Kis jegygyűrű-történet
A jegy szó egyik jelentése: jel, jelzés, amellyel a birtokba vételt, a tulajdonlást szokás azonosítani; ilyen értelmű jegyet viselnek például az egy tulajdonos nyájába tartozó birkák is - már bocsánat a profán hasonlatért.
Az Ótestamentumban, Sirák fiának könyvében olvashatjuk: „…az értelmes és hallgatag asszony Isten ajándéka, a derék asszonyt nem lehet megfizetni”. Azért sokan megpróbálták, és valószínűleg akadtak, akiknek sikerült, ugyanis a feleségnek valót a mózesi időben pénzért kellett megvásárolni – mint ahogyan a perzsa utazó, Gardizi szerint ezer éve a magyar vevőlegény (!) is mélyen a zsebébe nyúlt, hogy szándéka komolyságát bizonyítsa, ha eladó leány (!) után vágyakozott. Csak a későbbi korokban jelent meg jegyajándékként a gyűrű, amely tehát bizonyos kötelezettséget jelez a fiú részéről, és amely korántsem azonos a jegygyűrűvel!
A fent leírt eljegyzési gyűrűt ugyanis a romantikus leánykérés alkalmával kapta a leány, ezzel vált „jegybéli mátkává”, és cserébe jegykendőt adhatott – de a fiúnak eljegyzési gyűrű nem járt! Ilyen gyűrűt már ötezer évvel ezelőtt is viseltek Egyiptomban, ahonnan a görögökön keresztül Rómába is eljutott a szokás: úgy tartották, hogy a hölgyek bal kezén a negyedik ujjuktól közvetlenül a szívhez fut egy véna (a „vena amoris”), ezért a bal kéz negyedik ujján, a gyűrűsujjon kellett viselni az eljegyzési gyűrűt – amely természetesen a kör révén az örökkévalóságot, az örök hűséget, a szerelem végtelenségét jelképezi. (Megjegyzendő, hogy a középkorban az a némber, aki a harmadik, vagyis a középső, a tisztátalan ujján viselt gyűrűt, ezzel a tisztátalan mesterségét jelezte…)
Eredetileg a férfiak – leszámítva a főpapokat és a főnemeseket – az esküvőjükig nem hordtak semmilyen ékszert; csak amikor a 13. században a jegygyűrű megáldása az egyházi házasságkötési liturgia részévé vált, akkor kezdett elterjedni a férfi által is viselt házassági gyűrű. A házasságkötéskor a pár egymásnak két egyszerű, természetesen a férfi által vásárolt házassági gyűrűt adott, amely a jobb kéz gyűrűsujjára került.
A 19. század második felétől általánossá vált szokás szerint a lánykérés és az esküvő között is van egy állomás: az eljegyzés, amikor is két egyforma, dísztelen gyűrűt vesz a vőlegény. Ez volt a korábbi időkben a házassági gyűrű. Ezt mindketten a bal gyűrűsujjukra húzzák – de csak az esküvő napjáig. Akkor a gyűrűket átadják a papnak, aki megáldja, majd a jegyespár újra felhúzza egymás ujjára – immár a jobb kézre, bár ez földrészenként és országonként eltérő lehet: Olaszországban például a házasok is a bal kezükön viselik a gyűrűt.
A jegygyűrűvel együtt az – általában apró köves – eljegyzési gyűrű is átkerül az ifjú ara jobb kezére, a jegygyűrű mellé, ezért is hívják kísérőgyűrűnek.
A gyűrű kezdetben egyszerű természeti anyagból készült: növényi rostból, bőrből, kőből vagy csontból; később Rómában vasból kovácsolták, a középkori Itáliában ezüstgyűrű volt a divat, a trójai ásatásokon pedig arany karikagyűrűt is találtak.
Az utóbbi évtizedekben szokássá vált a jegygyűrű belső felébe gravírozni az esküvő napját. Igen bölcs szokás… Mert bizony előfordulhat, hogy az emberfia bizonyos dátumokat elfelejt, na, van ilyen. És akkor nagyon jól jön, ha utána tudunk nézni valahol, hogy mikor is van a házassági évfordulónk… Ugye, milyen hasznos dolog a jegygyűrű?!
Még nincs hozzászólás