek és a mi gyerekeink még azt tanultuk, hogy az élet célja a munka, a küzdelem. Az iskola és a munkahely nem azért van, hogy ott jól érezzük magunkat. Azonban gondolkodtunk-e már azon, hogy miért nem? Miért nem lehet olyan iskolát alapítani, ahová a gyerekek nem szorongva, hanem szívesen mennek? Vagy, hogy miért ne lehetne olyan munkát találni, és olyan munkahelyeket létrehozni, ahová az emberek örömmel mennek, jól érzik magukat, szívesen dolgoznak, s persze sokkal jobban, mint egy rossz környezetben?
Az idősebbek, a még idősebbek azt mondják, a mai tinik nem is akarnak dolgozni, nem akarnak kilépni a felnőttvilágba, nem akarnak felelősséget vállalni az életükért. Ahogy azonban Steigervald Krisztián generációkutató mondja, ezek a mai tinik valószínűleg száz évig fognak élni. Dédszüleik korosztálya 55 éves korában nyugdíjba ment. A nagyszüleik 65 évesen, a szüleik valószínűleg csak 70 éves koruk után tehetik majd meg, hogy leteszik a munkát.
S ők? Talán nyolcvanasok lesznek, mire eljutnak a nyugdíjig. Miért kellene elkezdeniük húszas éveikben dolgozni? Feltéve, ha van papabank, meg mamahotel. Vagyis van, aki eltartja őket.
A Zék és az egészséges élet
Nekem, a babyboomernek, tizenéves koromban eszembe sem jutott, hogy létezik egészséges táplálkozás, hogy a vezetékes vízben milyen gyógyszer-maradványok vannak, ami miatt egészségtelen. Nem ismertem az élelmiszerek kalóriatartalmát, gőzöm nem volt arról, hogy létezik szorongás meg depresszió.
Ha szerelmes voltam, és a szerelmem rám sem nézett, bőgtem, és biztosan éreztem, hogy ezt nem fogom túlélni, de meg sem fordult a fejemben, hogy depressziós vagyok. Utáltam suliba menni, és gyakran előfordult, hogy nem készültem, és izzadt a tenyerem, amikor a töritanár a naplóban lapozgatott, keresgélve, hogy kit hívjon ki felelni. De percig sem gondoltam, hogy amit érzek, az kóros szorongás. Elég izgága voltam, nehezen bírtam 45 percen át a meglehetősen unalmas órákon figyelni, de nem gondoltam, hogy hiperaktív lennék. Nem ismertem ezeket a fogalmakat.
Nem volt klímaszorongásom. Nyáron, kánikulában a hideg vízbe mártott pizsamámat vettem magamra, s az erkélyünkön állva vártam egy kis szellőt, mert nem tudtam aludni. De senki sem mondta, hogy ez klímaváltozás. Jó, nem is volt az.
Tény, hogy a mai tinik sokkal többet tudnak az egészséges életmódról, a levegőszennyezésről, az óceánokat elöntő szeméttengerről, a természetvédelem jelentőségéről, mint a korábbi generációk. S amit tudnak, azt többnyire nem az iskolában tanulták meg. Ömlik rájuk az információ, és nem csak az értelmetlen tartalmak.
Az viszont sajnos biztosan igaz, hogy ezeket az információkat nem tudják ellenőrizni, azt hiszik el, ami a korosztályuk szerint igaz, helyes, követendő. Nem a tankönyveknek, nem a tanáraiknak, nem a szüleiknek, hanem a barátaiknak, a neten követett influenszereknek, kedvenc popsztárjaiknak hisznek. S ha ezek egész nap zellerszárat rágnak, és helytelenítik a húsfogyasztást, akkor a 14 éves Zé sem fog húst megenni, csak zellerszárat, mert az az egészséges.
Születőben a Béta generáció
Stegervald Krisztián szerint a mai újszülöttek már a mesterséges intelligencia világába érkeznek. Számukra ez lesz a szocializációs anyaország. A generációkutató szerint ugyanis a ma Magyarországon élő hat generációt (természetesen sok egyéb körülmény mellett) az különbözteti meg egymástól, hogy életük első hét legfontosabb évében milyen csatornákon keresztül ismerték meg a világot.
A Z generációsok nemcsak abban különböznek az idősebb generációk képviselőitől, hogy már el sem tudják képzelni a világot a digitális technológia nélkül, illetve hogy mások a tartalomfogyasztási szokásaik. Hanem esetükben már biológiai különbségekről is beszélhetünk.
Nemzetközi kutatások megerősítik, hogy a digitalizáció hatására a gyerekek idegrendszerének működése is átalakult. Az agy képi kreativitásért felelős területe kevésbé fejlődik, emiatt kevésbé tudnak az írott-olvasott szövegre fókuszálni, illetve azt képi élménnyé alakítani. A digitalizáció újrahuzalozza az emberi agyat. Az elmélyült gondolkodást lassan felváltja a gyors, problémaközpontú gondolkodás, a stratégiaalkotást pedig az érzéseken alapuló kockázatvállalás.
Az egymás mellett ma élő hat generáció
- Veteránok (1925–1946)
- a Baby boomerek, a lázadó nemzedék (1943–1964)
- az X generáció, a kulcsos gyerekek (1961–1981)
- az Y generáció, a digitális bevándorlók (1978–2000)
- a Z generáció a digitális benszülöttek (1995–2010)
- az Alfa generáció, az érintőképernyősök (2010–)
Még nincs hozzászólás