Mars és Vénusz karrierben
Más-e az érvényesülési vágyunk, a munkamódszerünk, eltérnek-e a karrierépítési szokásaink, vagy ma már összemosódnak a határok nők és férfiak között? Hogyan találkozhat a marsi akarat és a vénuszi találékonyság? Akárcsak az élet más területein, itt is fontos, hogy szem előtt tartsuk egymás érdekeit és értékeit.
Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatója érdekes kísérletet említ Dobd be magad! című bestsellerében. A kutatásban két csoport diáknak felolvasták egy képzeletbeli ember önéletrajzát, és az egyik esetben férfi néven mutatták be, a másik esetben nőként. Akik férfinak hitték az illetőt, azok jó fejnek és jó munkaerőnek tartották, akik nőnek, azok inkább törtetőnek és követelőzőnek érezték. Sandberg arról is ír, hogy már a munkára jelentkezésnél megkezdődik a „nemek harca”. Mi, nők, állítólag csak akkor jelentkezünk egy munkára, ha maximálisan megfelelünk a pályázatban leírtaknak, míg a férfiak abban az esetben sem átallják beadni a jelentkezésüket, ha csak nagy vonalakban illik rájuk a kiírás.
Mi a helyzet itthon?
Társadalmunk még mindig erősen tradicionális elvek alapján működik, mely szerint a nő legyen feleség, a munka csak ezután következhet. Egy férfira azonban senki sem néz ferde szemmel, ha az élete középpontjában a hivatása áll. Egyre több az önmegvalósításra vágyó nő, akiknek az érvényesüléshez férfias vonásokat kell felvenniük – határozottnak, magabiztosnak, függetlennek és agresszívnak kell lenniük –, ami azért nem könnyű, mert épp ellentétes tulajdonságokra szocializáltak minket. Miközben férfias vonásokkal gazdagodtunk, női erényeink háttérbe szorultak. Mindez annak is betudható, hogy anyáinkat és nagyanyáinkat – akik még a régi értékeket képviselték – nem láttuk felhőtlenül boldognak. Odaadásuk, önfeláldozásuk oda vezetett, hogy a családjuknak alárendelve éltek. Nem csoda, hogy korunk karrierre vágyó nőjét a hagyományos női értékek mint az alkalmazkodás, a passzivitás vagy a várakozás ma már önmagukban nem elégítik ki.
A környezeti elvárások egy ideig képesek elnyomni az egyéni törekvéseket, ám ez az igény idővel újra feltámadhat. Különösen igaz ez az életközép időszakára, amelyhez C. G. Jung az elnyomott vágyak megvalósítását társítja. És valóban: a nők egy része a negyvenes évei derekán változtat a munkához való hozzáállásán, és nekifog karriert építeni.
Nők szupervízióban
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a férfiakat is hasonló dolgok motiválják, mint minket. Ez azonban már csak az eltérő agyműködésünk miatt sem lehet így. A férfi agya rendszerez, szabályszerűségeket, összefüggéseket keres, értékrendjét a siker- és eredménycentrikusság vezérli. Ezzel szemben a női agy az emberi kapcsolatok minőségén át értékeli a világot, s számunkra előbbre való a magas pozíciónál, hogy népszerűnek, fontosnak, hasznosnak érezzük magunkat a munkahelyünkön. Brigitte Dorst német pszichoterapeuta és szupervizor női csoportokkal folytatott munkája nyomán írta le a szakmai életünkben előforduló jellemzőket, mint a személyes hangvétel és a meleg légkör, a tapasztalatok lelkes megosztása, vagy ügyes tompítása a konfliktusoknak. Tapasztalatai szerint a vegyes csoportokban a férfiak lesznek a dominánsak, s inkább az ő férfias versengő és személytelenebb kommunikációs stílusukhoz igazodik a csoport.
Dorst szerint a nők együttműködése attól lesz kooperatív, hogy nem akarják legyűrni a másikat. A férfi csoporttagok jelenléte azonban arra késztetheti a nőket, hogy „viselkedjenek” a csoportban, vagyis olyan maszkokat vegyenek fel, amelyek imponálóbbak az adott környezetben.
„A nők identitásának alakulására erősebben hat a közelség, az intimitás és a bizalom. (...) Önmagukat a másokkal való kapcsolataik, a mások életében való részvételük alapján ítélik meg” – írta a szakember az említett tanulmányban.
Ösztönös pályaválasztás
Miközben egyre több nő választ korábban tipikusan férfiasnak számító foglalkozást, nagy részüket nem vonzzák ezek a pályák. Aligha várható el, hogy bizonyos szakmában azonos arányban legyünk jelen, hiszen a fiúk és a lányok ösztönösen fordulnak a hagyományosan férfias, illetve nőies foglalkozások felé. Döntéseiket ugyanis más szempontok vezérlik. A srácokat a presztízs és az anyagi javak hajtják, míg a lányokat inkább az, hogy az adott szakma vonzó legyen számukra. Később az a törekvésünk is másfajta karrierutat rajzol fel, hogy a családot és a munkánkat összeegyeztessük, míg életünk párja számára ez nem igazi szempont, hiszen a férfiak nem ismerik a lelkiismeret-furdalással küzdő anya dilemmáját.
A dolgozó anyákban teljesen elhalványul a versengés, mivel tudják, milyen árat kell(ene) fizetniük a sikerért, mint ahogy azt is, hogy a karrier nehezen egyeztethető össze egyéb női szerepeikkel. Ez, persze, csak általánosságban jellemző, hiszen azért akadnak férfiként előremenetelő hölgyek, akiknek életében a dolgozó nőé a főszerep, és nem elégednek meg a menedzserfeleség szerepkörével.
Fontos felismerni, hogy eltérő szakmai előmenetelük és értékrendjük ellenére nők és férfiak jól kiegészítik egymást a munka világában. Ahogyan a magánéletben is... (A szerző coach.)
Még nincs hozzászólás