Menekülés a most elől - A késlekedés pszichológiája
Rengeteg okot tudunk gyártani a halogatásra, de vajon mi áll a mondvacsinált indokok hátterében? Miért menekülünk a most elől?
Ennek a cikknek a megírását is halogattam. Jöttek az önigazoló mondatok: most nem vagyok olyan hangulatban, ilyen későn már nincs agyam hozzá, majd holnap reggel időben felkelek... Közben, persze, nem éreztem jól magam, mert folyamatosan furdalt a lelkiismeret. Mivel ez nem először fordul elő velem, kíváncsi voltam a halogatás mögött álló lelki, pszichológiai okokra. Leültem beszélgetni a téma legfelkészültebb magyar kutatójával, dr. Takács Ildikó pszichológussal, a BME Ergonómia és Pszichológia Tanszékének vezetőjével.
Krónikus és tipikus halogatók
Mindannyian halogatunk időnként dolgokat – többnyire azokat, amelyek kellemetlenek a számunkra. Gond csak akkor van, ha a halogatás már életformává válik, és a mindennapokban akadályoz bennünket.
„Vannak olyan emberek, akik gyakorlatilag az egész életüket halogatják. Nem hoznak döntéseket sem a kapcsolataik, sem önmaguk ügyeiben. Kerülnek minden olyan változást, ami rajtuk múlik: a szülőktől való elköltözést, a házasodást, a gyerekvállalást vagy épp az egyetem elvégzését. Az életük csak úgy történik velük, nem ők élik meg a napjaikat. Szenvednek attól, hogy nem hoznak döntéseket, nem valósítanak meg célokat, mégsem tudnak megváltozni. Amikor nagyon éles helyzetbe kerülnek, és rákényszerülnek, hogy válasszanak, akkor megteszik, de örökké hezitálni fognak, hogy jól döntöttek-e. Őket nevezi a pszichológiai szakirodalom krónikus halogatóknak” – magyarázza dr. Takács Ildikó.
A másik nagy csoport a tipikus halogatóké akik a mindennapi feladataikat odázzák el rendszeresen. Szakértőnk szerint nagyon nehéz ezen belül kategóriákat felállítani, mert ahány ember, annyiféle halogatási stílus van, és az okok is változatosak, akár egy személyen belül is.
Kényelmesebb nem csinálni
„A halogatás valójában arról szól, hogy ne csináljunk semmit” – állítja a pszichológus. Ez egy nagyon mélyen gyökerező emberi igény, egyszerűen szeretünk a komfortzónánkon belül lenni: ott, ahol nincs tétje a dolgoknak, ahol nem sülhetünk fel, ahol otthonosan érezzük magunkat. Ezért olyan nehéz rávenni magunkat a munkára, a tanulásra, a takarításra – mert kényelmesebb semmit sem csinálni.
1. Naplózzunk! Legalább egy héten keresztül írjuk le félóránként-óránként, hogy mit csináltunk abban az időszakban. Így fény derülhet arra, mi viszi el az időnket a fontos feladatoktól.
2. Tervezzünk reálisan! Miután kitűztük a célt, és felosztottuk alcélokra, azt is tervezzük meg, hogy milyen munkafázisok szükségesek az elérésükhöz, és ezeket mennyi idő alatt tudjuk elvégezni. Például ha meg kell írnunk egy dolgozatot, kalkuláljuk be az anyaggyűjtésre, a vázlatírásra, a gondolatok rendszerezésére szánt időt is.
3. Daraboljuk fel a mamutot! Azaz, az aktuális feladatainkat osszuk fel részfeladatokra, a nagy célokat apróbbakra. Így jóval kevesebb a stressz, és könnyebben nekiállunk.
4. Iktassunk be ellenőrzést! Kérjünk meg valakit a környezetünkből, hogy időnként kérdezze meg, hogyan állunk éppen az adott feladattal. Ha külső nyomásra már meg tudjuk csinálni, egy idő után átállhatunk az önellenőrzésre: minden nap végén írjunk naplót arról, mennyire vagyunk elégedettek az aktuális teljesítményünkkel.
Főleg azokat a feladatokat szeretjük halogatni, amelyek túl nagy stresszel járnak vagy amelyek meghaladják a képességeinket. Ha úgy érezzük, nem vagyunk elég felkészültek ahhoz, hogy valamit jól megcsináljunk, inkább neki sem állunk. De lehet, hogy azért nem készülünk el egy munkával, mert perfekcionisták vagyunk.
„Van egy nagyon kedves festő barátom, akinek szó szerint ki kell rángatni a kezéből a festményt, mert folyton tökéletesíteni akarja, és sosem érzi úgy, hogy kész lenne. Márpedig, mint tudjuk, tökéletes munka nem létezik” – meséli dr. Takács Ildikó.
Mindemellett még ott vannak a csábító tényezők – elsősorban a szociális csábítás –, aminek szinte lehetetlen ellenállni.
„Tanulnunk kellene, de inkább elmegyünk kávézni a barátainkkal. Vagy amikor nem vasaljuk ki azt a nyolc inget, hanem elmegyünk a gyerekkel sétálni” – sorolja a példákat szakértőnk.
A szociális csábításnak többnyire csak úgy tudunk ellenállni, ha van valamilyen nagyon erős külső kényszer, hogy mégiscsak elvégezzük a feladatot – például megbukunk a vizsgán vagy az állásunk kerülhet veszélybe.
Tudni kell, hogy mi a cél
Bár számtalan oka lehet a halogatásnak, mindig ott van a háttérben, hogy nem vagyunk eléggé motiváltak. Vagy azért, mert félünk a kudarctól, vagy azért, mert nem elég érdekes a feladat, vagy csak nem hisszük el magunkról, hogy sikerülhet. Sokszor az a probléma, hogy nincs előttünk egy világos cél. Dr. Takács Ildikó szerint a halogatás egyik legfőbb ellenszere, ha nemcsak meghatározzuk a célokat, hanem ki is mondjuk őket.
„Azáltal, hogy kimondjuk, mit szeretnénk elérni, kötelezettséget vállalunk rá, hogy meg fogjuk csinálni. Ha elmondjuk valakinek, akivel érzelmi kapcsolatban vagyunk, vagy aki valamilyen szempontból hatalommal bír felettünk, az nagyon erős nyomás. Még a legkeményebb halogató is elkészül a feladattal, ha kimondja, hogy meg fogja csinálni.”
Szerencsére van kiút a halogatásból – állítja a pszichológus. Kitartó önismereti munkával rájöhetünk, mi áll a viselkedésünk hátterében, és felfedezhetjük magunkban azokat az erőforrásokat, amelyekkel leküzdhetjük ezt a rossz szokást.
Még nincs hozzászólás