Los Angeles, Menny vagy Pokol?
Amerika kemény világ. Az amerikaiak lényegretörőek és gyakran kegyetlenül őszinték. Azt mondják, már az első Los Angeles-i estéden kiderül, milyen ember vagy valójában. Megrettent vagy örömmámorban úszó - nem tudod eltitkolni, hogyan hatott rád első napod a végtelen nagy városban. Levetkőzteti személyiségedet az Angyalok Városa.
Essünk túl a nehezén!
Kezdjük azzal, amikor rosszul indul a nap, hogy aztán eljussunk a boldogabb változathoz. Igen, tudnod kell, sokakban keltenek idegenkedést, szorongást, félelmet és menekülni vágyást az első Los Angeles-i percek, órák.
Különösen akkor, ha határozott elképzeléseid voltak a városról. Talán a filmek alapján, vagy a rengeteg videoklip láttán, esetleg olvastál száz és száz könnyed celebpletykát. Aztán beülsz egy kocsiba, hogy elindulj a szállásod felé, és az út már az első métereken kezd nyomasztó lenni.
Akkor is, ha kísérőid látják rajtad, és próbálnak megnyugtatni, felvidámítani. Az a repülőtér soha nem akar véget érni. Csak Hilton szálloda több van benne, mint amennyi Közép-Európában létezik. A repülőtér túl nagy, túl gazdag. És amikor kiérsz az autópályára, mintha a pokol fortyogó mélyébe zuhantál volna.
A megszámlálhatatlan sávos utak ijesztően sok emeleten találkoznak egymás fölött. Este, amikor feljebbről nézel le, a féklámpák millióinak fénye olyan, mintha lávafolyam kanyarogna alattad. Úgy érzed, itt te nem fogsz tudni eligazodni, vezetni, már csak azért sem, mert hiába telnek az órák, nem jutsz semmihez sem közelebb a fojtogató forgalomban.
A kisebb, három-négy sávos utakon nem érted, miért szegélyezik régimódi, fából készült villanypóznák a járdákat, már ha vannak, mert legtöbbször nincs járda… – „Minek? Itt mindenki kocsival közlekedik” – tájékoztat a sofőröd. Ha mégis létezik, sokszor a járdán is bajos haladni a hajléktalanok sátortáborai miatt. Hogy fogsz te így várost nézni? Aztán a szállásodon is minden más, mint amit vártál.
A bejárati ajtó kilincsétől kezdve a hálószobád lámpájáig, az ágy mögötti gardróbig teljesen idegen logika alapján működnek a dolgok. Általában, ami nálunk drága és – ha meg tudod venni – dicsekvés tárgya, Amerikában rossz tapintású, gagyi műanyag, semmi becsülete, és pár használat után, egy újabbnak helyet adva, a szemétre kerül. „Telefon, tévé, bútor, autó vagy akár a házad? Ugyan, használd és cseréld ki, ha elnyűtted! Ami számít, annak nincs ára, az nem kapható.”
Emberek? Ennyiféle típust soha nem láttál ilyen kis idő alatt egyetlen helyen. Hányféle szín és árnyalat a rőtvörös, tejfehér bőrű írtől a mandulaszemű, tejeskávé színű polinézen át a toronymagas, testes, koromfekete kongóiig! Tudsz spanyolul? Beszéled a kínait, japánt, vietnamit, szuahélit? Mert itt milliók nem tudnak angolul.
Mi közöd ehhez a kaotikus világhoz? Állsz a szobád sarkában, fogod a fejed, közben mozog alattad és körülötted minden – hány földrengés van itt egy nap, ha tízezer egy évben? – és haza akarsz menni. Csakhogy ez nehéz. Nem Bécsben vagy, alig kétórányira Budapesttől. Nem lehet csak úgy visszafordulni: álmaid csapdájába estél.
Csípjél meg, ez tényleg Hollywood!
A rajongó, akinek szemébe már otthon beleégett jó pár kép Los Angelesről, amikor el is határozta, hogy az első adandó alkalommal eljön, ismerős látványt keres a repülőgép ablakából kinézve. Las Vegas óta az ablakra tapadt. Mert azt minden pilóta bemondja, hogy „Kedves utasaink, alattunk jobbra Las Vegas városa látható”. Innen már nincs messze Los Angeles, mindjárt vége a sivatagnak, jön a San Gabriel-hegység. Vajon havasok-e a csúcsai, úgy a leglátványosabb....
