Mérnökből zenészek
A Gryllus családnak közös honlapja van. Zenész és előadóművész família lett belőlük, pedig a fivéreket a mérnöki pálya is megkörnyékezte. Gryllus Vilmost kérdeztük.
A pszichológiakönyvek hosszasan tárgyalják a testvérek közötti féltékenység jelenségét. Önök fiútestvérként, kevés korkülönbséggel azonos pályát választottak. Volt rivalizálás?
– Mindig jó testvérek voltunk, támogattuk egymást. Gyerekkorunkban egy szobában laktunk, és persze bizonyos életkorban sokat verekedtünk, veszekedtünk, ahogy ez a testvérek között lenni szokott, de ez nem rontotta el a kapcsolatunkat. Rivalizálás nemigen volt közöttünk, s bár én jobban tanultam, Danit ez láthatóan nem érdekelte. Biztosan akadtak helyzetek, amikor vetélkedtünk egymással, de nem hagyott mély nyomot, nem ez az, ami megmaradt.
– Nemcsak, hogy mindketten zenészek lettek, de ugyanazt a mérnöki pályát választották a gimnázium után. Ennyire egyértelműek voltak a családi minták?
– Igen, sok a mérnök a felmenők között, édesapánk építész, édesanyánk vegyészmérnök volt, így a Műegyetem kézenfekvő választásnak tűnt mindkettőnk számára. A zenész pálya már kevésbé, bár mindig zenekedvelő család voltunk. Édesanyám majdnem zongoraművésznő lett, de édesapám is egész életében kórustag volt. Mi mindkét utat végigjártuk, az egyetem elvégzésekor azonban már egyértelmű volt, hogy a zenészi pálya a miénk.
– Ha mondania kellene egy dolgot, amiben a legjobban különböznek egymástól a bátyjával, mi lenne az?
– Dani sokkal gyorsabban hoz döntéseket, hamarabb reagál bizonyos kérdésekre, határozottabb. Én nyolcszor meggondolom, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Ő jobban menedzseli az együttest, nem véletlenül ő a Kaláka vezetője. Én többet vacillálok, minden oldalról megvizsgálok egy feladatot, döntési helyzetet. Alaposabb vagyok. Míg Dani bátran belevág a dolgokba, én visszahúzódóbb, elemzőbb személyiség vagyok.
– Amikor először álltak színpadra, megnyugvással töltötte el, hogy a testvére is ott van önnel?
– Egyértelműen, ahogyan az is, hogy a Kaláka együttes eredetileg általános iskolai osztálytársakból állt, s ez nagy biztonságot adott a számomra. Abban viszont, hogy igazán beletanuljak az előadó-művészetbe, nagyon sokat segített, hogy amikor tíz év közös munka után kiváltam a Kalákából, Levente Péter és Döbrentey Ildikó kettőséhez társultam zenei mindenesként, és megtanultam a gyerekekkel való kommunikáció minden oldalát: a zeneszerzői és előadói részét egyaránt.
– Megviselte a kapcsolatukat, amikor kivált az együttesből, és a saját útját kezdte járni?
– Akkor is egy család voltunk, az ünnepeken, vasárnapi ebédeken közösen vettünk részt, de egy rövid ideig voltak súrlódások közöttünk. Aztán viszonylag hamar elkezdtünk együtt is dolgozni, kettesben, és ez új irányt nyitott a kapcsolatunkban. Akkor csináltuk az Esti csendben című lemezt az altatódalokkal, vagy például akkor dolgoztuk fel a Kányádi Sándor fordításában megjelent jiddis népköltészet egyes darabjait, ami Volt egyszer volt egy kis zsidó címmel jelent meg.
– Majdnem két évtizede pedig újra együtt zenélnek a Kalákában. Mi történt?
– ’96-ban, amikor Huzella Péter úgy döntött, hogy kiválik a zenekarból, a testvéremmel és az együttessel abban állapodtunk meg, hogy a gyerekműsorainkat külön tartjuk, de a Kaláka minden, felnőtteknek szóló tevékenységében részt veszek. Ez már tizennyolc éve jól működik így, és nagyon tartalmas és változatos életet biztosít mindkettőnk számára.
Még nincs hozzászólás