A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Láttad, hallottad, olvastad?

Két magyar nő a világ legjobb 100 női rendezője között

Fotó: Pitrolffy Zoltán

A 100 legjobb női filmrendező által készített film listáját tette közzé decemberben a BBC. Az illusztris társaságban két magyar név is szerepel: a 97. helyen Mészáros Márta 1975-ös Örökbefogadás, a 73. helyen pedig Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje áll.

A BBC 84 országból 368 filmszakértőt kérdezett meg, ennek alapján állt össze a 100-as lista, melynek első helyezettje a Jane Campion által rendezett Zongoralecke. Ezt Agnès Varda Cléo 5-től 7-ig, valamint Chantal Akerman Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. I–II. című filmje követi a dobogón.

A BBC Culture eddigi legnagyobb és leginkább nemzetközi szavazásán kritikusokat, újságírókat, fesztiváligazgatókat és akadémikusokat kérdeztek meg Afganisztántól Zimbabwéig. A megkérdezettek kicsivel több mint fele hölgy, így a nemi egyensúlyra még ebben is figyeltek.

Fotó: Pitrolffy Zoltán

Sorsjegyekkel Picasso-képet lehet nyerni

Franciaországban egy jótékony célú játékban a résztvevők Pablo Picasso egymillió euró, azaz 333 millió forint értékű alkotását nyerhetik meg.

Ezért nem kell mást tenniük, mint 100 euróért megvásárolni a 200 ezer darab kibocsátott sorsjegy egyikét, és aki a legszerencsésebb, az megnyerheti a Csendélet (Natura morte) című 1921-es Picasso-alkotást. A festmény jelenleg a párizsi Picasso Múzeumban van kiállítva, és egy újság, valamint egy abszintosüveg geometriai kompozícióját ábrázolja.

Fotó: www.sothebys.com/

A szervezők a projekttel összesen 20 millió eurót akarnak (6,6 milliárd forintot) összegyűjteni. A festmény tulajdonosa, David Nahmad műgyűjtő egymillió eurót megtart, a bevétel többi részét viszont a Care in Africa nevű segélyszervezethez fogja eljuttatni.

Nem a legjobb a kapcsolat Demi Moore és a lányai között

Demi Moore három lányából ketten, Talullah és Rumer, életükben először beszéltek a nyilvánosságnak anyjukkal való kapcsolatukról. Tették ezt annak apropóján, hogy az Inside Out című könyvben ők is először tudtak meg olyan részleteket Demi korábbi életéről, amelyekről addig sohasem hallottak.

Például, hogy édesanyjuk az esküvője előtti éjjelen megcsalta Freddy Moore-t, aki az első férje volt, vagy azt, hogy 15 éves korában megerőszakolta egy férfi, aki ezért az anyjának fizetett. Rumer Willis elmondta, hogy mennyire nehezen élte meg szülei válását, és pláne azt, hogy az anyja a Bruce Willissnél jóval fiatalabb Ashton Kutcherhez ment feleségül.

Tallulah Belle Willis pedig azt mondta, hogy valamiféle távolságot éltek meg végig kiskorukban az anyjukkal szemben. Sőt, volt idő, hogy bár tisztelték anyjukat, de a Demi személyiségére jellemző keménységet és erőt ijesztőnek találták.

Budapest lett a legszebb európai város télen

Fotó: Shutterstock.com

A CNN állította össze azt a listát, amelyen Budapest minden más európai várost lepipált a hangulatos, téli atmoszférájával.

Az amerikai hírcsatorna szerint Budapest egy klasszikus karácsonyi filmbe illő látványt nyújt, melyhez a város hangulata, a romantikus épületek, a karácsonyi vásárok és a szabadtéri korcsolyapályák is hozzájárulnak.

Tíz dolgot külön kiemelnek, hogy mit érdemes azoknak csinálni, akik télen látogatnak Budapestre.

Így ott van a listán a forraltbor-szürcsölés a karácsonyi vásárban, a gyógy- és termálfürdők látogatása, a Magyar Állami Operaház előadásai, a fényvillamos, a romkocsmák, a budai Vár és az Andrássy út, valamint a Fashion Street is.