A hegyek túloldalán kicsit leejti a gépet a hűvösebb óceáni levegő. Úgy rémlik, mintha a tengerre akarnánk leszállni, mert a leszállópálya végét kis híján az óceán nyaldossa. Lassú az ereszkedés az országnyi város felett. Istenem, nem messze a folyótól az a Griffith Csillagvizsgáló! Annak a felhőkarcoló-csoportnak pedig a Down Townnak kell lennie! Az egymás felé fordított iker-felhőkarcolók meg Beverly Hillsben állnak! Nem messze a parttól, az opálos kékségben a Santa Catalina-sziget…
Bizsergő, felvillanyozó beteljesülésérzet, amikor betont fog repülőgépünk a LAX-on, a város nemzetközi légikikötőjében. Na, annak irányítótornya rögtön egy építészeti ikon, valami, ami az iskolai tankönyvekben szerepel. Hát itt vagyunk. Jó a kocsi hátsó ülésén elterpeszkedni.
Igen, ilyennek képzeltük a világ legforgalmasabb városi autópályáit, „Carmageddon” – írták a lapok, amikor az egyiket felújítás miatt le kellett zárni pár hétre. És micsoda kocsik! Érezhetően ott suhanunk…, no jó, haladgatunk, döcögünk, ahol a legtöbb milliomos és milliárdos él. És akkor csoda történik: a villanásnyi ideig tartó naplementében egy felüljáróról meglátod az első, 1771-ben épített spanyol misszió, azaz erődtemplom épületét, és hallod harangjának bongását. Lúdbőrös leszel, mert eszedbe jutnak az Eagles-együttes sorai a Hotel California dalból.
… I heard the mission bell
And I was thinkin’ to myself, „This could be heaven or this could be hell?”
… Hallottam a misszió harangját
És azt gondoltam magamban, „Ez a Menny vagy a Pokol lehet?”
Ezzel rád szakadt a dalok áradása, aligha fogsz egy lépést tenni olyan helyen, amelyről ne szólna valamilyen szám, egy zenés vallomás. Ettől a perctől magadban énekelve jársz-kelsz, közlekedsz a városban, és keresed a választ, a mennyben vagy a pokolban lépdelsz-e? Úgy dönthetsz, inkább a mennyben. Hiszen tízmilliók élete vett itt olyan fordulatot, ami túltett minden képzeleten. Ha van olyan karrier, amilyet álmodni sem lehet, akkor azt itt keresd.
Miért jöttél ide?
Mi vonzott éppen Los Angelesbe? Aki még sokat járt moziba, fotelokat koptatott a tévékészülékek előtt, sóhajtozva lapozgatta a képes magazinok lapjait, az vágyódhat istenigazán Los Angelesbe, az internet előtti Paradicsomba. Mert nem csak dalok szólnak az itteni utcákról, hanem filmek is játszódtak majd minden sarkon.
De ha fiatal vagy, nem nagyon jársz moziba, nem nézel tévét, streamelt sorozataidat másutt forgatták. Ma már kicsit öreges, idejemúltnak tűnik az Oscar-gála díjátadója, egyre kevesebben nézik a tévében… Film? Kinek van ideje, kedve, türelme két órát bámulni egyetlen történetet? Az idők megváltoztak. A film hosszabb annál, mint amennyi időt kibírsz, hogy ne nézz bele a telefonodba. Nincs az a történet, amely izgatóbb lenne annál, mint hogy milyen válaszok jöttek legutóbbi posztodra, ki akar veled éppen csevegni, milyen üzenetet kaptál. A mozi és a film, ami idáig volt, haldoklik.
Ha fiatal vagy, és Kaliforniát választottad, miért nem San Franciscóba utaztál, ami közelebb van a Szilícium-völgyhöz, modernebb, menőbb, trendibb? Talán mégis a mozi hozott, úgyhogy irány a Hollywood Boulevard, a Walk of Fame, ahol a sztárok csillagai vannak a járdába építve, és a Dolby Theatre, ahol mostanság az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia díjkiosztó ünnepségeit tartják.
