Kerékpárral végig a Dráva mellett
Különösen a mai nyugtalan időkben van szükségünk arra, hogy minden nyűgöt hátrahagyva, elinduljunk a természetbe. Egy hét, tíz nap biciklink nyergében, a mellettünk tekerő családdal, barátokkal, kipróbált gyógymód a túlhajszolt idegekre. Az útvonal, amit most ajánlunk, sokak szerint Európa egyik legszebb, ha nem a legszebb kerékpárútja a Dráva mentén. A német nevén Drauradweg abba az EuroVelo 13-as kerékpárútba csatlakozik bele, amely az egykor Európát kettéválasztó vasfüggöny nyomvonalát követve, és a Barents-tengertől halad a Fekete-tengerig.
A biciklizés dicsérete
Mindenekelőtt azonban magáról a kerékpáros vakációról. Aki valaha egyetlen napot is bringázott a városon kívül, annak nincs mit mondanunk. Aki esküszik a repülőgépre, szereti a vonatokat, vagy autóval robog országokon át, aki vágyainak netovábbja egy tengerhajós körút, nos ő is megfontolhatja a bicaj csodatevő tulajdonságait.
Két keréken nem csak a tájban haladsz, felhők alatt, források mellett, simogató szélben, gyümölcsöskertek között, hanem a lelked vidékein is. Szabad vagy, oda mész, ahová akarsz, ott állsz meg, ahol teszik, nincs menetrend, sebességi szabály, útvonalterv nem kötelez. Érzed az erődet. Sose gondoltad volna, hogy egy erdős dombra feltekerve mennyi energiát kapsz egy fejed felett daloló kismadártól. Minél meredekebb a hegy, annál szebb onnan a kilátás.
Megtanulod, mi az a kevés, ami igazán fontos számodra. Minden, ami fölösleges, súlyos teher a bicikliden, kínzó és értelmetlen fájdalmat okoz, meg fogsz szabadulni tőle. (Közben elgondolkozol, otthon, a hétköznapokban mennyi mindennel vagy ugyanígy.) A kerékpár nyergében az idegen emberek kedvesen fogadnak, teljesítményként értékelik, hogy eljutottál hozzájuk. Egy kerékpártúra mindig kaland, nem csak a világ, de önmagad megismerése. Megfürdesz a sebes folyású Drávában, kijössz a vízből, és valahogy minden más, mint előtte volt, minden tisztább és egyszerűbb.
A forrásvidék
A Dráva forrása Olaszországban van, a Trentino-Alte Adige régióban, amit más néven Dél-Tirolként ismerünk. Mivel a népesség itt főleg németül beszél, jó ha tudjuk a helységnevek olasz és német változatait. A forráshely Dobbiaco / Tobblach és San Candido / Innichen települések között található, szerény kis erdei tisztáson, egy hevenyészettnek tűnő parkban. Közel sem olyan fenséges, mint a Duna forrása Donaueschingenben, de a pillanat így is megindító, pláne, ha belegondolunk abba, hogy innen 749 kilométeren át társak leszünk a folyóval, amíg elérjük a dunai betorkolást.
Semmi pánik! Ha egy hétre terveztük az utat, nem azt jelenti, hogy naponta száz kilométert kell letudnunk, mert nem követjük majd a Dráva minden szeszélyes kanyarulatát. Így a tervezett napi 50-60 kilométer az enyhén lejtős tájon kellemesen teljesíthető lesz.
Már a kezdet is remek a Dolomitok déli lábánál! Július elején még nincs tömeg. Könnyű lesz megfizethető szálláshelyet találni San Candidóban, amely a valóságban is olyan, mint a legszebb képeslap vagy idegenforgalmi plakát. A kristálytiszta levegőben, az éles fényekben vakítóan csillognak a Dolomitok csipkés csúcsai. Indulhatunk.
Ha valami gond adódik a biciklivel, sűrűn találunk szerelőket. Süt a nap, a kerékpárút aszfaltja sima, mellettünk csobog majd a még csak patak, folyócska Dráva. Hol az egyik oldalán, hol a másikon haladunk mellette, emberi méretű kis hidakon átkelve. Mindenütt vidám biciklisták integetnek egymásnak, semmi görcsös erőlködés, az első szakaszon körülbelül 600 méterrel kerülünk lejjebb, így a Dobbiaco és Lienz közötti 50 kilométer kezdőknek is megtehető 3 óra alatt.
