Lehet az ember egyszerre kettőbe szerelmes?
Azt kérded, fiatal barátnőm, hogy voltam-e én egyszerre kettőbe szerelemes. Naná hogy voltam. Persze nem mostanában.
Amikor az ember elmúlik ötven, már ritkábban szerelmes akár egybe is. Bár azt mondják, ez a dolog egy kicsit alkat kérdése. Vannak az örök szerelmesek, akik nem is a másik emberbe, de a szerelembe szerelmesek. Én nem tartozom közéjük.
De nem volt ez mindig így. Amikor fiatal voltam, olyan ifjú, mint te most, bizony előfordult, hogy két fiúval jártam. Az egyikkel azért, mert gyönyörű fekete szeme volt, és mindig kedves és udvarias volt velem. A másikkal meg azért, mert csupa izgalom, örök kihívás volt vele az élet.
De ez a párhuzamosság ritkán tartott sokáig. Valahogy fárasztó volt a titkolózás, a bujkálás, hazudozás. Valahogy minden esetben úgy éreztem, hogy választanom kell. S gyakran megesett, hogy egyiket sem, hanem egy harmadikat választottam. Így van ezzel az ember, amikor a párját keresi.
Baj ez?
Igen, a mi kultúránkban az. Mert valahogy mindenki úgy érzi, hogy ha a párja valaki mást is szeret, tőle vesz el valamit. Pedig ha őszinték akarunk lenni, a szeretet nem olyan, mint egy zsák krumpli, amiből, ha elveszünk, kevesebb marad.
Na, de miért, kérdezheted. Miért érzi így? Nos, Popper Péter, a híres pszichológus azt mondta nekem egyszer erről, „azért, mert társadalmunkban a szerelem egyet jelent a birtoklással. Márpedig a birtoklás nem tűri a megosztást. Ő az enyém, és nem adok belőle.
A birtoklásban azonban mindig van valami szorongás, az elvesztéstől való félelem, féltékenység. Örök aggodalom, hogy jön egy másik, aki jobb, szebb, fiatalabb, gazdagabb, és elveszi azt, ami az enyém. Benne van az előre feltételezett vereség, a kisebbrendűségtől való félelem. És ez mérgezi a kapcsolatokat.”
Azt is kérdezed, hogy olyan helyeken, ahol még mindig létezik poligámia, ott vajon milyen megfontolás vezérli azokat, akik belemennek abba, hogy több nővel osztozzanak a férjükön.
Hát nem más, mint a szokás. Egykor a bibliai időkben Jákob a testvérpár Leát és Ráhelt vette el feleségül, és két szolgálót tartott ágyasaként. Ráadásul az asszonyoktól született gyerekek egyenrangúak voltak.
Az ember ugyanis nem természeténél fogva monogám, a társadalom kényszeríti erre.
Ebből a kényszerű monogámiából sok baj származik. Rossz házasság, sok vita, veszekedés, sírás. Pedig ha józanul belegondolunk, vajon lehetséges elvárni egy másik embertől, hogy tökéletes legyen az ágyban, ő legyen a legjobb barát, izgalmas szellemi partner?
Persze hogy nem. Társadalmunk azonban úgy gondolkodik, hogy amit nem kapok meg attól az egytől, akit választottam, arról le kell mondani.
Szóval nehéz ügy. Előre biztosan nem lehet elhatározni, hogy én egy életen át monogám leszek. Miként azt sem, hogy nem leszek az. Ez attól a másiktól függ, akit választottam.
Mert még az is előfordulhat, hogy megkapok tőle mindent, ami fontos, megtanítom olyannak lenni, amilyennek én szeretném. S én is megtanulok kedvezni neki. Ezt hívják összecsiszolódásnak. Létező dolog. Nekem például sikerült.
Még nincs hozzászólás