A hely azért is jó, mert számos, hozzád hasonló moziőrült fog ott őgyelegni, egy-egy csillagot keresgélni. Könnyen elbeszélgethetsz velük, és közben kiderülhet, ők már járatosabbak nálad, s voltak a Universal Studio élményvárosában, ami önmagában többnapos program lehet. Majdnem minden nagyobb filmgyár meglátogatható, és aki a múlt században született, úgy érzi majd, élete filmje visszapereg. Homlokához csapva fel-felkiált: „Igen, ezt is láttam, azt is! Emlékszem.”
Természetesen, kisebb-nagyobb cégek szerveznek utakat a városban, hogy bemutassák a régi és mostani idők filmcsillagai otthonait. A film kimeríthetetlen téma Los Angelesben, és le sem merjük írni, hány embernek ad ma is munkát a városban, mert nem hinnéd el.
Laknál plázában?
Amúgy a Hollywood Boulevard, ha szétnézel, nem a legszebb vidék a mozikon kívül, de egyre becsesebb a helyieknek, akik lassan elérik, hogy már nem mindent bontanak le, aminek helyén valami jövedelmezőbb épülhetne.
És ezzel talán rátapintottunk – az építészet miatt jöttél Los Angelesbe? Van mit nézned. Szóval, városlakók, művészettörténészek és kritikusok itt-ott sikeresen harcolnak az USA ’építészeti kannibalizmusa’ ellen, amely Európában ismeretlen, és azt jelenti, hogy érzéketlenül zabálja fel, rombolja le a korábbi évek jelentős házait, épületegyütteseit. (Legyünk igazságosak, a gyakori földrengések is sokat pusztítottak.)
Most éppen nagy figyelem övezi a szecessziós, art nouveau épületeket. Melyek a legszebbek? Bizonyára a Pantages Theatre, az Oviatt Building and Cicada Club, a Central Library, a Deco Building, a One Bunker Hill és a már említett Griffith Observatory. Ilyen, bár kevésbé míves épületek vannak a Csillagok Sétánya környékén, és nyugatabbra, West Hollywood közepén is. Itt, a legidősebb házak között alig van százéves, s ez természetes, hiszen akkoriban a város legnagyobb része préri és sivatag volt.
Los Angeles elképzelhetetlenül fiatal város. Fiatal, és mégis tapasztaltabb, mint sok európai metropolisz. Például, már túl van a nagy bevásárlóközpontok korán, hiszen mindenki interneten vásárol. De azért a plázákat nem bontják le, tereiket igyekeznek lakásokkal betölteni – a lakhatás Los Angeles egyik legnagyobb gondja. Akkor is, ha szó szerint milliónyi álomvilla között autózhatunk a város nyugodtabb részein.
Bámulatunkat nem fogják zavarni kerítések, kukák, óriásplakátok és omlatag, bezárt közintézmények. A magas dombokon és a köztük lévő völgyekben, kanyonokban egy-egy ház értéke több milliárd forint is lehet. Ha szeretsz ájuldozni a gazdagság láttán, akkor a Sunset Boulevard, a Mulholland Drive, a Charing Cross és a Stone Canyon Road házai neked valók. Kapkodod a levegőt, és nem érted, kinek, minek ekkora?
De itt találhatók azok az új épületek is, amelyeket világszerte jegyeznek, például a The Broad múzeuma, a Wilshire Grand Center, az InterContinental, a Petersen Automotive múzeum és a Walt Disney Concert Hall.
Szórakozni szeretnél?
Akkor irány Disneyland! Mindent tudsz róla, nem fárasztunk azzal, mit várhatsz tőle. Viszont ne hagyd ki, mert megbánod, ha nem mész el valamilyen koncertre a Hollywod Bowlba. Világsztárokat láthatsz minden este, legyen az klasszisokat játszó vagy vezénylő zenész, rocksztár, jazzénekes, balett-táncos, színész.
Nem akármilyen élmény a majd húszezres szabadtéri nézőtéren ülni, és meglátni a hegyek fölött azt a bizonyos feliratot a csúcs alatt, igen, azt, amelyet mindenki ismer, látott már… De mit is írtunk fentebb? „Egy legalább tucatnyi világsztárt láthatsz a nézők között is. Ha arra vágysz, hogy a leghíresebbek társaságban élvezd a műsort, akkor a Bowlban a helyed. Itt találkozhatsz legbiztosabban a címlapokon szereplőkkel, alkotó művészektől a hangos celebekig.