Val Kilmer legyőzte a rákot, de megviselte a kemoterápia

Túl van a nehezén Val Kilmer, aki már évek óta küzd a torokrákkal. A Top Gun sztárja egyre többet mutatkozik nyilvánosan, és kezdi megszokni az új életét.

A színész azt nyilatkozta a napokban, hogy a műtét mellett hitének és a kemoterápiának köszönheti, hogy legyőzte a rákot, bár utóbbi nagyon megviselte a szervezetét. A gégecsőmetszés óta tubussal a nyakában közlekedik, ami azért ijesztő is lehet, de éppen ezért van mindig egy sál a nyakán, hogy takarja a kanült.

Lábadozása közben csak kisebb szerepeket vállalt, a nagy visszatérés a Top Gun: Maverick lesz, ahol ismét Icemant fogja alakítani Tom Cruise oldalán.

Alec Baldwin és felesége szörnyű éven vannak túl

Fotó: Shutterstock.com

Alec Baldwin és felesége, Hilaria 2019 szeptemberében jelentették be, hogy ötödik gyermeküket várják. A pár nagyon boldog volt, és igyekezett a rémisztő dolgokat kizárni a fejükből, hiszen Hilaria 2019 elején elvesztett egy magzatot.

A tragédia viszont megismétlődött: „Nagy szomorúsággal osztjuk meg, hogy kiderült, a babánk a negyedik hónapban elment. Azt is szeretnénk, ha tudnátok, hogy bár most nem vagyunk jól, majd jól leszünk.

Szerencsések vagyunk a négy egészséges gyermekünkkel – erről sosem feledkezünk meg” – írta a 61 éves színész felesége a közösségi oldalán.

Hilaria maga mondta el a rossz hírt legidősebb kislányának, Carmennek is, ami talán még nehezebbé tette számára ezt a tragédiát.

Elpusztult az utolsó szumátrai orrszarvú

Rákban pusztult el a szumátrai orrszarvúk fajának utolsó ismert malajziai egyede, egy 25 éves nőstény volt, és az Iman nevet viselte. A szumátrai rinocéroszok hajdan Ázsia nagy részét benépesítették, a vadon élő populációk azonban szinte teljesen kihaltak, úgy vélik, ma már alig száz példány él belőlük.

A faj a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a súlyosan veszélyeztetettek között szerepel. Iman természetes halált hal. Teljes figyelmet és a legjobb gondoskodást kapta, mióta 2014 márciusában befogták a gondozói.

A szumátrai rinocéroszokat az orvvadászat és az élőhelyük elvesztése sodorta végveszélybe, ám a fajt ma leginkább a populációk széttöredezettsége fenyegeti. A faj tenyésztését szolgáló erőfeszítések mindeddig kudarcot vallottak Malajziában.

Fotó: Shutterstock.com

Csaknem 100 százalékos pontossággal mutatható ki 13 ráktípus

Kilencvenkilenc százalékos pontossággal mutatható ki 13 ráktípus mindössze egyetlen vércseppből egy módszer révén, amelyet a Toshiba Corp. japán technológiai konszern fejlesztett ki.

A tokiói Nemzeti Rákkutató Intézet és a Tokiói Orvosi Egyetem közreműködésével készült diagnosztikai eljárás lehetőséget ad arra, hogy már a korai stádiumban felkínálják a pácienseknek a szükséges kezeléseket.

Az egyebek között gyomor-, nyelőcső-, tüdő-, máj-, hasnyálmirigy-, petefészek- és mellrák kiszűrésére alkalmas technológia lényege, hogy megvizsgálja a vérben lévő mikroRNS-ek típusát és koncentrációját. A cég fejlesztése egy csip és egy apró készülék segítségével kevesebb mint két óra alatt állítja fel a diagnózist.

Az eljárás nagyjából 20 ezer jenbe (56 ezer forint) kerül, az intézet kutatói azt remélik, hogy a tesztidőszak után már kereskedelmi forgalomba is kerülhet az eljárás.

Címkék: budapest, mészáros márta, enyedi ildikó, a világ legjobb női filmrendezői, cnn, picasso kép nyerhető, kihalt a szumátrai orrszarvú, 13 ráktípus mutatható ki

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!