Ridikül Magazin logo

Menjek, maradjak?

Mint minden reggel, a férfi felállt a fotelból, és bement a munkahelyére. Nem várt semmit attól a naptól, de úgy általában várt valamire. És ha az ember vár valamire, többnyire valakire vár.

Fotó: Shutterstock.com

A nőnek ez volt az első napja a férfi munkahelyén. A férfi úgy érezte, rá várt. A nő is úgy érezte, hogy a férfira várt. Nevetett a férfi tréfás megjegyzésein, a férfi pedig apró ajándékokkal lepte meg. Munka után is találkozgattak. Az első közös mozizások, az első közös nyaralás. Fényképek, és rajtuk mosolyok.

Aztán a férfi egyre többet ült a fotelban. A nő meg egyre többet járkált. És beszélt. Arról beszélt, hogy egy kapcsolatnak fejlődnie kell, lendületben kell maradnia, tenni kell érte. A férfi megígérte, hogy a következő hétvégén elmennek kirándulni. Mosolygós szelfiket készítettek.

Aztán a férfi visszaült a fotelba. A nő meg újra járkált. Járkált és beszélt. Az egyik ilyen alkalommal gondolt először arra a férfi, hogy fel kellene állnia, kimenni az ajtón, és vissza se jönni. De a fotel kényelmes volt, a meccs izgalmas, a sör finom. És úgy érezte, mégiscsak szereti a nőt. Ráadásul most már gyerekük is volt.

Később a nő már kiabált. Hisztérikusan. Hogy egy jó kapcsolat szerinte nem ilyen. És hogy úgy szeretné tudni, mi van a férfi fejében; miért nem mond soha semmit? Most már a férfi is kiabált, vagdalkozva, mert ő nem tudta pontosan megfogalmazni, mi van a fejében; becsapta az ajtót, és elment.

Még nem járt olyan messze, amikor a nő felhívta. Hogy nem úgy gondolta. A férfi visszakullogott. Megölelte. Ígéreteket tett. A nő is. Ezt többször eljátszották. De alapjában véve semmi nem változott. A férfi egy alkalommal mégis mondott valamit. Azt mondta, a nő szerinte túl sokat vár az élettől. A nő azt felelte: nem, ő csak tőle vár többet.

A férfi igyekezett, de úgy érezte, a nőnek úgysem lenne soha semmi elég. Egy nap keserűen azt mondta valakinek: a nőkben van valami eszelősség. A nő egy nap keserűen jegyezte meg a barátnőjének: a „férfi” szó már nem azt jelenti, mint régen.

Befejezem ezt, gondolták többször. De ott volt a gyerek. És ott voltak a nő betegeskedő szülei, és a nő félt, hogy mit gondolnának, ha… A kudarc szégyenszerű érzéssel töltötte el. A férfi is félt: ő az ürességtől, a bizonytalanságtól. Mihez kezdene? Mi lesz, ha soha többé nem jön senki az életébe? És itt a gyerekük.

A gyerek nem volt boldog. Megviselték a veszekedések, az állandó otthoni feszültség. De hát gyerek volt még, fontos volt neki, hogy a szülei együtt vannak, nem tudta, hogy ha az apja elköltözne, a szülei talán kiegyensúlyozottabbak lennének, ő pedig talán derűsebb.

Így múlt lassan-gyorsan az életük. És amikor a nő és a férfi egy nap külön-külön, sminkelés, illetve zuhanyozás közben rádöbbent, hogy ez nem csak egy élet, hanem az egyetlen életük, már késő volt.

Címkék: gyerek, család, élet, válás, boldogtalanság, együtt, férfi szemmel, nézőpont, külön

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!