A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Láttad, hallottad, olvastad?

Benedict Cumberbatch is csillagot kap

Fotó: Shutterstock.com

A hollywoodi Hírességek sétányán a 45 éves sztár Benedict Cumberbatch a 2714. csillagot kapja meg a szórakoztatóipar hírességeinek emléket állító sétányon – jelentették be nemrégiben. Cumberbatch, akit a Kódjátszma című háborús drámáért 2015-ben jelöltek Oscar-díjra, idén A kutya karmai közt című western főszerepéért megkapta második Oscar-jelölését is. (Jane Campion filmje a márciusi Oscar-gála egyik favoritja, 12 díjra jelölte az amerikai filmakadémia.) 

A brit színészt sokan a Sherlock című tévésorozatban ismerték meg, de a közönség olyan képregényfilmekben is láthatta a filmvásznon, mint a Doktor Strange vagy legutóbb a Pókember: Nincs hazaút, amelyben szintén Doktor Strange karakterét játszotta. 

Még idén debütál a Doktor Strange az őrület univerzumában című filmje Sam Raimi rendezésében, és jelenleg Wes Andersonnal forgatja a Roald Dahl könyvéből készülő The Wonderful Story of Henry Sugar című kalandfilmet, amelyben egy különleges képességekkel rendelkező férfit alakít.

Több mint negyven év után került elő egy 17. századi, ellopott falikárpit hiányzó darabja

Fotó: Spanish National Police

A műkereskedőként, restaurátorként, festőként és íróként is tevékenykedő tolvaj, eredeti nevén René Alphonse van den Berghe, összesen hat gobelint lopott el Castrojerizből 1980-ban, mindegyik Rubens tanítványának, Corneille Schutz flamand művésznek az alkotása. A szabad művészeteket dicsőítő falikárpit-sorozatból hármat Franciaországban, egyet Belgiumban találtak meg a hatóságok még a bűncselekmény évében.

A nemzetközileg körözött műkincstolvajt 1982-ben Barcelonában tartóztatták le, ekkor került elő a másik két gobelin is, egyikből azonban hiányzott egy angyalt ábrázoló darab. A művészetek apoteózisa című alkotás kivágott részének hollétét évtizedekig homály fedte, amíg egy műkincslopásokról szóló tudományos értekezésen dolgozó nyomozó meg nem kereste a tolvajt képviselő ügyvédet.

Végül ő juttatta vissza a kárpit utolsó darabját a spanyol hatóságoknak. Állítása szerint egykori védence a halála előtt bízta rá hagyatékának megőrzését. Az Erik, a belga néven elhíresült tolvaj az ellopott műtárgyak jó részét visszaszolgáltatta, így három év után szabadulhatott a börtönből. 2020-ban hunyt el Málagában, 80 éves korában.

Adele a csúcson

Fotó: Shutterstock.com

A Nemzetközi Zeneipari Szövetség, az IFPI szerint Adele 30 című albuma tavaly novemberi megjelenése után világszerte vezette a listákat, az élre kúszott az IFPI összesített albumeladási, valamint vinillistáján is.

Adele negyedik stúdiólemeze hat évvel követte az előzőt, a Grammy-díjat kapott 25 című anyagot. A 30 februárban a Brit Awards díjátadón már elnyerte az év albuma elismerést. „Adele dominanciája mind a három albumlistánkon tükrözi egyedi dalszerzői tehetségét, ikonikus hangját és mindent elsöprő népszerűségét” – fogalmazott közleményében Frances Moore, az IFPI vezérigazgatója.

A fájdalomról, nosztalgiáról szóló balladáiról ismert Adele azt mondta, a 30-at kisfiának írta, hogy megmagyarázza neki válását. Az IFPI közlése szerint az album csak tavaly, tehát kevesebb mint két hónap alatt több mint ötmillió példányban kelt el világszerte.

Az összesített listán Olivia Rodrigo Sour című lemeze követi Adele 30-át, a harmadik Justin Bieber és a Justice. Az albumeladásokat tekintve az ABBA Voyage-a és a Seventeen Attacája végzett Adele mögött, a vinil formátumú lemezek tekintetében Harry Syles (Fine Line) és a Fleetwood Mac (Rumours) fért még fel a képzeletbeli dobogóra.

