A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Láttad, hallottad, olvastad?

Fotó: www.christies.com

Művészettörténeti mérföldkő?

A Christie’s az első aukciósház, amely árverésre bocsátott egy mesterséges intelligencia által készített műalkotást. A képet 7-10 ezer euróra becsülték, végül a licitálók gyorsan feltornázták az árat, és 432 ezer dollárnál koppant hármat a kalapács.

Az alkotás egyébként a Generative Adversarial Network (GAN) nevű algoritmusnak köszönhető, amelyet Hugo Caselles-Dupre számítógépmérnök gyerekkori barátaival közösen írt.

A GAN már létező festmények adatbázisát ’bekebelezve’ hoz létre új festményeket. Az elárverezett képen egy körülbelül 17 vagy 18. századbeli férfi látható elmosódottan, sötét ruhában, fehér gallérral. Az alak egy francia papra emlékezteti a szakavatott szemeket.

Mégsem feltétlen tiltott az éjszakai nassolás?

Ha már elmúlt 11 óra, és a hűtőt kutatod, te is azok közé tartozol, akik szinte már nem is emlékeznek a korai vacsorára, és nem szeretnének korgó hassal ágyba bújni.

Fotó: Shutterstock.com

Michaewl Ormsbee, a Floridai Egyetem táplálkozás-, élelmiszer- és gyakorlati tudományok professzora szerint van megoldás. Nem, nem a hűtő lelakatolása! Vannak ugyanis olyan élelmiszerek, melyek jótékony hatással is lehetnek egészségünkre, akár az éjszaka közepén is.

A kulcs a magas proteintartalom: 30 g protein elfogyasztása fél órával a lefekvés előtt kedvezően hat az anyagcserére, javítja az izomzat minőségét, és a mérlegtől sem kell tartanunk. Ideje tehát beszerezni egy kis túrót az esti nassoláshoz.

Heti egy sírás, és búcsút mondhatsz a stressznek

Legalábbis a japán Nippon Orvosi Egyetem professzora, Junko Umihara azt állítja, hogy ez a titok nyitja. A kutató szerint nem véletlenül mondjuk, hogy „amire szükséged van, az egy kiadós sírás”.

A sírás segíthet a stressz minimalizálásában, hiszen ez egy önvédelmi funkció a felhalmozódó feszültség ellen. Az érzelmeinkből fakadó zokogásnak már-már detoxikáló hatása van a szervezetünkre, és már heti egyszeri könny áztatta pillanat is hozzájárulhat a stresszmentes élethez.

Együtt babázhat Katalin hercegné és húga, Pippa

Megszületett Pippa Middleton és James Matthews kisfia. A házaspár gyakorlatilag Eugénia hercegnő esküvője után egyből a kórházba ment, ahol három órával később már kezükben is tarthatták első gyermeküket.

Pippa is a St. Mary Kórház Lido szárnyában hozta világra gyermekét, ott, ahol nővére, Katalin tavasszal életet adott harmadik gyermekének, Lajos hercegnek. Pippa kisfia 3883 grammal született. 

Selma Blair nem adja fel

A 46 éves színésznő (Kegyetlen játékok, Édes kis semmiség) élete legnehezebb bejelentésén van túl. Selma Instagram oldalán tudatta rajongóival, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, melyet nemrégiben diagnosztizáltak nála.

A szklerózis multiplex tünetei már a mindennapokban is nehézséget okoznak: Blair gyakran elbotlik, elejt dolgokat, romlik a memóriája is. Vallomásával most azokban szeretné tartani az erőt, akik hasonló betegséggel küzdenek, példa akar lenni számukra.

A színésznő jelenleg a Netflix Another Life című sci-fi-sorozatában játszik, és nem szándékozik megszakítani karrierjét.

Tornacipővel a csillagok közé

A Vans azon cipőmárkák közé tartozik, amely szezonról szezonra újabb kooperációval örvendezteti meg vásárlóit.

A világűr az a téma, amelyet a divattervezők bármikor aduászként húzhatnak elő tarsolyukból, ha pedig ehhez a Nasa (az amerikai űrkutatási szervezet) is a nevét adja, ott garantált a siker.

Nem véletlen, hogy a Vans is erre épített: klasszikus tornacipői már tépőzáras amerikai zászlóval a sarkukon is megvásárolhatóak, de a galaxist mintázó slip-onok is jól fogynak. A kapszulakollekcióban dzsekik és sporttáskák is szerepelnek, így lehet teljes az űrhajósszett.

Címkék: nasa, katalin hercegné, protein nassaolás, generative adversarial network, selma blair, pippa middleton, vans

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!