Lázár Kati macskái
Utánozhatatlan drámai súly, energikus humor, érzelmi szélsőségek jellemzik az alakításait. Nem hiába nevezi magát Lázár Kati komikus tragikának.
Megannyi „slampos”, magányos, egzaltált női sorsot hordoz magában, juttat kifejezésre színpadon és filmen. Színházteremtő egyéniségként megjárta a 25. Színházat, Miskolcot, Szolnokot, Kaposvár fénykorát, az Új Színházat, majd megint Kaposvárt. A pesti Merlin Színházat közösen alapította Adél lánya apjával, Jordán Tamással.
Jellegzetes, mély orgánuma, széles gesztusai, tüzes izzása a neorealizmus Anna Magnaniját juttatja eszünkbe. Maár Gyula, Gothár Péter, Tarr Béla néhány mesterművében sokszor csak egy-egy villanás erejéig volt jelen. Mozgóképes népszerűségét a Csinibaba című filmnek köszönheti, ahol Ernesztin, az ávós nő szerepében járőrözött.
Lázár Kati nemrégen Jászai Mari, azaz Kripli Mari bőrébe bújt. Maga adaptálta, rendezte, játssza Jászai Mari Naplóját. Egyszemélyes színháza a legmélyebb önfeltárulkozás gyerekkorról, szerelmekről, szerepjátszásról, az élet és a pálya szépségeiről, illetve buktatóiról. Emellett A folyón túl Itália című Orlai-produkcióban szerethető, kissé infantilis, tyúkanyó természetű nagymamát alakít. Legutóbb élvezettel állt Herendi Gábor kamerája elé, a Kincsem-film Madame-jaként.
Életének hűséges kísérői az állatok. Az öröm és az elérzékenyülés könnyei jelennek meg a szemében, miközben szeretett négylábúiról mesél.
„Azt gondolom, hogy az ember nem elég hálás az állatoknak. Nem vagyunk tekintettel egymásra sem, ha rájuk, a természet gyönyörűségeire nem ügyelünk. Mit művelünk egy tűzijátékon, hány állat lelkét, idegrendszerét tesszük tönkre! Brigitte Bardot állítólag elintézte, hogy Párizsban néma legyen a tűzijáték. Tamika kutyám úgy félt tőle, hogy mindig a vécé mögé bújt. Az államfői beszédet a fürdőszobában hasalva, a vécét átkarolva, őt simogatva hallgattam végig.”
Tami – gazdája elmondása szerint – az I. kerület legokosabb kutyája volt.
„Soha nem voltam olyan boldog, mint amikor kimehettem a domboldalra, mellettem Tamika, később a lánya is, Pulcsi. Lefeküdtem, tornásztam, tanultam, szenderegtem, ők meg a lábamnál aludtak vagy bóklásztak. Összetartozást, korrektséget, tisztességet, alázatot, örömre való képességet tanultam tőlük. Tamika időnként ellógott mellőlem, és kezdte a körútját: beugatott a tabáni Kakas vendéglőbe, hoztak neki libahúst, a zöldségesnél száraz tápot kapott, átment az úttesten, kukázott, vissza a zebrán hazajött, és ugatott a kapu előtt. Akkor én lementem és beengedtem.”
Tami lánya, Pulcsi a Mázli című filmben is szerepelt. „A próbákon végig isteni, aktív volt, de mire eljött a felvétel, elunta a dolgot, és mindennek hátat fordítva nyüszögött, hogy menjünk már haza...”
Lázár Kati kutyái már nem élnek, évek óta három macskával osztozik a lakásán, megadva nekik a tiszteletet. Az sem zavarja, ha minden csupa szőr: a kalapja a szekrény tetején, az ünneplő ruhája a széken. „Nézem őket, és mondogatom nekik: milyen szépek vagytok – olyankor biluxol a szemük. Cicó a legszemtelenebb közülük. Ötkor kelt, csapkod, ütögeti a tárgyakat, hogy ébredjek már fel.”
A triumvirátus korelnöke Csipa, a tizenvalahány éves, háromszínű „egzaltált nagyasszony”, aki már több családot megjárt, mire nála kötött ki.
„Az egyik barátom kérte, fogadjam be. Feltettem a ketrecét nyitott ajtóval az asztalra, elé raktam kaját meg vizet, és hagytam. Másnap már uralta a lakást.” Zizu, a cirmos kandúr – Zidane a rendes neve – meg úgy került hozzá, hogy „egyszer valaki becsengetett azzal, hogy az édesanyjának visz macskát, és kellene pénz a vonatra. Adtam neki egy ezrest, és azt mondtam, nem akarom többé látni. Zizu akkora volt, mint a tenyerem, ahogy hozzáértem, dorombolt. Ő maradt.”
A fekete-fehér Cicót pedig a szomszédban lakó lányától, Jordán Adéltól örökölte meg. „Nálam érzi jól magát. Átköltöztem egy kisebb lakásba, de a három macska egymástól sem akar elszakadni, meg tőlem sem. Hiába, az alom melege, amit mi, emberek szépen elfeledtünk. Elfelejtettük az összebújás, az összetartozás örömét.”
Lázár Katit nem kell meggyőzni a macskák gyógyító erejéről, mert nap mint nap tapasztalja. „Fáj a térdem, és lefekszem az ágyba, még a kezembe se veszem a könyvet, Zizu már a térdemen van és masszíroz. Volt egyszer egy altatással kapcsolatos balesetfélém, azóta a légcsövemmel van egy pici probléma. Cicó folyamatosan a légcsövemre fekszik. Csipa leginkább kajáért jön, nem azért, hogy gyógyítson.”
A színésznő meséiben az állatok és a természet összeérnek. „A következő életemben sirály szeretnék lenni a tengeren – mondja. – Élőlények között ébrednék valahol, és velük élnék.” Nem érti az embertársait, akik üveg- és vaspalotákat építenek, s közben kivágják a fákat. „Miért hagyjuk ezt? Talán meg is érdemeljük azt a sok rosszat, ami miatt panaszkodunk.”
Még nincs hozzászólás