Mert mi is a bosszú tulajdonképpen?
Érdekes. Sokat gondolkodtam ezen a bosszú dolgon. Próbáltam keresni helyzeteket az életemből, amikor valakin valamit megbosszultam. Vagy meg akartam bosszulni. Vagy egyáltalán tervezgettem, hogy bosszút állok.
De először nem találtam ilyesmit a saját életemben. Nem – gondoltam először –, engem soha senki nem bántott meg annyira, hogy ezért bosszút forraltam volna ellene.
Engedd meg, olvasóm, hogy itt egy kis kitérőt tegyek. A cikkírással úgy vagyok, hogy ha tudom, írnom kell valamiről, rendszerint azonnal nekilátok. Sokan szorgalomnak gondolják ezt, én ellenkezőleg, éppen hogy lustaságnak. Addig ugyanis, amíg a munkámat el nem végeztem, nem tudok nyugodtan pihenni. Saját nyugalmam érdekében vagyok szorgalmas.
A kitérőnek itt vége. Csak azért mondtam mindezt el, mert érzékeltetni akartam, hogy mekkora bajban voltam ennek a bosszúról szóló cikknek a megírásával. Tudtam, hogy kell, de halogattam. Úgy is mondhatnám, hogy napokig nem találtam fogást rajta.
Hirtelen jött a megvilágosodás. Ma reggel úgy ébredtem, hogy rájöttem. A bosszú nem az, amit a maffiáról szóló olasz filmekben látunk. Nem éveken át dédelgetett, tervezgetett visszavágás. Nem egy Monte Cristo-történet. Nem csak az.
A bosszú mindennapjaink része. Alapvetően egyszemélyes játszma. Arról az emberről szól, aki a bosszút tervezi. Teljesen természetes, hogy ha az embert megsértik, megbántják, megcsalják, megalázzák, az neki fájdalmat okoz, és vissza akarja adni.
De ez a bosszúvágy idővel – ahogyan csökken a megbántottság fájdalma – gondolataink közül visszahúzódik. Egyre ritkábban jut eszünkbe, és idővel teljesen elfelejtjük. Rossz emlék marad. Kóros formájában azonban olyan téves eszmévé válhat, amely már az egész életünk irányítását megkaparintja.
Már mindent aszerint teszünk, hogyan szolgálja e bosszú a céljainkat. A bosszúvágy tehát természetes emberi érzelem, kórosnak csak akkor nevezhető, ha a valóságtól, a másik ember viselkedésétől és cselekedeteitől függetlenül hatalmasodik el a gondolkodásban.
Ezért hát, bár azt gondoltam, hogy én soha nem forraltam bosszút senki ellen, rá kellett jönnöm, hogy de. Az emberi kapcsolatokban általában, a párkapcsolatokban különösen, így az enyéimben is gyakori a bosszú.
Bosszú az is, amikor vélt vagy valós sérelem miatt fejfájásra hivatkozva utasítja vissza a nő párja közeledését. Egyfajta bosszú az is, amikor nem veszi fel a telefont, mert szerelme nem akkor hívta, amikor megígérte. A magas érzelmi hőfokú kapcsolatokban a felek gyakran bosszúból csalják meg a másikat, bosszúból szakítanak.
Durvább esetekben válás után bosszúból nevelik a másik ellen a gyereket. Bosszúból nehezítik a kapcsolattartást, a láthatást. Már a gyerek is engedetlenséggel bosszulja meg, ha nem tetszik neki valami, bosszúból árulkodik a testvérére, amiért az elvette a játékát. A kamasz bosszúból tesz ki sértő képeket a barátnőjéről a közösségi oldalára. Csak azért, mert az rajta kívül mással is barátkozik.
Szóval rájöttem, hogy életünk sok kis apró bosszúhadjáratból áll, és ez mindenkinek rossz. Nekünk is.
Lehet ezt kezelni?
Persze.
Lehet, hogy bosszú helyett egyszerűen annyit kellene mondani. Kérlek, ezt ne csináld többet, mert ez nekem nagyon fáj.
Még nincs hozzászólás