A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Láttad, hallottad, olvastad?

A világ legélhetőbb városa

Fotó: Shutterstock.com

Európai város még nem tudta azt elérni, amit a szomszédunkban található Bécs, az Economist Intelligence Unit friss felmérése szerint ugyanis ott a legjobb élni.

Az ausztráliai Melbourne hét évig tudta vezetni a világ legélhetőbb városainak rangsorát, 2018-ban azonban visszaszorult a második helyre.

Az eredményhez 140 országot vizsgáltak egészségügyi ellátás, közbiztonság, politikai stabilitás, kultúra és az oktatás figyelembevételével. Az utolsó helyen a szenegáli Dakar végzett.

Kislánya született Kate Hudsonnak

Október 4-én megérkezett Kate Hudson és Danny Fujikawa első közös gyermeke, Rani Rose Hudson Fujikawa.

A másfél éve együtt élő pár a pici lányt néhai nagypapája, Ron Fujikawa után Raninak (ejtsd Ronnie-nak) nevezte el, választásukkal előtte tisztelegnek.

Kate egyelőre nem osztott meg képet a kislányról, de azt elárulta, hogy mindannyian jól vannak, valamint megköszönte rajongóinak a sok jókívánságot. Hudsonnak már van két fia, a 14 éves Ryder, Chris Robinsontól, a most 7 éves Bingham, pedig Matthew Bellamytól született.

Katalin hercegné újra a régi

Fotó: PuzzlePix

Katalin cambridge-i hercegné hivatalosan is visszatért a szülési szabadságáról öt hónappal harmadik gyermeke, Lajos herceg megszületése után.

Bár eddig is láthattuk őt olyan alkalmakkor, mint Harry herceg és Meghan Markle esküvője, de hivatalos eseményekre eddig nem fogadott el meghívásokat.

Katalin az első látogatását a Sayers Croft Forest School and Wildlife Garden iskolában tette, ahol kirobbanó formájával mindenkit lenyűgözött. Ahogy első két gyermeke megszületése után is, úgy ezúttal sincs nyoma annak, hogy pár hónapja ismét gyermeket hozott a világra.

Apaságból elégtelen

Ha lehet hinni a külföldi lapoknak, Tom Cruise évek óta nem keresi lányát, Surit. Sem egy együtt töltött születésnap, sem egy asszisztenssel vetetett ajándék, de még egy rövid üzenet sem.

Újra és újra előkerül a színészre nagyon is rossz fényt vető téma, ezúttal pedig azt rebesgetik, hogy a 12 éves kislánynak már négy éve nincs semmilyen kapcsolata édesapjával.

A szcientológiai egyház elkötelezett híveként Tom egyébként havi tíz alkalommal is találkozhatna a gyerkőccel, a színész azonban nincs kibékülve azzal, hogy Suri nem része az egyházának.

Az egyetlen dolog, ami apa és lánya közé áll, az nem a vallás, vagy az exfeleség, Katie Holmes, hanem éppen Tom makacssága.

Magyar bonbon a világ élvonalában

Az International Chocolate Awadson, melyet a csokoládék világbajnokságának is hívnak, díjazták a magyar Bonbonier Csokoládé Manufaktúra almás pités-karamellás desszertjét.

Erdélyi Nóra, a manufaktúra chocolatierje a fahéj, az alma, a karamell és a csokoládé tökéletes harmóniáját alkotta meg a bronzérmet nyert bonbonban. Sikerük nem egyedi, augusztusban a gasztronómiai Oscar, a Great Taste Awards legjobbja lett a manufaktúra sós-karamellás-mogyorós trüffelje.

Diétával a mentális egészségért

Mediterrán étrend segíthet megelőzni a depressziót egy friss kutatás szerint.

A Camille Lasalle, a University College London kutatói valószínűsítik, hogy a halban, dióban, friss zöldségben, olívaolajban és gyümölcsben gazdag diétával nem csak a 2-es típusú cukorbetegség és a magas vérnyomás előzhető meg, de az a kedélyállapotunkra is hatással lehet.

Az elmúlt nyolc év 41 tanulmánya ezen összefüggést támasztja alá, bár ez a túl kevés klinikai teszt fényében egyelőre kétséget kizáróan még nem igazolható.

Veseköved van? Irány a vidámpark!

Fotó: Shutterstock.com

Idén is kiosztották a Harvardon az Ignobel-díjakat, melyet haszontalan vagy éppen megmosolygtató kutatások nyerhetnek el. 

Az „elismerést”, melyet valódi Nobel-díjasok nyújtanak át, idén orvosi kategóriában egy olyan kutatócsoport érdemelte ki, amely igazolta, hogy a hullámvasutazás kirázza a vesekövet.

David Wartinger michigani orvos vesebetege pozitív tapasztalatai után kezdett el a témában vizsgálódni, végül pedig több művese megutaztatása után sikeresen igazolta, hogy az apróbb kövek valóban távozhatnak az oldalirányba is mozgó hullámvasutak hatására.

Címkék: bécs, melbourne, vesekő, mediterrán étrend, katalin hercegné, kate hudson, bonbonier csokoládé manufaktúra

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!