Külső átalakulás, belső fordulat
A külső változás nagy lelki tehertől szabadíthatja meg az embert. Nem csak a testsúlyunk csökkenése, növekedése okozhat a személyiségünkben szerencsés változást: egy plasztikai műtét is csodákra képes. Állandó szerzőnk egy személyes hangú cikkben számol be saját tapasztalatairól.
Habár kisgyerekként sem tartoztam a különösen szép gyerekek közé, kamaszkoromban a helyzet csak romlott: a magasságommal párhuzamosan az orrom is nőtt, ami egy lánynál kifejezetten előnytelen. Először még én is nevettem azon, hogy vasorrú bábának gúnyoltak, ám egy rövid idő után egyáltalán nem volt számomra humoros. Hamar visszatért a gyerekkori dadogásom – ötödik végére már csak ugrálva tudtam beszélni, hatodik osztály első félévében pedig megtapasztalhattam az első pánikrohamot. Kirekesztve éreztem magam egy olyan hibám miatt, amiről nem is tehettem.
Tizenkét évesen már tudtam, hogy felnőttként szeretném az orromat plasztikai sebésszel korrigáltatni. Édesanyám ekkor elküldött pszichológushoz, de mindvégig tisztában voltam vele, hogy nem testképzavarom van, ez egy valós probléma az életemben. Habár utáltam tükörbe nézni, igyekeztem elfogadni magam.
Aztán évekkel később rádöbbentem, hogy lépnem kell: egy nap elromlott a fülhallgatóm, és nem tudtam utazás közben zenét hallgatni. Leült mellém egy fiatal fiúkból álló társaság, akik kipécéztek maguknak, és egész úton megjegyzéseket tettek az orromra.
A páciensek sokszor nem pusztán hiúságból döntenek úgy, hogy sebészkés alá fekszenek - állítja dr. László Zsolt plasztikai sebész. Szerinte súlyosabb esetekben az aszimmetrikus, deformált kontúrú orr teljesen megváltoztatja az arc karakterét: "Az idő múlásával előfordulhat, hogy növekszik az orr, és a deformitás is fokozódik. Idővel az orrsövényferdülés is egyre romlik, ami fokozza a külső orrváz deformitását.
Fiatalabb korban azért gond ez, mert az illetőt gúnyolhatják, amitől szorongóvá, komplexusossá válhat. Éppen ezért korábban is elvégezhető a műtét, lányok már 17 éves kortól plasztikáztathatják az orrukat, ha extrém deformitásról van szó."
Az eset után egyre elviselhetetlenebbek lettek a pánikrohamok. Közben rettegtem a műtéttől, így először egy pszichológust kerestem fel, akihez fél évig jártam. Akármennyire is próbált lebeszélni, hat hónap után minden korábbinál határozottabban tudtam: akarom a műtétet.
Ezek után egy másik nehéz lépés következett: megtalálni a megfelelő orvost. Egy ilyen operációnál fontos, hogy szimpatikus legyen a sebész, és jó referenciái legyenek.
Végül egy olyan orvosra esett a választásom, akiről nemcsak a magyar, de külföldi oldalakon is különös elégedettséggel nyilatkoztak korábbi páciensei. Örültem, hogy ő nem lebeszélni akart a műtétről, hanem megértette a problémámat.
Egész nap remegtem, mikor elérkezett a műtét ideje. Rengeteg rémhírt hallottam ismerősök ismerőseiről, akiknek „volt orrplasztikájuk”. Ezekben a sztorikban elviselhetetlen fájdalom és a hat hétig „kötelező” monokli szerepelt. De nem is ez rémisztett meg. Tudtam, hogy az életem végleg megváltozik…
Amikor ezeket a sorokat írom, kereken 4 héttel vagyok a műtét után. Egy héttel az operáció után már tudtam dolgozni, emberek közé mehettem, a lila foltok hamar felszívódtak. Tinédzserkorom óta tartó folyamatos dadogásom fokozatosan enyhül, és eltűntek a pánikrohamok.
Hogy megérte-e kés alá feküdnöm? Nos, én valóban megváltoztam attól, hogy változtam.
Még nincs hozzászólás