Hamar, szinte percek alatt átérünk Ausztriába. Nem kell sietni. Minden kisvárosban van valami marasztaló. Sillianban például egy erdei kalandpark, amely gyerekeknek, kiskamaszoknak ideális. A felnőttek ugyanitt ismerkedhetnek a város mellett álló Heinfels várával – már a hozzá vezető kétszázötven éves fahíd is egy ácsmunkacsoda.
Túl keveset jöttünk még idáig, hogy a vár alatt lévő Élményvilág (Genusswelt Loacker) csoki- és sütiboltjaiba belekóstoljunk, de ehhez sziklaszilárd jellem kell. Kicsit korai még a thali wellnespark, a Vitalpinum meglátogatása is, de akit érdekel a fenyőolaj lepárlása, az szép bemutatót láthat erről ugyanott, és a helyi gyógynövényekből készített termékek is egészségére válhatnak.
Pár percre ide van Amlach, amely szurdokvölgyi vízeséséről híres, a neve Galitzenklamm. Itt is van élménypark, ahol apu és anyu drótköteleken brillírozhat a gyerekek előtt és a mélyben zúgó vízfal fölött, mutatva, milyen a szülői bátorság és ügyesség.
Ha kifáradtál, a napi végcélhoz, Lienzbe akár be is tolhatod a biciklidet, olyan közel van ide. Lienz az a fajta osztrák kisváros, ahol kisimulnak az idegeink, amelyet ezer éve csodálunk és irigylünk. Itt ücsörögni és tiroli rétest kóstolgatni maga a tökéletes nyugalom. De aki még mindig tele van kalandvággyal, megismerkedhet a Lienz kiállítótermeivel, túlmozgásos férfiak pedig a vasúttörténeti múzeummal. A legjobb ajánlat azonban az, hogy hamar pihenjünk le, mert a másnap hosszú és fárasztóbb lesz.
Második nap: Lienz-Villach
Igen, fentebb azt mondtuk, hogy napi 50-60 kilométer, de ezt átlagban gondoltuk. A mai útvonal azonban 115 km. Persze, el lehet felezni, de semmi drámai nincs a teljesítésében. Az út továbbra is jó, kellemesen lejt, itt-ott ugyan tömörített murvás, de osztrák minőségben. Ez a nap a test megmozgatásáról szól, de egyben a kényeztetéséről is. Sokat tekerünk a folyóvá szélesült Dráva mellett, amelyet itt-ott holtágak, kisebb-nagyobb tavak szegélyeznek, ha túl izzasztó az út, csobbanhatunk egyet-egyet.
Lienz után Dölsach talán nem tartóztat minket, hacsak bele nem futunk valami helyi ünnepbe, mert akkor elveszünk a zenekarok és táncosok fergetegében. Oberdrauburg ígéretesebb helynek tűnik ugyan, de még mindig sok út van előttünk, ne kezdjünk el ismerkedni a várossal. Greifenburg viszont az a hely, ahol tényleg meg kell állni, pihenni, fürdeni, s közben döntést hozni, merre megyünk tovább. Az északi útvonalon, Spittal an der Drau felé, vagy délnek, a Weissersee partján.
Az előbbin több település van, az utóbbin vad romantika vár, és nem lesz elsőosztályú bicikliút a zord szépségű tó mellett. Spittalban feltétlen meg kell nézni a reneszánsz Porcia-kastélyt, mert a mai Magyarországon ilyen sajnos nem maradt. (Építésének korában éppen a törökökkel harcoltunk életre-halálra.) Aztán Kellerbergnél a két útvonal találkozik, és innen már néhány falun át, nagyobb kalandok nélkül begurulhatunk Villachba.
Ha bírnánk megállás nélkül, akkor hat óra alatt célba érhetnénk, de jó nekünk ennek a kétszerese is, meg-megállva, fürödve, falatozva, bámészkodva. Villach a környék nagyvárosa, az olasz–osztrák–szlovén hármas határ központja, közlekedési csomópont. Ennek megfelelően a háború idején a városra 85 000 tonna bomba hullott, amely után a hely elveszítette ártatlan varázsát, és átlagosan modernné változott. Ami mindezt oldja, színesíti, az a Dráva melletti fekvése.
