Megint kinyílt a világ
A kedves, nyitott, gyors beszédű, mindig mosolygós Miló Vikiről sosem gondolná az ember, hogy volt egy időszak az életében, amikor magánnyal és depresszióval küzdött.
„Volt két évem, amikor rettentően éreztem magam a bőrömben. Miután abbahagytam a versenysportot, kiüresedett az életem. Nemcsak a napi két edzés, vagyis a biztonságot adó, rendszeres elfoglaltság szűnt meg, hanem én se voltam már Miló Viki profi világbajnok bokszoló, legalábbis úgy éreztem.
Márpedig ha megszűnt az, aki eddig voltam, akkor ki vagyok? És azt is észrevettem, hogy milyen egyedül lettem. Nem voltak barátaim, se párom… Harminckét évesen a nők úgy érzik, most már jöhet a gyerek, a család – nekem meg sehol senkim, és nagyon rágörcsöltem arra, hogy soha nem is lesz már családom. Szóval rémesen éreztem magam.”
De mindez már a múlté.
„Mert képzeld el, megtaláltam a kiutat. Rájöttem, hogy nekem kell változtatnom, és nem szégyellem, elmentem egy szakemberhez, egy pszichológushoz. Nagyon jókat beszélgettem vele, de sokáig csak mondta és mondta, mit kellene tennem, és én is tudtam, hogy ez lenne jó, de nem tettem meg.
Aztán egyszer csak úgy éreztem, ha ennyire kell egy társ, nem biztos, hogy annak embernek muszáj lennie, és vettem egy kutyát. Nem is mentem többé a pszichológushoz, vagyis dehogynem, a kutyával együtt, hogy megmutassam neki.
És a kutyákkal – mert azóta már ketten vannak – kinyílt a világ, velük már képes voltam elmenni bárhová, újra társaságba jártam. Persze, egy kicsit mögéjük is bújtam, de az a helyzet, hogy a kapcsolatot is könnyebb úgy felvenni az emberekkel, hogy jaj, de cuki kutya, de aranyos – így rögtön elindul egy beszélgetés. És megtanultam újra kommunikálni, sőt, már képes vagyok előjönni a kutyák mögül is! Kutyáimmal versenyeken indulunk, és amikor első helyezést érnek el, az hasonló érzés számomra, mint amikor megnyertem a profi boksz világbajnoki övemet.”
Még nincs hozzászólás