'Kóklerek ne kíméljenek!'
„Szüljön két-három gyereket, hogy ne legyen ideje magával foglalkozni!” – mondta a felületes orvos a fiatal páciensnek, aki egyre-másra klinikailag nem igazolható gyomorpanaszokkal kereste fel. A gyermekáldás elmaradt. Az észlelt tünetek viszont nem, igaz, a következő évtizedek alatt komolyabb gondot tényleg nem okoztak, „csupán” folyamatos súlygyarapodás jelentkezett az immár nyugdíjassá lett páciensnél.
Volt irodai kolléganője kineziológussá képezte magát. Hozzá kezdett járni. Bár a kineziológia a képzést hirdető szöveg szerint ősi távol-keleti hagyományokon alapuló, „az orvostudomány, a pszichológia és a pedagógia határterületén lévő kiegészítő gyógyító rendszer”, akárki beülhet kineziológus-tanfolyamra.
Egy hétvége alatt egy szintet lép előre, egyenként tizenötezerért. Összesen tíz szint van, némelyik összevonható. Nyilván már az is csalogat „kezelésre, terápiára” barátokat, volt kollégákat, aki mint tanonc csak néhány szintig jutott el. Nemigen fognak tőle oklevelet és számlát követelni a hozzá járók.
„Biztosan azért nem tudta másfél év alatt sem feltárni a gyerekkori traumáimat – vélte a kolléganőhöz terápiáért forduló asszony –, mert jól ismer. Meg nem is tudtam hinni benne, hogy fogyni fogok csupán attól, ha bebeszélem magamnak, hogy márpedig ez és az az étel, vagy a kisebb adag súlycsökkenéshez vezet.”
Nagyobb baj nem történt, az asszony hízik, a szorgos kineziológus a baráti körben rendel. Talán nem kéri el a „tanult” kollégáknál szokásos árat.
Az ősi alapokra nem hivatkozó, életviteli tanácsokat adó coachok díja alkalmanként, másfél órás időtartamra tizenkilencezer forint, de pár ezret spórolhat a kliens, ha beéri a telefonos vagy Skype-on történő „kezeléssel”, amelynek nyomán – az ígéret szerint – elégedettebb lehet az életével.
Vagy a pénzügyi, a munkahelyi helyzetével, a párkapcsolatával, a kommunikációs készségeivel… Tele vagyunk polihisztor-csodatevővel, akik az interneten reklámozzák magukat.
Járhatunk agykontrollra is, amelyet így népszerűsítenek: „tudományosan megalapozott, egyszerű, praktikus, könnyen elsajátítható önfejlesztő módszer, ami lehetővé teszi, hogy lényegesen nagyobb mértékben használjuk ki istenadta lehetőségeinket, s így sikeresebben oldjunk meg mindenfajta problémát”.
Amíg egyfajta pozitív szemléletmód az agykontroll lényege, addig nincs vele baj. Más a helyzet, ha valaki beveszi, hogy a tudatunkkal mindig és mindenben irányíthatjuk a testünket, a sorsunkat, a környezetünket.
Hogy minden csak és kizárólag a fejben dől el. Mert lehet, hogy az aggodalmaskodó természet, a stresszes állapot, a negatív gondolatok sok betegség forrásai, de fordítva ez már nem igaz. Hiszen a jó kedélyű emberek sem mindannyian érik meg a száz évet, és ők is megbetegszenek.
Vadabb butítások is akadnak: aurahegesztés, asztrológiai gyógyászat, aroma-, fény- mágnes- és színterápia, pszichosebészet. Sokuknál a jelszó: engedd el magad! A logikai indoklás? Például az, hogy az autóbalesetet szenvedők közül a részegek kevésbé sérülnek meg, mert nem „feszülnek be”. Jöjjön, aminek jönnie kell!
De a gyógyszerek esetében kötelező szlogen, miszerint a kezelőorvos tanácsát is ki kellene kérni a kezelés előtt, egyetlen lélekkufár önreklámjában sem olvasható. Szerencsés eset, ha a kezelés ugyan nem használ, de legalább nem is árt.
Császár-Nagy Noémi, a Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke szerint minden részterületen dolgoznak megfelelő szakemberek. Problémák akkor lépnek fel, amikor valaki olyan „gyógyászhoz” fordul, aki nem ismeri fel, vagy nem fogadja el, hogy az adott gond meghaladja a kompetenciáit.
Ilyenkor a kliens a sok kifizetett pénz ellenére nem kap segítséget, és ha később szakemberhez kerül, annak már súlyosabb, nehezebb helyzettel kell megbirkóznia, amit tetéz a segítők iránti bizalomvesztés. Ez hátráltatja a jobbulást.
„ A magyar átlagpolgár sajnos inkább látogat el egy asztrológushoz vagy ezoterikus gyógyítóhoz, de még orvoshoz is, gyógyszerért – mondja az elnök –, mint hogy pszichológushoz vagy mentálhigiénés segítőhöz fordulna.
Nagy a tájékozatlanság a tekintetben, hogy mi mindenben és milyen mélységig tud egy pszichológus segíteni, így a problémákkal küszködők leginkább »nem vagyok én bolond« felkiáltással jósnőhöz mennek.” Mintha táblát akasztanának a nyakukba, „kóklerek ne kíméljenek" felirattal.
„A végzettség alapvető szempont – mondja a »mikor kezdjen kóklerségre gyanakodni a páciens« kérdésre a pszichológus. – Aki közgazdaságtant tanult, majd elvégzett két-három egyéves pszichológiai témájú tanfolyamot, és családterápiát vagy személyiségfejlesztést hirdet, nyugodtan lehet gyanús.
Gyakori, hogy olyan »egyetemek« »diplomáit« tüntetik fel, amelyek valójában csupán OKJ-s képzéseket tartanak. Nyilvánvaló, hogy gyorstalpalón nem lehet pszichoterápiát vagy munka- és szervezetpszichológiát tanulni.”
Ma nincs olyan hatóság, amely az egészségügyön kívüli pszichológiai tevékenységet ellenőrizné vagy engedélyezné. Kisegítő jelleggel a szakma érdekvédelmi egyesülete a fogyasztóvédelemhez fordulhat, esetleg az ÁNTSZ-hez.
De ezeket a visszaéléseket sajnos nagyon nehéz bizonyítani. A pszichológia tudománya sem dolgozta még ki a saját tevékenységi szabályait. A Magyar Pszichológus Kamara – ha végre megalakul – történelmi lehetőség erre. Nem lesz könnyű feladata.
Még nincs hozzászólás