Harmadik nap: Villach – Maribor
Ez az a szakasz, ahol a csajok morgolódnak, lázadoznak. A legfőbb panaszra okot adó tény, hogy a Szlovén-Alpokban bizony helyenként felfelé is menni kell, amiről otthon sokszor „nem esett szó” a tervezéskor. De ezen a szép, ismét vadabb, természetközelibb tájon néhány percig akár tolni is érdemes a bicajt az erdőben. Nincs annyi tájékoztatótábla, nem olyan bársonyos minőségű alattunk a bicikliút, mint Ausztriában volt, szűkebbek a völgyek, de minden változatosabb.
Ha nem vagy túlzottan félős, akkor vigasztaljon a tudat, minél nehezebben jutsz fel egy hegyre, annál gyorsabban száguldhatsz le róla. Most jön a jó hír – ha végképp megmakacsolod magad, hogy te bizony nem mész felfelé, akkor felszállhatsz egy buszra, amelynek utánfutójára felpakolhatod a biciklidet.
A táj lassan változik, Dravogradnál már érzed, hogy más országban jársz. Vuzenica még mindig alpesi település, de már van benne valami kifejezhetetlen ismerős otthonosság. Mutában még inkább ezt érzed. Radlje od Dravit arra találta ki a Jóisten, hogy állj meg, és fürödj egy nagyot a Drávára telepített víziparkban. Nehogy már csapzottan és elcsigázottan érj be Mariborba, ahol mindent megtalálsz, ami egy igazán jelentős várostól elvárható, a végtelen kiállítótermektől a zenepavilonokon át a monarchiabeli ízű süteményekig. Nem fogsz csalódni a 2012. évi Európa Kulturális Fővárosában.
Negyedik nap: Maribor – Ptuj
Ez a jutalom nap, lazulj, pihenj! Ma alig megyünk, gátak hátán vezető kellemes utakon tekerünk. Itt már nyugodtabb a Dráva, szélesebbek a völgyek, a tágas mezőgazdasági jellegű térségtől jó konyhát, finom falatokat várunk, és nem csalódunk. Duplekben több helyen is teletömhetjük az előző napi fáradalmaktól behorpadt hasunkat, és fellátogathatunk Vurberk várába (Vurberski Grad), ahol egy pohár helyi bor mellett gyönyörködhetünk a magunk mögött hagyott alpesi tájban.
A cél Ptuj, érdekes, élénk életű város, kellően kicsi ahhoz, hogy magunkénak érezzük, amolyan Szentendre a Dráva partján, csak éppen a vára jóval nagyobb és gazdagabb. A főutcája nem olyan bazári, viszont ugyanúgy a művészetekről mesél. Jó itt kószálni, üldögélni, vacsorázni, és nézelődni. A helyiek estefelé már-már olaszosan felélénkülnek, minél későbbre jár az idő, annál izgalmasabb dolgok történnek.
Érdekes, hogy a most huszonháromezer lakosú Ptuj két évezreddel ezelőtt, Vespasianus császár idején még kétszer ekkora város volt. Hiszen fontos pont volt a híres Borostyánúton. Látnivalóinak sora tehát a Római Birodalom idejétől kezdődnek, és az 1978-ban létrehozott mesterséges tóig tartanak. Fürödni tehát itt is tudunk a napi fáradalmak után, bár a helyi termálfürdő lényegesen kényelmesebb lehetőségeket kínál.
Ötödik nap: Ptuj – Varasd (Varazdin)
Sajnos az út, Horvátországon át Magyarország felé közelítve egyre messzebb kerül a kezdetek olasz minőségétől. Nincsenek drámai szakaszok a horvát részeken sem, de azért rákerülhetünk kavicsos vagy földutakra is, ha nem is hosszú kilométerekre. Amúgy a táj kellemesen, enyhén hullámzó, és ma nincs is előttünk hosszú tekerés. Ormosd (Ormoz) határában újra döntés előtt állunk.
Vagy átmegyünk a hídon, és már Horvátországban, a Drávától viszonylag távol, de többé-kevésbé egyenes úton haladunk Varasd (Varazdin) felé, vagy maradunk Szlovéniában, és az Ormosdi-tó (valójában egy kibetonozott partú víztároló) gátján, vagy a távolabbi falvak útjain közelítünk a horvát határhoz?
