Magyar ikerpár a világ színpadán
Bár ma már azt sem tudjuk, kik ők, a húszas évek Amerikája és Európája a Dolly Sisters nevétől volt hangos. Az egypetéjű magyar ikrek a kabarészínpadok és a társadalmi elit kedvencei voltak, akik tánctudásukkal és szépségükkel minden férfiszívet meghódítottak.
Balassagyarmaton látta meg a napvilágot a két lány 1892 októberében Deutsch Janka és Rózsika néven. 1905-ben, tizenhárom éves korukban emigráltak szüleikkel az Egyesült Államokba. Már akkor megőrültek a táncért, az apácák a zárdaiskolából ki is tiltották őket, mert a tanteremben spárgáztak. De rajongásuk nem volt hiábavaló: hamarosan a varietészínpadon találták magukat, és azonnal meghódították a közönséget.
„A Dollyk elképesztően jól néztek ki. Az egyenes, de finom orr, a szélesen ülő szemek és rózsaszerű szájuk csábító ártatlanságot kölcsönzött nekik, míg a sötét szem és bőr egyfajta cigány-vadság hangulatát keltette” – írták róluk később. A producerük felesége egyszer azt mondta, úgy festenek, mint két aranyos kis játékbaba (cute little dolls), így ragadt rajtuk a „Dollies” név.
A tollas, gyöngyös „babák” ugyanolyan ruhákat hordtak, és a tükör előtt gyakorolták az együtt-mozgást, éneklést. Előadásuk, és az hogy „ketten vannak”, nagy hatást gyakoroltak a férfiakra. Amikor Broadway-re kerültek, kedvenc hódolójuk Diamond Jim Brady lett, a kor egyik legdivatosabb és gazdagabb férfija New Yorkban. Egy nap gyémántgyűrűket ajándékozott nekik. Ez volt a kezdet.
„A lányok csak a barátságukat adták cserébe, de Diamond Jim felvághatott velük New York legelegánsabb helyein. A mentor bevezette a húszéves lányokat a legfelsőbb elitbe, a szupergazdagok világába” – fogalmazott Gary Chapman amerikai író az ikrekről. Szerinte a lányok azzal is kitűntek a kor színpadán, hogy míg más revütáncosnők ledobálták a ruháikat, addig ők inkább minél több szőrmébe, tollba és tüllbe öltöztek.
Amerika után Európában sem maradt el siker. Első fellépésükön a walesi herceg, Edward – Anglia egyik legkedveltebb agglegénye – felszaladt a színpadra gratulálni nekik. Ezzel megnyílt előttük az út a brit elitbe.
A két lányt és az elbűvölő herceget később szoros barátság fűzte össze, de annak „mibenlétét” egyetlen fotográfus sem tudta lencsevégre kapni. London után Párizsba vezetett az útjuk, ahol a kávéházi kultúra, a jazz, a szex és a drog magával ragadta őket. Itt is magas rangú hódolóik voltak: a spanyol király, XIII. Alfonz például gyakran vendégeskedett a Dollyknál.
Külön fejezetet érdemel életükben a hatvankilenc éves Harry Gordon Selfridge, a híres Selfridges üzletház alapítója, akit a harminchárom esztendős Jenny iránt táplált szerelme tett tönkre – és akinek életét szintén megfilmesítették.
A kortársaik szerint igazi „aranyásók” voltak: ha megláttak egy gazdag férfit, gyorsan eldugták az ékszereiket, hogy az majd feldíszíthesse őket arannyal és gyémántokkal. Mások azt mondják, ez csupán a kedves kis játékaik közé tartozott, amelyekkel a férfiak hódolatát elnyerték. A lányok egyébként nagyon diszkrétek voltak, szeretőkről a mai napig nem sokat tudni. De amikor házasságra került volna sor, akkor egyrészt az életmódjuk, másrészt a szoros testvéri szálak miatt mindig visszakoztak.
Bár sikerük nem lankadt, intő jel volt, hogy 1928-ban Rosie ágynak esett vakbélgyulladással: a harmincas évei közepén járó páros így visszavonult a színpadról. A társasági életben továbbra is jelen voltak. Jenny, aki mindig egy kicsit jobban előtérbe került kettejük közül, ruhaboltot nyitott – hatalmas bukással. Ezt követően Budapestről örökbe fogadott két árva kislányt, hogy kinevelje az új Dolly Sisters-generációt. Eközben Rosie megtalálta a szerelmét, és férjhez ment.
Jenny folytatta a csillogó életmódot, amíg egy szörnyű hajnalon francia színész-gengszter szeretőjével, Max Constant-nal autóbalesetet szenvedett Bourdeaux közelében. Súlyos sérülések érték, de ami a legrosszabb volt számára, hogy jobb arca is szétszakadt.
A plasztikai sebészek megtettek mindent, de Jenny már soha nem volt a régi, azt kívánta, bár meghalt volna. Visszaköltözött az USA-ba, férjhez ment, ám házassága nem sokáig tartott. Barátai elhagyták, és a végső csapást az jelentette számára, amikor Rosie nem hívta meg egy családi összejövetelre: Jenny 1941-ben hollywoodi lakásán felakasztotta magát.
Rosie soha nem heverte ki testvére elvesztését. Bár 1970-ig élt, öregkorára ő is elhagyatva érezte magát. Ahogy ekkor fogalmazott: „Az emberek könnyen felejtenek.”
Még nincs hozzászólás