Keményen, határozottan, Robi, nincs izé!
Úgy tartják, hogy a jó tréner olyasvalaki, aki láthatatlan pluszemberként segíti a csapatát a pályán. Sport tekintetében mindig is csőlátású voltam, így példákat igazán csak a futballból tudok meríteni. Gyakran tűnődöm azon, hogy miben rejlik egy-egy edző sikerének a titka. A szakmai felkészültségben? A temperamentumban? A kommunikációs képességekben?
Az egyik legtanulságosabb dolog, amit ebben a témában láttam, az a Mészöly Kálmán, a kapitány című 1981-es dokumentumfilm volt, ami a magyar labdarúgó-válogatott akkori szövetségi kapitányáról szólt. A film tele van szállóigévé vált és a külső szemlélő számára banálisnak hangzó, gyakran vulgáris kifejezéseket sem mellőző edzői utasításokkal, egyiket-másikat heti rendszerességgel használjuk a baráti körömben. „Keményen, határozottan, nincs izé!” „Te menj oda, ő jöjjön ide!”, és így tovább…
Mészöly kijuttatta csapatát az 1982-es vb-re, a maga idejében a kiemelkedően sikeres edzők szűk körébe tartozott. A film után arra kellett rádöbbennem, hogy a jó edző a meccs hevében nem használ barokkos körmondatokat, nem jön cizellált szakmai érvekkel, viszont pontosan azt mondja és azzal az érzelmi töltettel, amire a játékosának szüksége van.
És arra is rájöttem, milyen jó lenne, ha az életem kritikus helyzeteiben mindig velem lenne egy Mészöly Kálmán, ott ülne a vállamon, mint a rajzfilmekben az őrangyalok, és megmondaná nekem a tutit.
Keményen, határozottan, Robi, nincs izé! Vagy ha túl vagyok hevülve, akkor: Nyugi, Robi!
Mindnyájunknak kellene egy edző, aki ismer minket mint játékosokat, tudja, mik a gyengéink, mik az erősségeink, mi zajlik bennünk, még akkor is, amikor nekünk fogalmunk sincs róla. Még ha néha kiabál is, a jó edző olyan, mint egy mini Buddha, aki mini megvilágosodásokat idéz elő a tanítványaiban. Ilyen a vízilabdában Kemény Dénes, a kézilabdában Mocsai, a fociban Mészöly, vagy a kortársak közül Dárdai Pál, az egyetlen magyar edző, aki topbajnokságban vezet csapatot.
A jó edző akkor is mond valamit, amikor szinte semmi lényeges nem hagyja el a száját. Hriszto Sztojcskov, a Barcelona egykori csatára mesélte, hogy az 1992-es BEK-döntő előtt az öltözőben ültek, amikor Johan Cruyff megérkezett, hogy megtartsa az év legfontosabb eligazítását.
A Barcelona még sohasem nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, vagyis történelmi lehetőség előtt álltak. Sztojcskov szerint mindannyian taktikai tanácsokra, elemzésre, stratégiákra számítottak, de Cruyff csak végignézett a csapatán, és így szólt: „Ez a ti napotok. Élvezzétek!” A játékosok megszólalni sem tudtak. Aztán kimentek a pályára, és megnyerték a mérkőzést.
Még nincs hozzászólás