A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Lehet-e szépen szakítani?

HUSZONÖTÖN INNEN: Beszélnünk kéne… Ismerős? Nekem már mondták. Magától értetődő, hogy miről is kell beszélni. Tiszta, logikus helyzet. Sőt, talán még becsületesnek is nevezhető a maga módján.  A beszélnünk kell után, a jobb lenne, ha barátok lennénk, a most nem tudom megadni, amire vágysz, vagy a legrosszabb, a nem vagyok elég jó neked duma következik.

Fotó: Shutterstock.com

De ha udvarias is ez a szakítási mód, vajon őszinte? Tisztelet a kivételnek, léteznek őszinte férfiak is, állítólag. Az őszinte férfi őszintén bevallja, hogy nem szerelmes, hogy nem is vagy elég szép, még okos sem, és rég megcsal mással.

Úgy hiszem, akkor már inkább az előző, a cukormázzal bevont szakítást választanánk. Persze van olyan is, amikor, a srác túl elfoglalt, hogy személyesen intézze a végét, és inkább levélben írja meg.

Telefonon nem gyakori, mert ott lehetőség adódna, hogy a kétségbeesett nő kierőszakoljon egy utolsó találkát az „ennyivel tartozol” érvvel, és az már túl problémás lenne ugye.

De itt még nem ért véget a mese, mert létezik még egy, talán a lehető legkegyetlenebb szakítás is, idegen nevén „ghosting”, az a bizonyos eltűnéses módszer. Itt már arról sem beszélhetünk, hogy beszélnünk kéne, sőt még levelet sem kapunk, mert a férfi egyszerűen eltűnik a föld felszínéről.

Eleinte csak kevesebbet látod, majd fura indokokkal lemondja a randit, például hogy én látnálak, de nagyon esik. Majd eltelik az a szörnyű hét, hívás, sms vagy messenger-üzi nélkül, és akkor, amikor már a barátnőink is gyanakodni kezdenek a srácra, úgy döntünk, akkor majd mi hívjuk fel őt.

A telefon egy darabig kicseng, majd hirtelen megszakad. Itt már biztos a dolog. Ezt a fajta elhagyást a legnehezebb feldolgozni. Mert szinte lehetetlen megjósolni. A „ghosting”, az előbb még itt volt és jó is volt, majd egy hókuszpókuszra már nincs itt, varázsütésre történik.

Ha megpróbálnánk belemászni az ilyen varázsló férfi agyába, lehet, arra jönnénk rá, hogy ő jót akart, mert sem hazudni, sem megbántani nem akart, tehát végső soron jó fej.

Érdekes, hogy a férfiak mit mondanának a női szakítási módszerekről: biztos mi is kegyetlenek vagyunk, de például én még sosem találkoztam olyan nővel, aki úgy zárta le a dolgot, hogy eltűnt.

De az tuti, hogy így sem úgy sem ússzuk meg a sírást, a dühöngést, a dühöngés közben és utáni zabálást, a dühöngés utáni folytatódó zokogást és fordítva. Jó szakítás nem létezik, és ebbe más is belehalt már.

ÖTVENEN TÚL

Igazad van, barátnőm, jó szakítás nem létezik. Persze, amikor az ember már elmúlt ötven, és visszanéz sok keserves szakításra, tudja, hogy azért nem fájt az mind egyformán. Legjobban fájt talán az első.

Úgy emlékszem legalábbis. Tizennégy voltam. Halálosan szerelmes a tizenöt éves Szentmihályi Szabó Tamásba, barátnőm bátyjának osztálytársába. Koncertekre járunk egy legendás helyre, az Ifiparkba. Illetve, dehogy járunk! Voltunk kétszer.

Aztán vége lett. Nem emlékszem a fiú arcára, nem emlékszem, hogy csókolóztunk volna (szerintem nem). Nem emlékszem magára a szakításra sem, csak arra, hogy ültem a 76-os trolin, végállomástól végállomásig mentem nyolc kört, és zokogtam.

Ebből pedig arra kell következtetnem, hogy nem a Szentmihályi Szabó Tamás, hanem a szerelem elvesztését sirattam. A státuszt, hogy én már olyan felnőtt vagyok, aki fiúval jár. S amikor szakítottunk, újra olyan lettem, mint a többi nyolcadikos, tucatnő.

Tudod, ha jól belegondolok, sok szakítás nem is azért fáj, mert elveszítünk valakit, akit szerettünk. Másért. Például azért, mert megalázott.

Ő szakított, s nem én vele. Azért, mert az ember huszonötön innen nem tudja elképzelni, hogy akkor most kivel megy moziba este, bulizni szilveszterkor, nyaralni, vacsizni vagy sörözni. Azt gondolja, hogy mindenki rajta röhög, amiért elhagyta őt a nagy ő.

Persze amíg az ember fiatal, hamar jön egy következő nagy ő, és egy rá következő sírós, dühöngős szakítás. De eljön a nap, és eljön az igazi, az igazi nagy ő, vele család, gyerek, lakáshitelek, családi ebédek meg pisis pelenkák.

És eljön a pillanat is, hogy legszívesebben kereket oldanál, hagynád az egész tejszagú, porcicás, lelakatolt mókuskereket. De már nem szakíthatsz. Nem teheted. Sokáig, nagyon sokáig benne maradsz egy mégoly rossz kapcsolatban is.

A gyerek miatt, a pénz miatt, vagy egyszerűen azért, mert még mindig jobb vele, mint egyedül. Csak lázadó fantáziáid szakítanak. Csak másra gondolsz, amikor vele vagy az ágyban. Reggelenként másnak sminkeled ki magad, másért fogyókúrázol, és más pillantásának örülsz.

De nem hagyod el, vele maradsz.

Egészen addig, amíg ő szakít veled. És te nem veszed észre, hogy ennek a kapcsolatnak már régen vége volt. Benned is. Mégis párnába fúrt arccal zokogsz megint, bolyongsz heteken át, hanyagolsz barátot, gyereket, szülőt.

De ez a fájdalom ekkor már inkább félelem, hogy nem jön több nagy ő. Itt maradsz öregedőn, egyedül egy (vagy több) gyerekkel. S akkor a szakítás már megint nem csak azért fáj, mert elhagyott az, akit szerettél. Másért.

Sokszor másért is. De ettől nem fáj kevésbé.

Címkék: szerelem, szakítás, fájdalom, nagy ő szakítás után, szakítási módszerek

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!