A Dráva a két út között szeszélyesen kanyarog, a víztározó és Varasd között egyenes erőművi csatorna halad, ne próbálkozzunk itt strandolással. Olyan hely, ahol biztonságosan és kellemesen lehet fürdeni, csak Varasd előtt akad. Varasd gyönyörű reneszánsz-barokk város, ahol már igazán otthonosan érezzük magunkat. Nem csoda, hiszen a város történelme ezer szállal kötődik a magyar, vagy jobban mondva közös, horvát–magyar történelmünkhöz. Kevés olyan magyar történelmi alak van, aki ne játszott volna ilyen-olyan szerepet Varasd életében. A város számos látnivalója között mindenki megtalálja az érdeklődési körének megfelelőt. Elő a telefonnal, lássuk a választékot, hogy feledjük a mai nap zötykölődős útjait.
Hatodik nap: Varasd – Légrád (Legrad)
A táj már teljesen ellaposodott, kivasalt, de egyben – a túlzott folyamszabályozás miatt – sokáig kiábrándítóan ipari jellegű. Az út leginkább a folyót és a víztárlókat védő gátak alatt fut. Mégis, itt-ott fürdőhelyeket találni, ahol már-már a Balatont idéző halsütögetés, fröccsözgetés és főleg csevapcsicsa várja a cajgásokat.
Előbb a Varasdi-tavat kerüljük meg, majd Dubrovait. Ez utóbbinál, rögtön az elején, Perlaknál (Prelog) adódik egy hely, a Marina, ahol ráláthatunk a tóra falatozás közben. (A hely szellemére, a horvát–magyar viszonyra jellemző, hogy a faluban szépen, teljes békében keresztezi egymást a Petőfi Sándor és a Jellasics utca.)
Légrád nincs messze. Itt, a község határában folyik össze a Dráva a Murával. Tágas szabadstrandját nem sokakkal kell megosztanunk, így aztán a két folyó szúnyogvilága ránk összpontosíthat. Erre időben fel kell készülnünk. A túlpart már Magyarország. Ha érdeklődünk, és szerencsénk van, az önkormányzat modern kis hajója szívességből átvisz a másik partra, azaz haza.
Hetedik nap: Légrád – Eszék (Osijek)
Az út végére illően könnyű, levezető szakasz. Sík tájon, de változatos vidéken haladunk. A mezőgazdasági földek mellett suhanunk, átmegyünk ártéri erdőkön, ligeteken, végre a gátak tetején járunk, nem az aljukon, rálátunk az itt már lassan hömpölygő folyóra. Egyre több jelét látjuk a gazdag vízivilágnak, és megszámolni sem tudjuk az itt fészkelő madarak fajtáit.
Az Eszék és Mohács közötti szakaszt horvát–magyar nemzeti parkok foglalják el, különösen látványos a kopácsi. Aki szereti a vízi vadvilágot (és kellően szúnyogálló), az feledhetetlen órákat tud itt elálmélkodni. Madárlesek, horgászhelyek szép számmal akadnak a természetvédelmi területeken.
Amúgy, az Eszékig vezető útról picit letérve Hlebine faluban érdemes megnézni a naiv festő, Ivan Generalic műveit a közelmúltban meghalt művész galériájában. Eszék…, nos Eszék túl fontos helyen fekvő város ahhoz, hogy évszázados műemlékekkel dicsekedhessék. Túl sok háború zajlott le ezen a tájon. Eszéknél már az antikvitás korában, a római császárok alatt hatalmas csaták zajlottak, s az utolsó nagy összecsapás is csak nemrég, az 1991-es, 1992-es évek délszláv háborújában történt. A város legrégibb építészeti emlékei így főként Mária Terézia korából valók, csoda, hogy legalább azok fennmaradtak.
E békésnek tűnő vidéken bicajozva, vagy a tenger felé haladva elkergetjük fejünkből a gondolatot, hogy milyen szörnyűségek köthetőek egy-egy délszláv város nevéhez. A Dráva lecsendesedik a Dunához érve. Láttunk mindent, és elmondhatjuk, egy jelentős európai folyót forrásának első méterétől a végső torkolatáig megismertünk.
Még nincs hozzászólás