Megtalálták a sarkkutató több mint száz éve elsüllyedt hajóját

Fotó: Endurance22

Az 1915-ben elsüllyedt Endurance nevű hajót március elején találták meg a kutatók a Weddell-tenger fenekén. A víz alatti felvételek tanúsága szerint a sarkkutató, Ernest Shackleton hajója jó állapotban maradt meg. Bár háromezer méter mélyen fekszik a tengerágyban, szinte úgy néz ki, mint azon a novemberi napon, amikor több mint egy évszázada alámerült – számolt be róla a BBC News. 

A hajó faanyaga ugyan sérült, de nagyjából egyben van a törzse, és az Endurance felirat világosan olvasható a hátsó részén. Maga a roncs a nemzetközi antarktiszi szerződés értelmében műemléknek minősül, és semmilyen módon nem szabad megbolygatni. Ezért nem hoztak a felszínre tárgyi emlékeket a kutatók.

A Birodalmi Transzatlanti Expedíció már az I. világháború kitörése után, 1914. augusztus 1-jén indult útnak, hogy átszelje a Déli-sarkvidéket. A terv szerint az Endurance fedélzetén utazó nagyobb csapat a Weddell-tenger felől indult volna kutyaszánokon, és motoros szánkón haladt volna a sarkvidék belseje felé, de az Endurance utasai partra sem tudtak szállni, a hajó 1915. január 19-én a jég fogságába esett, majd tízhavi sodródás után elsüllyedt.

Utasai úszó jégtáblákon vertek tábort, s csak 1916 áprilisára sikerült mentőcsónakokkal elvergődniük a hajózási útvonalaktól távoli Elefánt-szigetre. Shackleton öt emberrel és egy alig hatméteres mentőcsónakban indult segítségért, a mentőcsapat augusztus 30-án ért vissza az Elefánt-szigetre, s mind a 22 ottrekedt emberre épségben találtak rá.   

68 évesen ment el Srí Lanka legszentebb elefántja

Fotó: PuzzlePix

A szent állat emlékére nagy gyászmenetet tartottak iskolások és buddhista papok részvételével. Az ország elnöke, Gotabaja Radzsapaksza pedig elrendelte, hogy az elefántot nyilvánítsák nemzeti kincsnek, tetemét balzsamozzák be, hogy a jövendő nemzedékek is láthassák.

Nadugamuva Radzsa (nevének jelentése: király) volt a vezére annak a 100 tarkára festett elefántnak, amely minden évben részt vesz azon a buddhista ünnepen, amelyet Kandi városában tartanak. Az éjszakai körmeneteken a most elpusztult állat vitte a hátán a buddhista ereklyékkel teli aranyozott ládát, e feladatát 2006-tól látta el.

A szent elefántot fegyveres elitkommandósok védték 2015 óta, amikor egy motoros majdnem elgázolta egy templomi szereplése alkalmával. A szent elefánt utódjának kiválasztása hosszú ideig is eltarthat, mert csak egy meghatározott kasztból származhat, és különleges testi tulajdonságokkal kell rendelkeznie. Csak olyan hím állat felel meg erre a tisztségre, amelynek az ormánya és a hímtagja is eléri a földet álló helyzetben.

Legalább 3,6 méteresnek kell lennie, bár Radzsával kivételt tettek, mert csak 3,2 méter magas volt, de kiválasztása idején ő volt a legnagyobb elefánt az országban. A hátának laposnak kell lennie, és agyaraitól is egy sajátos formát várnak el.

Ridley Scott Napóleonról forgat filmet Máltán

Fotó: Shutterstock.com

Ridley Scott, a Szárnyas fejvadász, a Gladiátor, a nemrégiben bemutatott Gucci-ház és még számos kasszasiker film rendezője 2022 elején Máltán kezdte forgatni legújabb történelmi ihletésű eposzát, a Kitbaget, mely Bonaparte Napóleon életét mutatja be – sajátos szemszögből. A filmet főként Máltán forgatják, de bizonyos részeit Franciaországban és az Egyesült Királyságban.

Napóleont Joaquin Phoenix, feleségét, Josephine-t Vanessa Kirby alakítja. „Napóleon olyan ember, aki mindig is lenyűgözött” – nyilatkozta Scott –„a semmiből Ridley Scott Napóleonról forgat filmet Máltán jött, hogy a világot irányítsa, és mindvégig romantikus háborút vívott hűtlen feleségével, Josephine-nel. Meghódította a világot, hogy ezzel elnyerje a szerelmét, de amikor ezt nem érhette el, azért hódított, hogy tönkre tegye a nőt, és vele saját magát is.”

 

Címkék: adele, hollywoodi hírességek sétánya, bendedict cumberbatch, corneille schutz, ernest shackleton, nadugamuva radzsa elpusztult

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!