Kaliforniában, Los Angelesben, ahol, mint tudjuk, „soha nem esik az eső” – inkább csak nagyon ritkán – , a szabadtéri színpadok teljesen általánosak. Mindnek kiváló az akusztikája, remek a szellőzése, és álomszerű a csillagos mennyezete. A koncert- és színházi esték tömegeket vonzanak. Több ilyen van a városban. Óriási szervezést igényel a vendégek autóinak parkoltatása, a nézők buszos szállítása a helyszínre, a légifolyosók repülőgép-forgalmának csillapítása, elterelése, de rutinosan megoldják.
A másik véglet kalandjának emléke is elkísér a sírig – szopogattál már egy Margarita koktélt (Tequila, Cointreau, friss lime-lé, jég és só a pohár szája körül) egy parányi jazzbárban, ahol alig fértek el tízen? Valaki – mondjuk – zongorázik, a hangszeren egy pohár, melyben gyűlik a borravaló. Beszállhatsz, énekelhetsz, játszhatsz. Kevesen vagytok, mégis mennyi pénz gyűlik össze! Meg fogod érteni, ez – és a country – itt népzene. A legnagyobb gazdasági válság idején is, az 1930-as években megélt ebből százezernyi hivatásos jazz-zenész.
A népesebb helyek közül a Blue Whale, a Baked Potato, a Vibrato Grill Jazz és a Catalina Jazz Club népszerűek. Végül, lehet, hogy nem vagy nagy múzeumba járó, de ha rám hallgatsz, elmész a két Getty múzeumba. Mindkettő, a hipermodern és a régi római villát utánzó épület is páratlanul szép helyen található, önmagában is tömény művészet, hát még mindaz, amit bemutat. Ingyen.
Bár az Isten is sétára teremtette
Gyakorlatilag örök tavasz van, az idő nyáron kicsit melegebb, télen kicsit hűvösebb, 24 fok körül. Mindenütt ismeretlen, gyönyörű virágok nyílnak a pálmafák alatt, szirmaikból kolibrik szürcsölik a nektárt. Elsétálnál itt életed végéig, de ez itt szinte lehetetlen.
A parkokban mentálisan beteg, gyengén iskolázott hajléktalanok százai őrzik szegényes motyóikat, és mindenkiben ellenséget látnak. Nem véletlen, hiszen a még náluk is szegényebb piti bűnözők szeretnék elvenni tőlük. Nem sétára alkalmasak ezek a parkok. Amúgy az amerikaiak nem is nagyon akarnak sétálgatni, nem ismerik a céltalan, a szemnek, léleknek örömet szerző kószálást, inkább görkorcsolyáznak, kocognak, futnak.
Pedig Los Angeles gyönyörű helyen fekszik. Elöl a szörfölőket repítő óceán, a meseszerűen széles, soha véget nem érő homokos part, aztán a buja, szubtrópusi flórával borított völgy, a villák közül kirobbanó felhőkarcoló-csoportok, furcsa, ritkás növényzetű dombok, s mindezek mögött drámaian magas, havas hegyek.
Az egyetlen hely, ahol európai módon sétálhatsz, az a Santa Monica és Venice Beach közötti partszakasz. Ha akarsz egy gondtalan, derűs napot, itt megtalálod. Minden máshová kocsival kell menned, esetleg, nagy ritkán metróval. Így, ha látni akarod a Queen Mary óceánjárót, a Titanic utódját Long Beachben, vagy Malibu strandkirálynőit, autóba kell szállnod.
A fejlődés döbbenetes
El sem hinnéd, hogy még hatvan-hetven éve is olajfúró tornyok erdei álltak a partokon, piszkos, büdös, olajos ipari övezet volt mindaz, ami ma arborétum. Los Angeles szédítő iramban nő és változik. 1850-ben annyi lakosa volt, mint egy kisebb magyar falunak – ezerötszáz ember. 1900-ra már annyian lakták, mint most Debrecen lakossága, kétszázezren.
Egy évszázaddal később a városnak négymilliónyi polgára lett, a nagy Los Angeles pedig ma már tizenkilencmilliós. Bár a nagy jövés-menésben mindenhonnan érkeztek a bevándorlók, a spanyol nyelvűek száma nőtt a leggyorsabban, ma minden második angelino – így hívják az ittenieket – latin. Ha érdekel a város, még ma kezdj el spanyolul tanulni.
Még nincs hozzászólás