Lóköröm és szamárlábszár
A 17. században az amerikai Massachusetts államban volt egy puritán, szigorú erkölcsi és vallási szabályok szerint élő közösség. Itt tűnt ki néhány fiatal lány a különös viselkedésével: görcsökben, istenkáromló sikolyokban törtek ki, önkívületi állapot vett erőt rajtuk.
Ártatlan áldozatok
A tüneteket talán a szenvedélyek elfojtása, a szórakozási lehetőségek hiánya okozta – hiszen ezeket a kor erkölcstelennek ítélte –, mindenesetre a történtek megbotránkoztatták és félelemmel töltötték el a kisváros lakóit. Mivel az orvosok természetes indokát nem találták a lányok viselkedésének, kitört a tömeghisztéria: az emberek azzal magyarázták az eseteket, hogy a fiatalokat – és rajtuk keresztül a várost – megszállta az ördög.
Felszólították hát a lányokat, nevezzék meg azokat, akik a gonoszt a városba hívták, és felelősek kirívó viselkedésükért. Ők pedig megnevezték a falu koldusát, egy ágyhoz kötött beteg asszonyt, és a tiszteletes szolgálatában álló, a Karibi-térségből behurcolt rabszolgát – akiket azonnal börtönbe is vetettek. Mindez 1692. márciusában, az amerikai Salemben történt.
A további kérdésekre a lányok újabb neveket soroltak fel. Így tavasz végére már nyolcvan ember – többek közt egy négyéves kislány és egy közrendőr, aki nem hitt a vádaskodásoknak, és kiállt a perbe fogottak ártatlansága mellett – várta a börtönben perének megkezdését.
Az új kormányzó által sürgősen felállított területi bíróság a nyár folyamán több tárgyalást is lefolytatott. Csak egy vádlottat mentettek fel – a lányok visszavonták a rá vonatkozó vádakat –, a többieket bűnösnek találták boszorkányság vétkében, és halálra ítélték őket. Húsz embert gyilkoltak meg így, legtöbbjük akasztófán végezte.
A kormányzó vetett véget 1693 januárjában e bírósági eljárásoknak, egy, a Boston környéki tiszteletesek által írt kérelem hatására. Ebben az állt, hogy jobb, ha tíz boszorkány megússza a büntetést, mintha egy ártatlan mártírhalált szenved. Az Egyesült Államok törvényhozása nem sokkal az események után ártatlannak minősítette az áldozatokat, majd az USA alaptörvényeinek megfogalmazásakor intő példaként hivatkoztak a salemi boszorkányperekre.
Jégeső, aszály és szegénység
„...Az esőt és a halat Szt. György napján éjszaka 11 óra tájban, Matyparton hét esztendőre adták el Törökországra egy akó pénzért...”
Ezt vallotta a kínzókamrában a nyolcvankét éves Rózsa Dániel – Szeged boszorkánysággal megvádolt egykori főbírája –, utalva egy ismerős házaspárra. A kínvallatások hatására társai, a végül máglyahalálra ítélt nők és férfiak – bábák, koldusok, szegény emberek – is mindent „bevallottak”, amit csak kínzóik hallani akartak.
Az egyik legnagyobb magyarországi boszorkányperre 1728. július 23-án került sor Szegeden, ahol tizenkét „boszorkányt” kötöztek cölöpökhöz, majd máglyán elégették őket. A per során a gyanúsítottakat vízpróbának és mérlegpróbának is alávetették.
Az előbbi azt jelentette, hogy a gyanúsított kezét-lábát gúzsba kötötték, és egy kampós rúd segítségével vagy kötélen mély vízbe dobták. Ha elmerült, ártatlannak nyilvánították és kihúzták – előfordult, hogy a szerencsétlen közben megfulladt. Ha a víz felszínén maradt, ezt bűnössége bizonyítékának tekintették (segítette őt az ördög). A mérlegpróba során megmérték a boszorkánysággal vádoltat: ha a termetéhez képest feltűnően könnyebb volt, elítélték.
Az első vádlott a négyszer megkínzott Kökényné Nagy Anna bábaasszony volt, aki betegek gyógyításával is foglalkozott. Az emberek most örömmel vádolták meg a veszekedős asszonyt, hogy szakmai hibái miatt haltak meg gyerekek és asszonyok.
A kínzások hatására Kökényné sok korábbi ismerősre, barátra vallott, egyre több lett a „boszorkány”, akik a kínvallatás hatására elismerték többek között, hogy „...volt kapitányuk
, hadnagyuk, strázsamesterük...a zászlót az egyik boszorkány dióhéjban őrizte, a dob lóköröm volt, verője pedig szamárlábszár”.A kivégzésre összegyűlt tömeg elégedett volt: a közösségre jégesőt, aszályt és szegénységet hozó ellenség – a tizenkét elítélt – végre elnyeri büntetését. Bálint Sándor néprajztudós úgy véli, hogy Rózsa kapcsolatot tarthatott fenn a Rákóczi-emigrációval, így ez is befolyásolta az ítélethozatalt: a hatalom félt a függetlenségi harc kiújulásától. Aki gyanússá vált, megsemmisítették.
Még nincs hozzászólás